SALLAI R. BENEDEK,
SALLAI R. BENEDEK,
SALLAI R. BENEDEK, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, kívánok, mert Széchenyi István munkássága messze méltó arra, hogy a Parlament falai között méltassuk azt, habár nyilvánvalóan ennek az oka, hogy mi miatt került most ez szóba, számos kérdést vethet fel. Megtiszteltetés munkásságáról beszélni, természetesen elsőként is első mondatommal biztosíthatom az előterjesztőket, hogy a Lehet Más a Politika támogatja az előterjesztés elfogadását, és alkalmasnak tartja az emlékév megrendezésére a javaslatokat. Nagy örömünkre szolgál az, hogy Széchenyi István munkásságának és örökségének ápolására, építészeti, kulturális örökségének felelevenítésére - akár múzeumi szinten - ez az emlékév lehetőséget teremt. Mindez öröm, és mindaz öröm, hogy egy olyan előterjesztést hoztak, amely az ellenzék számára is elfogadható, ugyanakkor az elmondottakkal kapcsolatban, amit az előterjesztés kapcsán eddig hallottunk, néhány gondolatot hadd mondjak el önöknek.
Az előterjesztő fél órában méltatta Széchenyi István munkásságát, ami nagyon-nagyon kevés ennek az életműnek a méltatására, és azt hiszem, hogy ha minden egyes ellenzéki képviselő és kormánypárti képviselő is ezt megtenné, az az idő is kevés lenne, hogy felelevenítsük mindazt a nagyságot, amit a munkájával elért; majd a kormány képviselője újabb 15 percben, majd a Fidesz képviselője, majd a KDNP képviselője, és nagy öröm hallgatni. Az a kérdés mindössze, hogy Széchenyi István munkásságához hogyan illeszkedik az, hogy mindebben ilyen mértékkel részt tudnak venni, ugyanakkor Magyarországon a szegénység, a közutak állapota, az egészségügy állapota, az oktatás nem keltheti azt a hangulatot, hogy önöknek meg kellene szólalni.
Úgy mentek el itt tárgysorozatba vételek a mai nap folyamán, hogy nem szólalt fel kormánypárti képviselő. Egyetlenegy volt, ahol egy KDNP-s képviselő a bizottság nevében megszólalt. Úgy mennek el közérdekű javaslatok, hogy önök meg sem szólalnak, míg most majd’ egy óra hosszán keresztül gondolják azt, hogy ezt meg kell tenniük, aminek én nagyon-nagyon örülök, csak azt hiányolom, hogy más ügyekben mindezt nem teszik.
(20.00)
Nem teszik azokban az ügyekben, ami az emberek mindennapi életét érinti és a mindennapi életükre közvetlen hatással van, és nyilvánvalóan ez azért fontos, hogy erről beszéljünk, mert ha Széchenyi Istvánról beszélünk, akkor nem tehetjük azt meg, hogy ne beszéljünk arról, amit a mai kornak üzen munkássága.
Magyar Zoltán képviselőtársam azt a példát hozta, hogy amennyiben megkérdezünk egy embert az utcán, minden bizonnyal a legnagyobb magyarokról minden ember az elsők között említi meg Széchenyi István nevét, és a magyar köztudatba beivódott az, hogy milyen szintű tevékenységgel járult hozzá a magyarság fejlődéséhez.
Az viszont, ha megkérdeznénk ugyanezen járókelőket, hogy mi jut eszébe a magyar kormány és Széchenyi István munkássága közötti párhuzamról, azt hiszem, hogy ez már feladná a leckét, és ehhez fideszes országgyűlési képviselőnek kell lenni, hogy valaki találjon ilyen párhuzamot. Menjünk végig néhány dolgon, csak azért, hogy méltón emlékezzünk meg.
Beszéljünk a lótenyésztésről! Jelen pillanatban őshonos fajtáink egy jelentős részének már nagyobb állománya van külföldön, mint Magyarországon. Kérem, nézzék meg, mit csinált Széchenyi. Kiment, és saját pénzén méneket vett, hogy hogyan javítsa a magyar állományt, hogyan tudja a magyar köztenyésztésbe beállítani a legjobb angol telivéreket, és hogyan javítsa a magyar köztenyésztésben lévő állományt.
Mit csinál a magyar kormány? Öt év alatt önök szerint hány mént vett az FM, és a törzstenyészetben mennyi mén áll rendelkezésre, hogy javuljanak a magyar fajták állományai? Semennyi. Hoznak haza ennek a lecsökkent kancaállománynak a védelmére bármit is? Nem. Mit tettek a lovassportok kultúrájáért? Nézzük meg a támogatási rendszereket: infrastruktúrát fejlesztettünk, miközben olimpikon sportolóknak nincsenek meg az alapvető feltételei, hogy ezekben helyt tudjanak állni. Tehát jócskán ad nekünk tennivalót Széchenyi munkássága, hogy mit kell tennünk ezekért a dolgokért.
Alapvetően nemcsak a lóversenyzésben, hanem az állattenyésztő-társaság létrehozásában is nagyon-nagyon sokat tett Széchenyi István és a munkássága, hiszen a lótenyésztés mellett a magyar állattenyésztés nagyságára sokszor hívta fel a figyelmet, hiszen akkori táji adottságaink még a folyóvíz-szabályozások előtti állapotának a jelentős része lehetőséget teremtett arra, hogy az extenzív állattartás kapcsán a lehető legnagyobb legelőállat-állományokkal rendelkező vidékeken a vidéki foglalkoztatást - most így mondanánk - hogyan biztosítsa. Ebben meghatározó szerepe volt abban, hogy ő hogyan kezelte saját jobbágyságát. Kérem, nézzük meg, hogy a sajátjából hogyan adott a kicsiknek, az elesetteknek, mit tett annak érdekében, hogy földhöz jussanak.
Most mit tesznek az önök új arisztokratái? Mit csinál Mészáros Lőrinc és a hasonló barátaik? Fogják a közösségi tulajdont, amivel a kicsiket kellene segíteni, és megszerzik maguknak, hogy növekedjenek. Ez a különbség, ezt mutatja nekünk Széchenyi István munkássága, hogy mit kellene tennünk, mit kellene tenni azokkal a milliárdokkal, amiket közbeszerzések kapcsán megszereztek magyar milliárdosok. És nyilvánvalóan itt is lenne tennivaló, hogy a magyar kormány vegyen példát arról, amit a Széchenyi István-emlékév taníthat nekünk.
Nyilvánvalóan felmerül az is, mindenki tudja, hogy Széchenyi István születésének évében, 1791-ben kezdődött el a Magyar Tudományos Akadémia kialakítása, létrehozása, akkor vetődött fel ennek a javaslata, de ugyanakkor 1827-ben született meg az a törvény, ami a létrehozását elősegítette. Nyilvánvalóan, ha a Tudományos Akadémiáról beszélünk, akkor megkérdezhetjük azt, hogy a magyar kormány jelenleg hogyan viszonyul a tudományhoz.
Meg kell néznünk az Alaptörvényt, meg kell néznünk a ténykedést, meg kell néznünk, hogy - bocsánatot kérek, hogy saját szakterületről jövök - a földművelésügyi miniszter mit hirdet európai uniós szinten, mondjuk, a magyar akác nem létező fajról. Vagy mit hirdet a tudomány vívmányairól, aminek - itt van nem tudom, hány száz méterre a Tudományos Akadémia - az összes tudását nem használja a magyar kormány ahhoz, hogy a kormányzati mindennapi munkában az a tudás be tudjon épülni. Itt van a tudomány, és a tudomány leépítéséhez nem kell tudomány, de ahhoz kellene, hogy hogyan hasznosítsuk ezt. Nem akarjuk azokat a vívmányokat, amiket a kor teremt nekünk. Önök hoznak egy XX. század közepi technológiát azzal, hogy Paksot fejlesszék, miközben a XXI. század tudományos vívmányait, ami itt van előttünk és rendelkezésünkre állna, nem akarják tudomásul venni.
Vajon mit tanít Széchenyi? Széchenyi István előretekintett. Azért ment Európába, hogy tanuljon és tudást hozzon ide. És erre L. Simon képviselőtársam felhozza példának a magyar migrációs kérdést, ami alatt a Magyarországról migráló embereket értem, hiszen azt mondja, hogy az milyen jó, ha kimennek tanulni. Igen, így van. Széchenyi István és a reformkor nagyjainak sokasága ment ki azért, hogy kultúrát, technológiát és egy halom más dolgot tanuljon kint. De akik most Magyarországról kimennek, akik veszik a botjukat, a hátukra kötött zsákkal fogják a cókmókjukat és megindulnak Nyugat-Európa felé, azok nem művészetet tanulni mennek, nem a múzeumokba járnak, hogy kultúrát tanuljanak és hazahozzák. Nem azért mennek, hogy ott megtanuljanak valamilyen technológiát és itthoni közösségüket ezzel gazdagítsák. Nem! Azért, hogy elhagyják az országot.
Mit tanít Széchenyi? Azt, hogy haza kell jönni. De alkalmasak erre a feltételek? A kormányzat megteremti annak a feltételeit, hogy ezt kommunikálhassuk? Nyilvánvalóan jó lenne, ha így lenne, de nincs így.
Nagyon-nagyon érdekes a Nemzeti Kaszinó létrehozása 1827-ből, hiszen Széchenyi azt gondolta, hogy nagyon-nagyon fontos az, hogy gondolkodó emberek eszmét cseréljenek. Az eszmecsere szintje ma már nem létezik. Nem kíváncsi a mostani kormányzat arra, hogy mit gondol az ellenzék. Nem kíváncsi arra, hogy milyen javaslataink lennének. A tárgysorozatba vételek sorra hullanak el, semmit nem akarnak érdemben megvitatni. Nem akarják azt, hogy üljünk le, és parlamenten kívül vagy bárhol beszéljünk a kormányzás minőségéről, azokról az aggályokról. Nem akarják azt, hogy az ország vezető gazdasági szakemberei, az Akadémia képviselői eljuttassanak önökhöz mindent. Nem, mert az a fajta fölényes arrogancia, amivel azt gondolja a kormányzat néhány tagja, hogy ő mindent jobban tud és mindenhez jobban ért, ez az, ami jellemzi a mostani politikai kultúrát.
Vajon így tenne Széchenyi manapság? Vajon ugyanígy viselkedne a magyar értelmiséggel? Vajon azt üzenné a magyar pedagógusoknak, mint amit ma Kósa képviselőtársunk, frakcióvezető úr üzent, hogy pusztán politikai megfontolás, és nem kell az oktatással foglalkozni, mert minden rendben van? Mit tenne ma Széchenyi ezekben a helyzetekben?
Nyilvánvalóan a Lánchíd létrehozása és a tízéves munka, amit végig felügyelt és nagyon-nagyon sokat dolgozott benne 1839-től kezdve, megint egy fontos kérdés, ugyanis nagyon kíváncsi lennék, hogy most vajon ki nyerné a közbeszerzést, ha most kellene építeni, a közbeszerzésben mennyi pufferköltség lenne, milyen kiegészítő, járulékos, kommunikációs költségek merülnének fel, mert az biztos, hogy ma már ez is egy pénzlenyúlás lenne, mint oly sok minden. És nem véletlen az, hogy amik az örökségeink, azok pont ennek a kornak és az azt követő koroknak az örökségei, hiszen akkor pont az a politikai kultúra, amikről önök most nagy szavakkal beszélnek, megakadályozta volna azt, hogy ilyen mértékben a közbe belenyúljanak, mint azt most teszik.
És ha már felmerült a Tisza szabályozásának a kérdése, szintén egy nagyon-nagyon érdekes aktuálpolitikai téma, hiszen lássuk be, az elmúlt ötéves kormányzása vagy lassan hatéves kormányzása alatt a Fidesz mit tett az árvízi biztonság érdekében. Gátakat épített. Mikor? Éppen árvíz volt. De mit tesz a fenntartható vízgazdálkodás érdekében? Széchenyiék nemcsak azt akarták, hogy védjék a társadalmat és a földet az árvíz ellen, és kiszámítható vízháztartás jöjjön létre, hanem nyilván szántóföldet is akartak nyerni. Ma egész Európa ellenkező irányba megy. Nézzék meg, mi történik a Póval vagy a Rajnával! Azok a kanyarok, amiket akkor levágtak, és Széchenyi annak mintájára Európába hozta, hogy ez egy jó irány lesz, és elvetette Paleocapa, a Pó szabályozása mérnökének terveit, és helyette Vásárhelyi technokrata terveit építette be, mert Európa ezt tette… - mi nem követjük Európát. Mi most nem csinálunk holtági rehabilitációkat a folyókon, nem csinálunk semmit, nem csinálunk vízgazdálkodást. Mi nem gazdálkodunk a vízzel. Jön a víz és leengedjük az országból.
Azzal a szemlélettel, hogy tanuljunk Európától, amit Széchenyi megtett, most teljes mértékben nem élünk ezzel a lehetőséggel. Ezt is taníthatja nekünk nyilvánvalóan a Széchenyi-emlékév, és amikor beszélnünk kell a munkásságáról, akkor meg kell fontolnunk azt, hogy mennyire méltó a mai kor politikai elitje az ő munkásságát példaként emlegetni, mert példaként emlegetni szükséges, de az, hogy tanul-e belőle saját maga, aki emlegeti, egy fontos kérdés.
Hadd térjek át még egy kérdésre, hiszen közlekedési miniszterként való ténykedésével nagyon-nagyon sokat tett az ország vidéki térségeinek elérhetőségéért. A mai nap folyamán már egyszer volt alkalmam a parlamentben erről beszélni. Nagyon-nagyon fontos megemlíteni azt, hogy mi történik manapság. Gyakorlatilag az önök kormányzása alatt nagyon-nagyon sok közszolgáltatást központosítottak, járási hivatalok jöttek létre; kisiskolák bezárása ellen, amit véletlen se szeretnék az önök számlájára írni, ami megkezdődött a 2002-2010 közötti kormányzásban, nem történt rehabilitáció. Ebből adódóan iskolák, pénzügyi szolgáltatások, postaszolgáltatások kerültek be nagyobb városokba. Ma már lassan a tízezer fő alatti településeken alig-alig marad olyan közszolgáltatás, ami méltón el tudna látni egy közösséget. Szakorvosi ellátások sokasága ment be járási központokba és megyeszékhelyekre.
De ezzel szemben azt, amit Széchenyiék kezdeményeztek, akkor tömegközlekedésnek hívták, most közösségi közlekedési szóval használva a közösségi közlekedés ma nem fejlődik ezzel a központosítással. És nem pusztán nem fejlődik ezzel a közösségi közlekedés, de az, hogy a vidéki családok túlnyomó többsége arra van kárhoztatva, hogy mindenképpen fenn kell tartani egy családi gépjárművet, mert el akarja érni a közszolgáltatásokat, de már lassan a munkába járáshoz is ez kell, hiszen az ingázás nagyon-nagyon sokaknak lett a mindennapi életének a része, az ezekhez szükséges közutakat viszont nem tudjuk fenntartani.
(20.10)
2011-15 között - a nemzeti fejlesztési miniszter úrtól kértem meg pontosan az adatokat - önök 3300 milliárdot szedtek be közúti fenntartásra az üzemanyagok jövedéki adójából, illetve a közúthasználati díjakból, ezzel szemben ezermilliárdot sem használtak fel, kevesebb, mint egyharmadát használták fel arra, hogy ez a közúti infrastruktúra megmaradjon. Vajon mit tanulhatunk Széchenyitől? Mit kell tennünk a vidék elérhetőségéért? Mit kell tennünk azért, hogy a vidéki emberek ugyanazzal az életminőséggel tudják élni életüket, mint a főváros bármelyik kerületében? És mikor arról esik szó, többször L. Simon képviselő úr konkrétan elmondta, az erkölcsi műveltség megteremtéséről, akkor ahhoz is hozzá kell járulni, hogy mit tett a kormány az erkölcsi műveltségért. Mi az a politikai kultúra, amit sugall a mindennapi működése a parlamentnek? Mi az, amit képviselőként mindennapi tevékenységükkel önök sugallnak? Hogyan viszonyul az Széchenyi István méltó tevékenységéhez? Vajon a vitakultúra, a másik meghallgatása, a másikban a hit, hogy valószínűleg ő is jót akar, megvan önökben?
Nagyon sok kérdés vetődik fel, mikor Széchenyi Istvánról beszélünk, és semmilyen formában nem szeretnék az ő munkássága előtt tiszteletlen lenni azzal, hogy hosszan idézzem azokat a tevékenységeket, amelyekkel szerintem az önök kormánya és kormányzása nap mint nap lábbal tiporja azokat az eszméket, azokat a nézeteket, amiket e legnagyobb magyar vallott. Nyilvánvalóan mindezek ellenére nem mondhatok más, mint azt, hogy örömünkre szolgál az a megemlékezési év, ami ezzel kapcsolatban megvalósul, örülünk az adott térség fejlesztési lehetőségeinek, örülnénk annak, ha megvalósulna az, hogy mindenki még jobban megismerkedhessen gróf Széchenyi István munkásságával, és emiatt a határozati javaslatot támogatni fogjuk. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)
