TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Meg kell tanulni olvasni a költségvetést. Ezek a számok igenis benne vannak a költségvetésben, a megfelelő ágazatoknál és a személyi kiadásoknál kerültek betervezésre. A 787 milliárd forint egyébként nem azt jelenti, hogy 2017-ben ennyivel növekszik a közszféra jövedelme, mert azok a döntések is benne vannak, amelyek az előző évben születtek meg, a rendvédelmi dolgozók és a pedagógus-életpálya következményei. Ez nyilván egy összesített adat, illetve a 2017. évi növekményt is tartalmazza.
Azt tudom önnek mondani, hogy egyébként nemcsak a közszférában, hanem a teljes magyar gazdaságban is nagyon kiválóak a mutatók. Például 2016 első negyedévében 7,5 százalékkal nőtt a reálkereset, tehát a teljes össz-szférát tekintve, a gazdasági és a közszférát együtt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem