DR. NAGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Nagyon szeretnék néhány dologban megegyezni önnel. Az első ilyen dolog, amit mindenképpen szeretnék elmondani az interpellációs kérdésének a címére reagálva: a kormány sohasem fogta meg a csalók kezét. A legszigorúbban kívánunk eljárni mindenkivel szemben, aki nem a szerződésben foglaltak szerint hasznosítja ezeket a területeket.
És amiben az egyezséget kérem, kedves képviselőtársam, az a következő. Ön abba a hibába esett, hogy általánosságokat fogalmaz meg: Berettyóújfalu környéke, Váncsod környéke. Egyezzünk meg abban, hogy konkrétumot fog kérdezni, megmondja, melyik helyrajzi számú területről van szó, mert így nagyon nehéz válaszolni, hiszen sértő azokra nézve ez az általánosítás, akik teljesen tisztességgel teszik a dolgukat, és nagyon sok kérdést ki lehetne tisztázni, egyértelműsíteni lehetne akkor, hogyha ön megnevezné azokat a területeket helyrajzi szám szerint, ahol probléma van. És az az ígéretem a hortobágyiaktól, hogy személyesen is meghívják önt akkor, amikor ellenőrzés lesz azon a területen, hogy minden kétséget kizáróan lehessen együtt dolgozni.
Szeretném önnel ismertetni azt, hogy az eljárás menete hogyan történik az ellenőrzéseknél. Az igazgatóság haszonbérleti szerződés keretében hasznosított birtoktesteinek száma 2015. december 5. napján tett jelentésének megfelelően 833 darab volt. A 2015. évre elkészített ellenőrzési terv alapján 157 birtoktest átfogó ellenőrzését ütemezték be, és az év során többet, 176 darab birtoktestet és összesen mintegy 201 haszonbérlőt ellenőrzött az igazgatóság. Mielőtt azt kérdezné képviselő úr, hogy akkor miért nem ellenőrizték az összes előirányzott birtoktestet, fel kell hívnom a figyelmét arra a körülményre, hogy tíz ellenőrzésre került birtoktest polgárjogi társaságok használatában van, ez magyarázza a szerződő felek birtoktesttől eltérő számát.
A 2015. évben elvégzett összes, tehát az átfogó, az utó- és a célellenőrzések száma 456 darab volt. 456 darab, kedves képviselőtársam! A Bihari-sík táj-egységében összesen 111 ellenőrzés történt. Az utó-, cél- és rendkívüli ellenőrzések a fokozatosság elvét követve a bérlői teljesítések hiányosságai miatt megküldött felszólításban előírtak betartásának ellenőrzésére irányultak. Az ellenőrzések során megállapított bármely hiányosság - eltérő állatlétszám, hasznosítás hiánya, tulajdonviszonyok tisztázatlansága vagy szabálytalanság, mint a gyomosodás vagy invazív fajokkal történő fertőzöttség, vagy engedély nélküli infrastruktúra-fejlesztés, a természetvédelmi kezelési eljárások nem megfelelő betartása - feltárása esetén az igazgatóság felszólította a haszonbérlőt a szerződésben előírtak maradéktalan betartására, a szerződésszerű használatra. Ezekben az esetekben az utó- és célellenőrzések is megtörténtek. Néhány célellenőrzésre a legeltetési időszak végén került sor, így a jegyzőkönyvek feldolgozását és vizsgálatát követően az igazgatóság a 2016. évi legeltetési időszak elejére rendkívüli célellenőrzésre jelölte ki ezeket a birtoktesteket. Egy darab haszonbérleti szerződést pedig, jelentem, képviselőtársam, fel is mondott az igazgatóság.
A 2015. évi legeltetési időszakban az igazgatóság az ellenőrzésekkel kapcsolatosan összesen 72 esetben - ebből a Bihari-sík térségében 35 alkalommal - tett adminisztratív intézkedést tájékoztatás, felszólítás formájában. A többi birtoktest esetében a terület kezelését természetvédelmi szempontból megfelelő állapotúnak ítélték meg, így azok további intézkedést nem igényeltek.
Kedves Képviselőtársam! Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem