TELEKI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A napirend előtti kérdésemet talán folytathatnám is tovább, mivel felmerült az a kérdés az elmúlt pár hete megjelenő sajtóhírek alapján, hogy a Türr István Képző és Kutató Intézet körül a pénzügyi költések nem a legmegfelelőbben történtek az elmúlt időszakban.
Mondom ezt azért, mert, mint ahogy lehetett hallani a híradásokban is, két szállodát vett 500 millió forintért a kutatóintézet, összesen 340 millióval többért, mint amit egyébként papíron érnek ezek az ingatlanok. Az egyik ilyen ingatlan a mezőzombori Bortó Panzió, amelyet tavaly decemberben a Türr István Intézet 112 millió forintért vásárolt. A cég, amelytől vásárolták, 32 millió forintra értékelte a saját ingatlanját. Az állami intézmény azonban ennél legalább 80 millió forinttal többet fizetett ki. Zala megyében, Zalaszentlászlón a Birdsong Hotel esetében is hasonló a helyzet, csak más a mérték. A Türr István Intézet ezért 388 millió forintot fizetett ki, pedig a cégnek papíron csak 129 millió forint értékű ingatlanja volt. Vagyis a Türr István itt is többet fizetett ki legalább 259 millió forinttal.
Kérdezem államtitkár urat, hogy azok a programok, amelyeket a napirend előtt is mondtam, illetve célok megvalósítása érdekében talán jobb lenne arra költeni a forrásokat, de lehetne sorolni, hogy Zalában, Dél-Zalában, ahol egyébként nagyon nagy mértékben élnek halmozottan hátrányos helyzetű emberek, a képzések, átképzések, felnőttképzések teljes mértékben el vannak maradva. A kérdés az, hogy miért herdálják el azokat a forrásokat, amelyeket akár az Európai Unió, akár pedig a magyar állam költ hasonló dolgokra, mint amiket felsoroltam, szállodavásárlásokra, és miért nem költi olyan jó célokra, ahol az integráció, a szakképzés és a programok léte sokkal fontosabb pozitív előjel lehetne. Ezért kérdem államtitkár urat, hogy továbbra is ezt a pénzköltést, herdálást akarják-e véghez vinni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem