VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! 2011-től a kormány rendeletében átalakította a súlyosan mozgáskorlátozott emberek támogatott gépjárművásárlási és -átalakítási támogatását. Ez az összeg idén április 1-jétől egy új gépjármű vásárlása esetén egymillió forint. Az összeggel nincs is probléma, mert tudjuk, hogy az ilyen nehéz élethelyzetbe került embereknek ez óriási segítséget jelenthet.
Amivel probléma van, az az, amit sajnos már sokszor tapasztalhattunk 2010 óta, hogy a magát nemzeti-keresztény szemléletűnek nevező kormány ebben a helyzetben is a legelesettebbeken és a legkiszolgáltatottabbakon akar nyerészkedni.
A rendelet több sebből vérzik, de a legvérlázítóbb, hogy a mutyit és a korrupciót nyíltan, köntörfalazás nélkül belefogalmazták a jogszabályba, ugyanis az új, támogatott gépjármű csak akkor vásárolható meg - még abban az esetben is, ha korábbi megtakarításaiból, esetleg örökségből, vagyontárgy vagy akár ingatlan eladásából, vagy a család segítségével a jogosultnak megvan a szükséges fedezete a támogatáson felüli összegre -, ha a kormány által meghatározott hitelintézettel kölcsönszerződést köt. Jelenleg a megnevezett hitelintézet a Duna Lízing Zrt., amelynek érdekes módon tulajdonosa egy ismert Fideszközeli, Orbán Viktor érdekkörébe tartozó üzletember, Garancsi István. Persze a rendeletet okosan alkották meg, felkészülve a hűtlen és a mellőzött pajtásokra. Mutyitárs váltása esetén az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiír egy új pályázatot. Jogosan merül fel a kérdés, hogy így kinek nagyobb lehetőség a támogatott gépjármű.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ne nehezítsük meg még jobban a hitelszerződés kötelezettségével az amúgy is nap mint nap a hátrányok ledolgozásáért küzdő emberek életét! Nem gondolja, hogy ezt a nyíltan vérlázító passzust ki kellene venni a rendeletből, hogy a támogatásra jogosult emberek, akik az illetékes hatóság komoly feltételeinek megfelelnek, szabadon dönthessenek a gépjármű megvásárlásának módjáról? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem