HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tegnap az ország két ünnepnapot tartott, egyrészt gyermeknap volt, másrészt pedig a hősök napja. A jövőről és a múltról volt szó.
Néhány mondat a gyermeknapról. Az ember a legnagyszerűbb csodája ennek a világnak, és még nagyobb csoda az a kis ember, aki megszületik, fejlődik, kibontakozik a személyisége. A családi viszonyok, benne a gyermek-szülő kapcsolat nagyon fontos, a személyes élet körébe tartozik. Van azonban ennek egy olyan jogi aspektusa, amire éppen az a kétharmados törvény hívta fel a figyelmet, amit megalkottunk, és amely azt mondja, hogy már egy szülő és egy gyermek kapcsolata is családot alkot. De a jogi kérdések és a politikai kérdések bizonyos értelemben távol vannak a családi élettől, mert a családpolitika, a kormányzati és parlamenti intézkedések a mi legnagyobb problémánkat, a demográfiai helyzetet csak részben tudják javítani.
Itt szemléletváltásra van szükség, de ebben is sokat tehetnek azok a felelős politikusok, akik ezzel foglalkoznak. Hiszen az a tény, hogy sokan nem akarnak gyermeket vállalni, az a szabad döntés területére tartozik. De az, ami szabad, nem biztos, hogy jó. Nem biztos, hogy jó a társadalom egészének, hiszen ez a társadalom már nem képes önmagát reprodukálni, és ez bizony valami problémát sejtet. Tehát a gondolkodás, a közgondolkodás megváltoztatása alapvető társadalmi és politikai kérdés.
De nemcsak gyermeknap volt tegnap, hanem a hősök napja is. A hősök napja, amiről három törvény is rendelkezik. Kezdjük a ’17-esnél, ami azt mondja, hogy a napjainkban dúló háborúban meghaltak emlékére állítson minden település egy emlékművet. Ez meg is történt, és az első világháborús emlékművek jelen vannak az országban. ’24-ben egy másik törvény született, amely emléknapot, május utolsó vasárnapját rendelt el ennek érdekében. És 2001-ben megszületett az a törvény, amit kénytelenek voltunk meghozni, hiszen a kommunista időben a hazaszeretet gondolata eltűnt, helyette az internacionalizmus jelent meg, tehát hősökre emlékezni nem nagyon lehetett.
Most azonban a legtöbb településen megemlékeznek erről, hiszen itt valami olyasmiről van szó, ami a nemzet identitásához, összetartásához szükséges, és a törvény is azt mondja, hogy Szent István óta az életüket áldozó vagy akár csak kockáztató hősökre is emlékeznünk kell. Ez nem csupán az ő emléküket őrzi, hanem hozzátartozik a saját önbecsülésünkhöz.
Itt azonban fel kell hívnom egy éppen a parlament előtt lévő törvényjavaslatra is a figyelmet. Két képviselőtársunk, Rubovszky György és Vejkey Imre nyújtotta be. Miről van szó? Az első világháborúban 15 millió ember halt meg, köztük 600 ezer magyar. Az Osztrák-Magyar Monarchiának volt a világ hatodik legnagyobb és legkorszerűbb flottája, a legénység 20 százaléka magyar volt, ennek központja a mai horvátországi Pula volt. Ausztria és Olaszország évről évre megemlékezik az ott elhunytakról, méghozzá nagyméretű emlékműveket állítanak. Magyarország nem teszi ezt. Ezt a hiányt szeretné pótolni az a törvényjavaslat, ami a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapját kívánja bevezetni.
Úgy gondolom, amikor gyermekeinket szolgáljuk egy ilyen nappal és a jövőre figyelünk, akkor kellő tisztelettel a múltra is kell gondolnunk. Ennek eszköze az, hogy hőseinkről megemlékezünk, megadjuk nekik a tiszteletet. Köszönöm a figyelmüket.
