DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Urak! Valóban, több mint 6-7 óra után, hogy elkezdtük a vitát, érdemes azon gondolkodni, hogy mit lehet kihámozni ebből a mi jó néhány órás parlamenti felszólalássorozatunkból. Azt javaslom, hogy az elkövetkező néhány percben próbálkozzunk meg ezzel, nézzük meg, hogy mi az, amit politikailag ki lehet hozni ebből a vitából, milyen álláspontok azok, amelyek rögzültek, és nézzük meg, hogy mi az, amit szakmailag ki lehet hozni belőle, hol látok kompromisszumkészséget, hol látok olyan kérdéseket, amelyekben a nézetkülönbség a továbbiakban is fennmarad, akkor ezt nyilván meg fogjuk vívni. Nem gondolom, hogy most fog eldőlni, abban sem vagyok biztos, hogy az elkövetkező másfél évben, de úgy érzem, hogy olyan területről van szó, amely két év múlva, hogyha akkor lesznek a választások, egy jelentős ütközőpont lesz közöttünk, biztos, hogy emlegetni fogjuk majd annak idején ezt a mostani többórás megmérkőzést. Ezért nem stílusában, de tartalmában, kérem, engedjék meg, hogy a tőlem megszokottól egy kicsit nyersebb legyek, éppen azért, mert érdemes élére állítani dolgokat.
Először is önök nagy fogadkozások közepette azt mondják, hogy tulajdonképpen teljesen egy és ugyanazon véleményen, egy pontban vagyunk, történetesen, hogy a közoktatás centrumában a gyermek áll, és hogy önök is ezt mondják.
(21.00)
De, tisztelt kormánypárti képviselők, ez egész egyszerűen nem igaz. Ez önök között, nem a 2010 utáni ellenzék és a kormánypárt között, hanem önök között egy elég jelentős belső harc volt. Akik nyertek, azok megvalósították a KLIK-rendszert, akik önök közül akkor kisebbségben maradtak, azokat önök vagy nemcsak egyszerűen kisebbségbe szorították, hanem kiszorították az oktatáspolitikából, egy részüket a parlamentből is. Ott vannak a parlamenti jegyzőkönyvek. Ez önök között egy leszámolósdi volt. Aki azt mondta, hogy a gyermek pártján áll - bizottsági ülések jegyzőkönyvét tessék megnézni -, azok ma nincsenek itt önök között.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ez tehát egy politikai küzdelem volt, aminek eredményeként bizony ez történt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Majd akkor mutassák meg, hogy hol van.
A második, hogy hat évvel a kormányzásuk után, tulajdonképpen a beszédeik jó része arról szólt, hogy milyen volt 2002-2010 között. Meg kell mondanom őszintén, hogy amikor mi kormányoztunk, a hatodik évben nekem önök nem jutottak az eszembe. (Révész Máriusz: Állandóan csak Orbánról beszéltetek!) Különösképpen nem érdekelt, hogy korábban mit tettek, csak egy dolog időről időre, az Arany János-program, amelyet folytattunk, és ez helyes, és kérem, hogy ne bántódjon meg, mert nem személyre szóló sértésnek szánom, Boldog képviselő úr, de a mai napig nekem önről az égadta egy világon semmi nem jutott az eszembe. Azt láttam, hogy itt ül, de kérem szépen, még egyszer mondom, hogy ne a személyére vegye, láttam egy ilyen kinézetű képviselőt, és tudtam, hogy van egy Boldog nevű képviselő, de a kettő nem jött össze idáig. Na most, ez történelmi beszéd volt, kétségkívül, én ilyen stílusú beszédeket történész koromban olvastam, 1951. Akkor is hittek benne, és azt gondolom, hogy maga se vádol, egyszerűen hiszi, amit mond. Ezért kénytelen vagyok szembesíteni a tényekkel, nem azért, hogy elhiggye, mert aki ilyen mélyen hiszi a saját maga hazugságát, azt nem lehet ebből kimozdítani.
2002-ben Magyarországon 6021 iskolai feladatellátási hely volt, 2010-ben 5923, 98 darabbal kevesebb - önök mondhatnak több százat, több ezret, teljesen mindegy -, 98-cal; mondhatnak háromszáz-akárhányat, nem így van. Sajnos az a helyzet, hogy ez a trend 2010 után folytatódott. 2010-ben 5923 feladatellátási hellyel vették át, 2012 végére ez már csak 5892 volt, az a helyzet, hogy két év alatt bezártak 31 iskolát, lakattal, és ez a trend a továbbiakban felgyorsult. (Németh Szilárd István: Ez nem így van!) Úgyhogy az az ábra, hogy ezt a statisztikai évkönyvből majd tessék megnézni, ezek a tények.
Az a helyzet, hogy (Bangóné Borbély Ildikó: Habony mást írt le nektek?) 374 iskolát újíttattunk fel európai uniós pénzből, ez volt a nemzeti iskolafelújítási program. Ebből 98-at adtunk át 2010-ig, a kormányváltásig. Én voltam olyan iskolaátadáson, ahol az MTI tudósítója odament a polgármesterhez, mert nem értette, nem tudott tudósítani róla, ugyanis a polgármester „Romokban az ország” című beszédüket mondta el, és mivel iskolát adtunk át, amit újjáépítettünk, az MTI tudósítójának nem jött össze, hogy hogyan kell neki elmondani a „Romokban az ország” és a felújított iskola együttes képét.
276 iskolát újítottak fel, ebből sok tucatot Hoffmann államtitkár asszony adott át a nemzeti iskolafelújítási program keretében, amit aztán elég gyalázatos módon önök nem folytattak. Az a helyzet, hogy mi kiharcoltuk Brüsszelben ezt a programot, megszereztük a pénzt, négyötöd részben a felújított iskolákat önök adták át. Ez a valóság. Aztán hozzá kell még tenni, hogy nézzük ennek a politikai részét, amiben önök azt állítják, hogy a szakszervezetek, a pedagógustársadalom, a szülők a mi biztatásunkra tiltakoznak önök ellen, és hogy a szakszervezetek szervezkedése mögött mi állunk. Ezt is szerintem, ha szabad kérnem, minél többször tessék elmondani, lehetőleg ne csak a Parlament falain belül, segítsenek már egy kicsit, tévében, rádióban, sőt saját pártfórumaikon is kérem szépen, hogy ezt, amit itt elmondtak, még egyszer mondják el. Mi mindenesetre ki fogjuk kérni ezt a jegyzőkönyvet, és mondjuk majd.
Az a helyzet ugyanakkor, hogy maguknak ennél rosszabb most a helyzetük. Én nagyon elgondolkodnék azon, amikor a valóság az, hogy egy pedagógus-nevelőtestület leveléből, egy miskolci gimnázium nevelőtestületének leveléből valójában minden háttérszervezkedés nélkül egy hónap alatt hogyan lett országos mozgalom. Én az önök helyében nem feltétlenül csak frakciószinten, belső elemző köreikben ezzel én nagyon sokat foglalkoznék. Hogy lehet az, hogy egy ártatlannak tűnő, volt államtitkári interjúból, ahol tulajdonképpen gegnek szán a volt államtitkár úr valamit, és azt mondja, hogy kockásingesek, abból néhány hét alatt Magyarországon divat lesz? Hogy fiatalok százai és ezrei nemcsak viselik, hanem fényképezkednek, felrakják a Facebookra, egymásnak adják olyan emberek, akik lehet, hogy az életben soha nem is látták egymást? Hogy lehet, hogy - mert egyébként vannak diákolimpikonok - az egyik diákolimpikon a kitüntetése után néhány nappal azt mondja, hogy önök őt ne használják fel pártpolitikai célokra, és négy óra alatt 101 diákolimpikon csatlakozik ehhez? Ebben nyugodtan lássák az ellenzéknek, az MSZP-nek a felbujtó erejét, de ha esetleg mégse ez van benne, akkor törjék a fejüket, hogy vajon biztos, hogy az a rendszer jó, amit önök a közoktatásban csinálnak? És akkor nézzük a szakmai részét a dolognak! Azt hiszem, hogy abban mindenki, aki már legalább akár felületesen is a közoktatással foglalkozott, egyetért, hogy nem most, nem az önök kormányzása idején, de fogódzkodjanak meg, nem is 2002-től kezdődően Magyarországon a közoktatás legfontosabb problémája az úgynevezett szocioökonómiai háttér, illetve a társadalmi regionális különbségek, amelyeket az iskola nem tud kiegyenlíteni. Erre önök, akármilyen tapasztalat és általam feltételezett politika szerint azt mondják, hogy erre a teljes államosítás a legmegfelelőbb, erre hozták létre a KLIK-et, majd miután három év alatt bebizonyosodott, hogy itt nagyon nagy bajok vannak, most azt mondják, hogy ennek a reformja az megoldja. Én nem hiszek ebben. Én azt gondolom, hogy ez a decentralizáció, amit terveznek, egyszerűen nevezzük megyei szintnek, ez inkább 19 kicsi KLIK-et hoz létre, az egész mentalitását nem javítja.
Azt ajánlom önöknek, kérem, fontolják meg azt a javaslatunkat, miszerint igen, azok az önkormányzatok, amelyek akarják és tudják fenntartani az iskoláikat, lehessenek intézményfenntartók, de a félreértések elkerülése végett igenis szükségesnek látom az állam intézményfenntartó szerepének megőrzését, és olyan településeken - ez inkább tipikusan kistelepülés és hátrányos helyzetű régió - az állam továbbra is maradjon intézményfenntartó. Azt gondolom a továbbiakban, hogy önök hiszik, amit mondanak, hogy itt 2002-2010 között romlott a közoktatás színvonala. (Németh Szilárd István: Nem mi mondjuk.) Nyugodtan mondják, nem zavar, de kénytelen vagyok felolvasni a PISA igazgatótanácsa tagjának jelentését, amelyet nem egy kormány számára, hanem az ország számára írt. Idézem: „Számunkra a legfontosabb eredmény, hogy a PISA-mérések történetében először számolhatunk be jelentős fejlődésről. Néhány évvel ezelőtt egy másik nemzetközi mérés már jelezte a fiatalabb korosztály olvasás-szövegér-tésének javulását. Most, hogy az a generáció elérte a PISA-kort, immár a más elveken nyugvó PISA szövegértés-vizsgálat is megerősíti, hogy valóban jelentős pozitív változásról van szó.” 2009 - ez az ország hivatalos PISA-jelentése.
(21.10)
Ezek után nyugodtan mondjanak, amit akarnak, mert történetesen az az adat, amit a 2002-es PISA-jelentésből összevetnek 2003-ra, az igaz, hogy 2012-ben rosszabb eredményt mutat a PISA, mint 2002-ben, de ez nem úgy jött létre, hogy 2002-től folyamatosan romlott, hanem 2002-től 2009-ig javult, és 2009-től meg zuhant, főként az utolsó két évben. Ez a tény, és ez így állt elő.
Azt kell mondjam tehát önöknek, hogy azt csinálnak a KLIK-kel, amit akarnak. Én úgy gondolom, hogy erőteljesen fontolják meg az önkormányzatok intézményfenntartó jellegének újból törvénybe iktatását. Politikailag meg én azt szeretném, ha a 2018-as választást elveszítenék. Tehát az nem vád számomra, hogy én arra törekszem, hogy önök bukjanak meg. Hát többek között azért dolgozom, hogy ez az egész rendszer, amit művelnek, ennek legyen vége. Nagy baj lenne, ha ellenzékiként nem erre törekednék. Szerintem, amit csinálnak, rossz, az ország számára káros, és ezt egyre több ember látja. Önök meg nem így látják.
Ugyanakkor azt érzem - de ez is az önök dolga -, hogy az, ami az oktatásban folyik, amikor szülők úgy gondolják, hogy a gyermekeiket nem küldik iskolába… Ne higgyék, hogy rosszabb hazafiak, mint önök! A gyerek nem az államé, nem a kormányé, nem a parlamenti többségé. A szülő és a gyermek egy családot alkot. Ez kérem, semmi más, mint tiltakozás önök ellen. Nem a gyerek nem akar iskolába menni. A szülő tiltakozik az ellen a rendszer ellen, amit önök kiépítettek.
Azt gondolom, hogy össze fog érni az, ami az oktatásban van, az, ami az egészségügyben van, az, ami a közlekedésben van, az, ami a megakadályozott népszavazás ügyében van, tiltakozók szerte az országban, akik, őszintén szólva, idáig azt se tudták, hogy mi népszavazást kezdeményezünk. De az, amit az önök segítségével tettek, az sok-sok-sok tízezer embernek azt a véleményt juttatta eszébe, amit mi akarunk. Ez tehát oktatásügy, ez tehát politikai ügy, és ebben a Házban erről beszélni, azt gondolom, hogy ilyen felütéssel kell. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
