DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön is nagyon jól tudja, hogy már 2016. február 26-a óta az Országos Epidemiológiai Központ honlapján mindazok a részletek, azok a tények olvashatók, amelyek ezzel a kérdéssel kapcsolatban felmerültek már akkor, hiszen itt arról van szó, hogy Magyarország nemzetközi szinten is az élmezőnybe tartozik azok között, akik adatszolgáltatással igyekeznek megelőzni azt, hogy ilyesfajta fertőzésben bárkik is elhunyjanak a kórházak falai között. Ez minden ország kórházaiban előfordul, de célunk az, hogy ez minél kevesebb mértékben forduljon elő. Éppen ezért, míg más országok nem szolgáltatnak erről adatot, addig Magyarország ezeket az adatokat gyűjti, sőt az ezt gyűjtő nemzetközi szervezet honlapján minden olyan adat, amelyre ön is kíváncsi lehet, olvasható évről évre, ezeket a következő években is láthatják.
Ugyanakkor nyilvánvalóan arra van szükség a fertőzések megelőzése szempontjából, hogy a kórházakban minél több fejlesztés valósuljon meg, és ön is nagyon jól tudja, tisztelt képviselő úr, hogy az elmúlt öt és fél-hat évben olyan mértékű kórházi infrastruktúra-fejlesztésre került sor 322 milliárd forint értékben, amely a kórházi állapotokat, akár a kórtermekét, akár a fertőtlenítőkét, a bemosakodókét olyan mértékben javította, mint az elmúlt generációk alatt szinte semmikor, olyan léptékű volt ez a fejlesztés, amely pontosan a higiéniás állapotok, a különböző fertőző betegségek megelőzése szempontjából érezhető előrelépést jelentett, elsősorban a vidéki kórházakban.
Az, hogy a következő esztendőkben is az egészségügy területe többletforrásokkal számolhat, és az, hogy az elmúlt hat évben minden évben az Egészségbiztosítási Alapnak a főösszege, a költségvetése nagyobb mértékben emelkedett, mint amekkora az infláció mértéke volt, mind-mind többletforrást biztosít az egyes kórházak számára, vagy többletfejlesztési lehetőséget biztosít az egészségügyi szervezetrendszer számára, hogy ezek a fertőzések a jobb állapotokkal megelőzhetők legyenek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem