SIMON RÓBERT BALÁZS

Teljes szövegű keresés

SIMON RÓBERT BALÁZS
SIMON RÓBERT BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyha megengedik, akkor én is személyes tapasztalataimról számolnék be a mondandóm első felében, hiszen 2006-tól két cikluson keresztül magam is alpolgármesterként tevékenykedtem Győrben, és nyolc éven keresztül szerepet játszhattam abban, hogy a város költségvetését összeállítsuk. És valóban, ebben az időszakban, hogyha egy tortának tekintjük az éves költségvetést, akkor a legnagyobb tortaszeletet mindig is az oktatás finanszírozása, annak fenntartása adta. Így aztán több önkormányzat abba a helyzetbe került, köztük megyei és helyi önkormányzatok is, hogy hitelt kellett felvenniük vagy kötvényt kellett kibocsátaniuk annak érdekében, hogy a működésüket tudják finanszírozni, még akkor is, hogyha ezt nyíltan nem vallották be soha, hanem azt mondták, hogy fejlesztésre szeretnék fordítani a pénzt. Éppen ezért jelentős szerepe volt az államnak abban, hogy azt a bizonyos 1300 milliárd forintos össz önkormányzati tartozásállományt átvállalta és átvette ezt a feladatot is, mármint az oktatás irányítását és részbeni finanszírozását. Tehát megerősítem ugyanazt, amit több képviselőtársam is elmondott, hogy ez egy jelentős lépés volt.
A másik gondolatom pedig ahhoz kapcsolódik, hogy ugye abban egyetértünk szinte mindannyian, hogy a központban, a középpontban természetesen a gyermek áll, a gyermeknek pedig a mai divatos szóval versenyképes tudásra van szüksége. De én kiegészíteném még azzal, hogy a gyermeknek, a gyermekeinknek megfelelő fizikai állapotban is kell lennie, nemcsak a szellemi állapot a fontos, hanem a fizikai állapot is, és éppen ezért fontos a mindennapos testnevelés. Ha visszatekintünk a 2012 előtti időszakra, akkor 2,5-3 óra volt a megengedett óraszám, majd ezt követően pedig - most már szinte minden évfolyamban - heti 5 órára emelkedett a mindennapos testnevelés. Ezt azonban tartalommal is meg kell tölteni, és éppen ehhez kapcsolódóan szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Az első ilyen program a 2013-ban elindított úgynevezett Kölyökatlétika-program volt, amelynek kapcsán a kitűzött cél az volt, hogy minden általános iskolai feladatot ellátó nevelési és oktatási intézményből egy testnevelő vagy alsó tagozatos tanító vegyen részt ebben a programban. Így aztán, a mai napon kijelenthetjük, hogy mintegy 2500 pedagógus továbbképzése valósult meg, és ehhez kapcsolódóan még a pedagógust delegáló intézmény egy 250 ezer forint értékű eszközcsomagot is átvehetett. Így a programnak köszönhetően nemcsak a pedagógusok szakmai tudása bővült, hanem az iskolák eszközellátottsága is.
És ha megengedik, akkor még egy programot kiemelnék, ez az úgynevezett „A sport legyen a tied!” program. Ennek győri állomásán mint győri parlamenti képviselő magam is részt vettem.
(19.50)
A program keretében egyrészt a tanulóknak lehetősége nyílik bizonyos sportágakat megismerni, másrészt a program keretében mintegy 1200 köznevelési intézmény részesül - hiszen folyamatban van még ez a program - sportágspecifikus eszköztámogatásban. Én azt gondolom, hogy ez is fontos, hiszen mintegy 400 ezer diákot érint ez a program.
És talán még egyet, ami pedig az infrastruktúra-fejlesztésre vonatkozik, hiszen a kormány nemzeti köznevelési infrastruktúra-fejlesztési programot indított el, amelynek célja az, hogy hozzájussanak a diákok a nevelés-oktatáshoz, a mindennapos testneveléshez szükséges infrastrukturális feltételekhez, és ehhez kapcsolódóan a 2016. évi költségvetésben közel 9 milliárd forint szerepel. Ebből valósulnak meg tornaterem-, illetve tanuszoda-építési fejlesztések, illetőleg óvodai szinten pedig az utánpótlássport infrastruktúrájának fejlesztései mintegy 500 millió forint értékben. És ha két pályázati lehetőséget még kiemelhetek, azok uniósak. Az egyik az egyházi fenntartókra vonatkozik, ez az EFOP 4.1.1. Ez egyes egyházi oktatási infrastrukturális fejlesztésekre, felújításokra, átalakításokra, tornatermek, illetve tornaszobák fejlesztésére is lehetőséget ad, itt közel 5 milliárd forint szerepel, és talán még egyet, ez pedig szintén egy EFOP-os pályázat, amely nemrégiben, 2016. január 25-én jelent meg, itt egy testmozgást javító infrastrukturális fejlesztések konstrukció keretében összesen 4,2 milliárd forint keretösszeg használható fel mindennapos testnevelés, sport, tehetséggondozás infrastrukturális feltételei megteremtésének támogatására.
Visszakanyarodva ahhoz a gondolathoz, amellyel elkezdtem, tehát valóban a kormány számára és azt gondolom, hogy mindannyiunk számára első a gyermek, és a cél természetesen az úgynevezett versenyképes tudásnak a biztosítása, de ezzel párhuzamosan legalább annyira fontos, hogy a gyermekeink megfelelő fizikai állapotban is legyenek.
A záró gondolatom pedig ahhoz kapcsolódik, hogy Palkovics államtitkár úr, én úgy gondolom, hogy kitűnően bizonyított már, hiszen egyfajta egyetemi integráció megvalósult Magyarországon különösebb konfliktusok nélkül, és én azt gondolom, hogy ezt az átalakítást, ami a KLIK-et fogja érinteni és ennek a szakmai hátterét is, azt államtitkár úr és a szakmai stábja kitűnően le fogja vezényelni, és ehhez kívánok neki jó munkát. Köszönöm szépen, hogy megtiszteltek a figyelmükkel. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem