DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ma az egyszülős családok érdekében öt kérdésből álló sorozatot intézek a magyar kormányhoz. Mint bizonyára hallották, az előző kérdésben a láthatásokról volt szó, most pedig a munkába járás és a gyermekellátás összeegyeztethetősége kapcsán szeretném a kormányt kérdezni. Ugyanis azt látom, hogy ebben az országban nagyon kevés a bölcsődei férőhely, praktikusan a korosztály 16 százalékának van elég hely a bölcsődékben, drága a bölcsődei ellátás, rugalmatlan a nyitvatartás, nagyon keveset keresnek a bölcsődei dolgozók, és nagyon kevés munkáltató nyitott az atipikus munkavégzésre, vagyis arra, hogy illeszkedjen a munkavégzésben a szülők speciális igényeihez. Egyedülálló szülők esetében nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy annak érdekében, hogy valamilyen módon kompenzálják a kiesést - ami ugye abból fakad, hogy nincs még egy szülő a gyermek mellett -, pluszmunkát, másodállást, harmadállást vállalnak zömében ezek az asszonyok, ami mellett aztán végképp nehezen tudják megoldani a gyermek elhelyezését. Ezért kardinális kérdés az egyszülők esetén, hogy a bölcsődei nyitvatartással és a bölcsődei hozzáféréssel mi a helyzet.
Hat éve kormányoz már a Fidesz és a KDNP, de ha feltesszük azt a kérdést, hogy vajon volt-e ez alatt az idő alatt érdemi előrelépés az olcsó és a szülő élethelyzetéhez igazodó napközbeni gyermekellátás és a rugalmas foglalkoztatási formák elterjedésében, én azt gondolom, egyértelműen nemleges kell hogy legyen a válaszunk. Mint említettem, ma is csak a korosztály 16 százalékának van bölcsődei férőhelye; bevezették a bölcsődei gondozási díjat, ami akár havi 10-15 ezer forintos kiesést jelent a szülőnek; ma sincs nyitva négy-öt óránál tovább az óvoda; és nem terjedtek el érdemben a rugalmas foglalkoztatási formák sem. Pedig az egyszülők számára sokszor pont ezek hiányoznak ahhoz, hogy egyszerre tudjanak szülői felelősségüknek megfelelni és mellette dolgozni is.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tervezi-e a kormány, hogy jobban figyelembe veszi a bölcsődei helyekben való hozzáférés során az egyszülős családok speciális élethelyzetét? Mi azt javasoltuk, hogy kapjanak előnyt az egyszülős családok a bölcsődei felvételinél, önök ezt elutasították, mondván, hogy ez látszatválásokhoz vezetne. Kérdezem, hogy akkor mi az önök megoldása. (Taps az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem