DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Március 15-én és október 23-án is mindig arra emlékezhetünk, hogy Magyarország a szabadságharcosoknak a földje. A magyar nép egy olyan nemzet, amely kifejezetten nem szereti, ha az ország dolgaiba mások szólnak bele, hiszen megtapasztalta, hogy ha nem Pest-Budáról, nem helyből döntik el Magyarország ügyeit, akkor annak egyrészről a személyi jogok csorbítása lesz a következménye, másrészről pedig a jólétnek a csökkenése.
(13.50)
A magyar nyelv érdekessége, hogy ugyanaz a szavunk van a szabadságra, a nemzet, az ország szabadságára és az egyének szabadságára. Más nyelvekben akár ketté is válik ez a két fogalom, mondjuk libertynek és freedomnek hívják egyrészt az ország szabadságát, másrészt az egyének, a személyek szabadságát.
Nálunk talán véletlenül, talán tudatosan, de a két fogalomra ugyanazt a szót használjuk, hiszen a magyar történelem jól látható sajátja, hogy ha Magyarországon az ország szabadságát csorbították akár a Habsburgok, akár a németek, akár a szovjetek, akkor az állampolgároknak, az egyéneknek is mind-mind csökkent a szólásszabadsága, a vallásszabadsága, lényegében az összes egyéni szabadságjoga. Amikor pedig sikerült ezeket a rabigákat Magyarországon lerázni magunkról, amikor a nemzet szabad lett, akkor nőtt a sajtószabadság, nőttek az egyéni szabadságjogok, és általában a jólét is bővült, elég csak a kiegyezés utáni időszakra gondolni, vagy elég összehasonlítani a magyar gazdaság állapotát 30 évvel ezelőtt vagy most. Éppen ezért vagyunk nagyon figyelmesek a saját szuverenitásunkra, és nem szeretjük, ha bárhonnan beleavatkoznak abba.
És ahogy mondta frakcióvezető úr is, mintha Európából, mintha Brüsszelből egy másfajta életformát akarnának Magyarországra erőltetni, és mintha a magyar nemzetnek olyan jogosítványait is el akarnák venni például a kötelező betelepítési kvóta kapcsán, amelyeket Magyarország nem adna. Többször elmondta a magyar kormány is, elmondták a magyar emberek is, az aláírásgyűjtés során is lesz lehetőségük erre, bízunk benne, a népszavazás során is, hogy nem kívánja ezeket a jogosítványait átadni. Sőt, a magyar települések, a magyar városok is elmondták az elmúlt napokban, hogy ők sem kérnek a kötelező betelepítési kvótából, és nem akarják ezt a jogosítványt átadni Brüsszelnek.
Aki a jövő európai gazdaságát csak a betelepítésre, az idehozandó telepesekre kívánja alapozni, az valójában nem bízik az európai emberekben; az Európa jövőjét nem az európai emberek teljesítményére akarja alapozni, hanem azt mondja, hogy az kevés, az úgysem fog megvalósulni, nem őket akarja ösztönözni, hogy Európában gazdasági növekedés legyen, hanem be akarok hívni máshonnan más embereket, hogy ők legyenek azok, akik az európai gazdasági növekedés alapját fogják képezni, ami persze sok más területen éppen ezért a teljes Európát kiszolgáltatottá teszi. Kiszolgáltatottá teszi és megváltoztatja, hiszen megváltoztatja az emberek életformáját, amit már tapasztaltunk most is Nyugat-Európában, miként kell a hétköznapi rutinjaikon, a bevásárláson, meccsre menetelen vagy más szokásokon is változtatni, vagy hogyan kell a terrorizmus elleni küzdelemben hétköznapi, korábbi rutinokat megváltoztatni. Ha ez megvalósul, az európai értékeink és az európai életformánk változik meg, márpedig mi erről nem szeretnénk lemondani, és mi, magyarok, körmünkszakadtáig fogunk ragaszkodni ahhoz az életformához, amiért mi az Európai Unióba 2004-ben beléptünk, és arról önként, magunktól semmilyen módon nem kívánunk lemondani.
Ami a tegnapi követeléseket vagy eseményeket illeti, amelyekről a képviselő úr is szólt, azt hiszem, hogy az elmúlt években soha nem volt olyan közel Magyarország ahhoz, hogy tárgyalásos úton tovább tudjunk javítani a köznevelés rendszerén, mit most. Az, ami korábban volt, 2010-ig, egyértelmű csőd volt, hiszen abban az időszakban, az azt megelőző években, hosszabb időszakban nagymértékben csökkent a magyar diákok teljesítménye, mindamellett pedig az intézmények és az intézményfenntartók korábban soha nem látott adósságot halmoztak föl. 1300 milliárd forint volt az az összeg, amelyet konszolidálnia kellett a központi költségvetésnek, és ennek a jó része pontosan az iskolák működtetése miatt felvett hitelekből származott. Ehhez az 1300 milliárdhoz képest az a 17 milliárd, amely még pár héttel ezelőtt volt a KLIK adóssága, úgy érzem, eltörpül méretekben. És nem volt még korábban sohasem olyan széles körű lehetőség, hogy kiki itt a köznevelési kerekasztalnál elmondja, hogy ő mit javasol, ő min változtatna, mi pedig megnyitottunk számtalan kérdést, nemcsak az intézményfenntartó szerkezetét, hanem tartalmi kérdéseket is, a Nemzeti alaptantervet is. Így hát, akinek jobbító szándékú javaslata van, annak soha nem látott mértékű lehetősége van ezt elmondani és a döntéshozók asztalára letenni. Aki persze polarizálni akarja a közéletet, polarizálni akarja a politikát, az más eszközökhöz folyamodik.
De azt hiszem, frakcióvezető úr, hogy ameddig több ember jön Lengyelországból azért, hogy támogasson minket, mint ahányan fütyülnek az állami ünnepségeken, addig nem kell sok mindenért aggódnunk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
