SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár asszony, azt hiszem, három dologban megegyezhetünk. Gondolom, abban megegyezhetünk, hiszen Lázár János is elismerte, hogy az NFÜ törvénytelenül fizetett offshore cégeknek európai uniós támogatást, ezért indították a vizsgálatot. Abban is megegyezhetünk, hogy az offshore cégekről önök, amiket megvizsgáltak, kiadtak egy listát, ami ma is fenn van a Miniszterelnökség honlapján; önök nyilvánították ezeket offshore cégeknek. És azok a cégek, amikről ön beszél, szerepelnek ezen a listán. Akkor vagy jogtalanul szerepelnek rajta, vagy pedig offshore cégek.
És abban is megegyezhetünk, ugye, hogy az államháztartásról szóló törvény kimondja, hogy amelyik offshore cég, átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű, azzal nem lehet szerződnie állami intézményeknek. Mégis, amiket én mondtam, tudok tényeket mondani: Pentamen Kft. Valóban igazuk van, offshore cég, hiszen 2009. december 16. óta a Netberg Ltd., egy Seychelle-szigeteki cég a tulajdonosa. Akkor miért szerződött vele többek között a Markhot Ferenc Kórház, az EMMI, sőt, úgy hívták meg őket, hogy direkt 50 ezer forinttal a 25 millió forintos értékhatár alatt, hogy ne kelljen nyílt közbeszerzést csinálni.
De akkor mehetünk tovább, itt van a következő cég. Valóban offshore cég a Montana Kft., hiszen helyesen jelent meg önöknél, a YES Investment az, amelyik a tulajdonosa. Ez is egy Luxemburgban bejegyzett cég. Ezzel az Országos Rendőr-főkapi-tány-ság, a Gyemszi, a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság 15 milliárd forint értékben szerződött.
De érdekes a harmadik cég is, amiről beszélünk, a Noreg Kft., amelyik a Bajnai-kormánytól is kapott 30 millió, önöktől pedig 125 millió EU-támogatást, de ez a cég egyébként ugyanúgy átláthatatlan. Vajon ki a tulajdonosa? Ugyanaz a YES Investment. Ugyanaz az átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű cég, és ő is kapott a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóságtól, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattól 13 milliárd forint értékben megbízást.
Hát akkor két dolog van, vagy rossz az önök listája, és akkor vegyék le onnan ezeket a cégeket, mert még mindig kint vannak, vagy ha offshore, akkor törvénytelenül kötnek velük szerződést. Hát ezt mondom! (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem