APÁTI ISTVÁN,
APÁTI ISTVÁN,
APÁTI ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy ítéljük meg, hogy ez a most beadott javaslat próbál egyfajta egészséges vagy egészségesebb egyensúlyi állapotot kialakítani a korábbi extrém módon lebonyolított viszonyokhoz és szabályokhoz képest, illetőleg a másik végletet jelentő „300 négyzetméterig gyakorlatilag korlátlanul azt csinál mindenki, amit akar” típusú szabályozáshoz képest. A kettő között megpróbál talán egy arany középutat bejárni.
Ugyanakkor úgy gondolom, hogy mindennek a zsinórmértéke az életszerűség, ezért idézzük fel, akinek volt része családi házas építkezésben, annak nagyon ismerősek lesznek a következő percek, hogy hogyan is zajlik a gyakorlatban egy családi házas építkezés, egy kivitelezés.
Ha valakinek olyan szerencséje van, hogy olyan építési telket tud venni, amely összközművesített, tehát vezetékes gáz, villany, a települési víz-, szennyvízrendszerre való rácsatlakozás lehetősége adott, az óriási előnyben van azokhoz képest, ahol mondjuk, egy vagy több közművesítettség hiányzik, hiszen ez máris egy óriási időszükségletet, időigényt feltételez és jelentős költségtöbbletet is okoz. Tehát itt nagyon sok előkészítő munkálatot kell végrehajtani a tényleges kivitelezés megkezdését megelőzően.
Ugyanakkor azt is fontosnak tartom kiemelni, hogy nagyon sok esetben a nulladik fázissal, a bontással indul az építkezés, hiszen gyakori, hogy olyan telket sikerül venni az építtetőknek, ahol kisebb vagy nagyobb területű vagy légköbméterű lakóépület áll. Ezt először is el kell bontani. Ajánlanám az államtitkár úr szíves figyelmébe, hogy a bontással kapcsolatos részletszabályokon is érdemes lenne jelentős mértékben enyhíteni, ugyanis akár alapterülethez, akár légköbméterhez kötik a bejelentési kötelezettséget vagy a bontási engedélyezési kötelezettséget, ezen mindenképpen érdemes lenne a lehető legteljesebb mértékig enyhíteni.
Ami pedig a hulladék elszállítását, kezelését illeti, hát itt is lenne bőven tennivalónk. Én nem vagyok tervező, nem műszaki végzettséggel rendelkezem, de nem nagyon fér a fejembe, hogy miért számít veszélyes anyagnak például a vályog. A régi vályogépületek elbontása esetén azt látjuk, hogy a palával vagy egyéb hasonló veszélyes anyaggal egy kategóriába sorolják azt a vályogot, amelyből a magyar történelem során évszázadokon keresztül rengeteg lakóépület épült. Némelyik már több száz éves, kiváló állapotban van, nem szennyezi a környezetét, a bentlakókra sem jelentett soha veszélyt. Tehát nem tudom, hogy például ilyen értelmetlen szabályokon miért ne lehetne jelentős mértékben enyhíteni.
Nem beszélve nemcsak a bontási költségekről, nem beszélve a szállítási költségekről, hanem az elképesztő hulladéktárolási költségekről. Több ezer forint/köbméter, akár 6-7 ezer forint/köbméter is lehet a deponálási költsége egy-egy köbméter hulladéknak vagy építési törmeléknek, amely már az építés nulladik fázisában nagyon sok felesleges adminisztratív kötelezettséget és rengeteg pénzügyi kötelezettséget ró az építtetőkre. Ezen a nulladik fázison érdemes lenne elgondolkozni, hiszen itt már sok, előre be nem tervezett vagy alultervezett költsége merül fel a családi ház építtetőinek. Ha mindezeken az akadályokon sikerült átküzdeniük magukat az építtetőknek, akkor kezdődhet meg a tereprendezés, a terepegyengetés, az alapozás, és azután szépen következnek egymás után a szakipari munkák.
Valóban, egy tarthatatlan, teljesen értelmetlen, önsorsrontó szabályozás volt az, hogy legalább 78 törvényt és egyéb kormányrendeletet kellett betartani, illetve betartatni. Véleményem szerint a legprofibb tervezők, a hatóságok sem voltak teljesen tisztában minden szabályozással. Hát hogy lett volna tisztában akkor az egyszerű állampolgár, aki nem tudott kiigazodni a jogszabályok tengerében! Túl sok volt ez, felesleges és értelmetlen, ez igaz, főleg úgy, hogy adott esetben az építkezés megkezdése után nem sokkal gyakran fölmerül bizonyos építési tervekkel kapcsolatos módosítási igény, mert a fizikai munkálatok megkezdése után derül ki, hogy az észszerűség mást követel meg, nem szerkezeteket, nem alapvető építészeti előírásokat érintően, de ekkor is engedélyeztetni kellett, és le kellett futni azokat a köröket, hogy a szomszédok is járuljanak hozzá.
Sőt, ha valaki gyorsítani akart, mert rendszerint az építtető mindig időhátrányban szenved, akkor akár arra is képesek voltak ezek az építtetők, hogy elvitték a szomszédokhoz ezeket a határozatokat, a szomszédok lemondtak a fellebbezési jogukról, és így több hetet, akár 1-1,5 hónapot is lehetett nyerni ahhoz képest, hogyha a postázást és egyéb határidőket megvárták. Sajnos, kis hazánkban gyakori, pláne vidéken, hogy szerencsésebb esetben az országon belül, az ország egyik távolabbi pontjára, szerencsétlenebb esetben külföldre költöztek a szomszédok, ekkor pedig akár a postázás, akár a személyes megkeresés még fokozta, még növelte ezeket az időigényeket, és még nagyobb mértékben elhúzta az építkezés tényleges megkezdését.
Ha pedig módosítani kellett az építési engedélyt, akkor ezt a kört újra meg kellett futni, és ahányszor esetleg fölmerült ez a módosítási igény, annyiszor futottak felesleges köröket a kivitelezők. Ráadásul ez adott esetben az időjárási viszontagságokat tekintve akár éves vagy féléves késedelmeket is jelentett számukra, amely akár a munkadíjakban, főleg az építőanyagok áremelkedése esetén nagyon hátrányos volt nemcsak időtényező szempontjából, hanem egyébként pénzügyileg is. Ezen tehát ténylegesen változtatni kellett.
Viszont a ló másik oldalára estek akkor, amikor - hogy finoman szóljak - Rogán Antalék a ventilátor normális működését kissé megzavarták, sőt nem is olyan kis mértékben, belerondítottak, ha úgy tetszik, a ventilátor normális működésébe, és egy másik szélsőséget hoztak be a rendszerbe, hogy 300 négyzetméterig - nagyon leegyszerűsítem - szabad a vásár, szabad a gazda, mindenki azt csinál, amit akar építészeti tevékenység kapcsán.
Egyrészt a 300 négyzetméter önmagában túlzás a mi véleményünk szerint, hiszen egy 150, de ha nagyon megengedő akarok lenni, akkor azt mondom, hogy 200 négyzetméter fölött a felső középosztály meg a felső tízezerhez tartozó személyek tudnak csak építkezni, hiszen ha egy nettó 200 ezer forint/négyzetméter kivitelezési költséget veszünk alapul, nagyon komoly utánajárással jelentősen ez alá lehet szorítani, de egy átlagos kapcsolatrendszerrel rendelkező építtető körülbelül ezzel számolhat.
(13.50)
Nem beszélve a garázsról, kiegészítő építményekről, kocsibeállóról, teraszról, pincéről, egyéb, a ház fontos tartozékainak számító, de nem lakóterületnek, nem lakótérnek minősülő létesítményekről, akkor ezek a költségek elképesztő méretűre, több tízmillió forintra nőnek, tehát a 300 négyzetméter ilyen értelemben teljesen indokolatlan volt. Ha 120 vagy 150 négyzetméter környékén húzták volna meg a határt, akkor az sokkal jobban megfelelt volna a magyar átlagnak, az átlagos lehetőségeknek. De hozzáteszem mindjárt, hogy ez a kijelentés is csak akkor igaz, ha mondjuk, egy életpályát kezdő személy vagy egy fiatal házaspár jelentős szülői segítséget tud a háta mögött, mert önerőből ma a 20-as, 30-as éveikben járó fiatalok vagy középkorú személyek döntő többsége nem tud elkezdeni semmilyen építkezést. Vagy adósrabszolgaságot vállal, vagy ha abban a szerencsés helyzetben van, hogy a szülők tudják segíteni, akkor tudják csak megkezdeni a családi fészek megépítését.
Ez a 300 négyzetméter tehát úgy, ahogy van, egy jelentős túlkapás. Na most, ahhoz képest, hogy a mostani szabályozásban már azt látjuk, hogy az építési engedélyezési eljárás és az egyszerű bejelentés egyszerre lesz jelen, és az egyszerű bejelentés esetében is készíteni kell bizonyos dokumentációkat, és legalább a helyi építési szabályzat lakóövezeti szabályait, övezeti határvonalak, lehatárolások szabályait, örökség, táj, régészetvédelmi szempontokat, környezetvédelmi szempontokat be kell tartani, az már a „mindenki azt csinál, amit akar” típusú gondolkozáshoz képest egy tényleges előrelépés, már csak azért is, mert rendkívül szerencsétlennek tartanánk azt, ha az önkormányzatokat belehajszolnánk abba, hogy adókivetési, adóügyi eszközökkel tegyenek rendet egy esetleges káoszban. Tehát ne a giccsadók kivetésére kényszerítsük az önkormányzatokat, hagyjunk számukra más, sokkal elegánsabb és sokkal korrektebb lehetőségeket is.
Ami a tervezői felelősségbiztosítás szabályait illeti, ez azért némi bizonytalanságot vagy némi feszültséget kiváltott szakmai körökben, tény, hogy közepes és nagyberuházások esetén, közpénzből megvalósuló beruházások esetén, főleg ha uniós forrásokat is érint részben vagy egészben, akkor ennek teljes mértékben helye van, és teljes mértékben indokolt. Eddig a családi házas kivitelezéseknél ez nem tartozott a szabályok közé. Nem mondjuk azt, hogy nincs benne logika, mert valóban egy felelősségbiztosítási, biztosítási jogviszonnyal védetten, akár ez legyen a tervező, akár a kivitelező oldaláról megvalósított építkezés fokozza egyébként mindenkinek a biztonság- és komfortérzetét, de gondoljuk végig azt is, hogy ha 150-250 ezer forint közötti átlagos éves felelősségbiztosítási díjjal számolunk, akkor ez jelentősen növelni fogja ennek a költségeit, ami nyilván az építésre is közvetlen kihatással van.
Ami pedig a kötelező tervezői művezetést illeti a 300 négyzetméter alatti lakóépületeknél, ez is örvendetes, hiszen egy megfelelő végzettséggel rendelkező szakember felügyelje az építés folyamatát, még akkor is, ha a kivitelező lesz a fő felelős, viszont akkor ezt tessék valahogy szinkronba hozni a felelős műszaki vezetőre vonatkozó szabályokkal. A kettőt egymáshoz viszonyítva milyen koordinátarendszerben képzeli el a kormányzat? A tervezői művezetés és a felelős műszaki vezetés hogyan fog viszonyulni egymáshoz? Akár kérdezhetném ezt a családi házas építkezéseknél, akár más, ennél nagyobb beruházásoknál is, hiszen nyilvánvaló, hogy egy családi házas építkezésnél a kettő együtt teljesen felesleges, ha pedig a művezetés válik kötelezővé, akkor a felelős műszaki vezető lehet, hogy akár a valóságban, akár a szabályozás szintén okafogyottá válik, és ki fog kopni a rendszerből. Ezt nyilvánvalóan a jogalkotásnak is le kell követni.
Ami pedig a kötelező kiviteli terveket illeti, itt valószínűleg mereven elválnak egymástól az építészszakmai és a kivitelezői érdekek, vagy legalábbis egy bizonyos ponton. Ha ezt a feltétlenül szükséges észszerű mértékre szorítjuk, és csak a feltétlenül szükséges részletességgel írjuk elő a kiviteli tervdokumentáció elkészítését, akkor azt mondom, hogy rendben van a dolog, viszont ha teljesen értelmetlenül belehajszoljuk abba az építtetőket, hogy több százezer forint tervenként, darabonként, több százezer forintos pluszköltségért épületgépészeti, épületvillamossági, statikai terveket készítsenek, akkor úgy hiszem, az túl van az egészséges mértéken. A statikai előírással kapcsolatban is azt látjuk, hogy azon a bizonyos biztonsági sávon túl gondolkodnak egyébként a tervezők, tehát feleslegesen túlbiztosítják.
Olykor-olykor már az az embernek az érzése, mintha speciális hadi létesítményeket építenénk, oly mértékben szigorúak ezek az előírások. Különösen, mondjuk, a betonozásra vagy a vasalásra vonatkozó szabályok esetén sokszor már az autópálya minőségű beton előírását látjuk, ami teljes mértékben értelmetlen, 20-30-40-50 éve épült házak vígan, mindenfajta szerkezeti hiba nélkül állnak és fognak állni még ötven évig akár úgy, hogy jóval enyhébb, kevésbé szigorú előírások vonatkoztak az ő tervezésükre és kivitelezésükre. Itt azért óvatosságra inteném a kormányzatot. Egy egyszerű családi háznál az esetek nagy többségében felesleges, mondjuk, az épületgépészeti és az épületvillamossági tervek előírása is, hiszen nem hiszem, hogy egy háromfázisú vagy akár egy egyfázisú villanyóra esetén és egy átlagos, alap villanyszerelés esetén erre feltétlenül szükség lenne. Korábban bruttó 300 négyzetméter feletti létesítményeknél írták ezt elő. Itt a bruttó a lényeg. Ezt már nem volt olyan túlságosan nehéz egyébként átlépnie adott esetben egy kivitelezőnek. Úgyhogy e tekintetben azt mondom, hogy feleslegesen ne adjunk megrendeléseket a kivitelező költségére azoknak a szakmai szereplőknek, akik persze ennek örülnek, hogy minél több tervezést kell végrehajtani, és még csak a tervezésről beszélünk, nem a tényleges fizikai kivitelezésről. Legalábbis az épületgépészet és az épületvillamosság tekintetében ezen mindenképpen el kellene gondolkodni, főleg amikor, mondjuk, egy korszerű családi háznál legalább kétfajta fűtési módban gondolkodik a kivitelező, akkor azt látjuk, hogy egy középfokú végzettségű, megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkező gáz-, vízszerelő vagy éppen villanyszerelő tökéletes munkát tud végezni teljes körű felelősségvállalás mellett. Szerintem ennél szigorúbb előírásokat felesleges tenni, mert az időt húzza, és a költségeket növeli.
Még a kalákáról szeretnék néhány szót szólni. Amikor azt láttuk különböző szakmai cikkekben meg a beadványban is, az irományban is, hogy újra lehetővé válik a kalákában való építkezés, akkor nagyon megörültünk, hiszen egy nagyon szép magyar hagyomány újraélesztését láttuk ebben, és mi magunk is lelkesen támogatjuk, ugyanakkor arra hívnám fel a figyelmet, hogy ami ebből a javaslatból látszik, az előremutató, de kevés. Nem azért mondom ezt, mert az ellenzék mindig többet akar, és nem azért, mert azt mondjuk, hogy jó irányú javaslat szükséges, de nem elégséges, hanem valóban tovább kellene menni ezen az úton, adott esetben más jogszabályok módosítása árán is.
Itt nemcsak arról van szó, hogy milyen végzettségű az a hozzátartozó vagy közeli hozzátartozó, aki besegít az építtetőknek, hanem ez munkaszervezési munkaügyi, munkaügyi ellenőrzési kérdés is. Itt nemcsak az a fő kérdés, hogy milyen megfelelő képesítés vagy szakmai gyakorlat birtokában végez valaki, mondjuk, burkolási vagy festési tevékenységet, hanem az is, hogy ezt milyen határig teheti meg. Mondjuk, egy kőműves- vagy egy ácsmunkát biztos, hogy nem mernék rábízni olyanra, aki nem rendelkezik megfelelő iskolai végzettséggel és megfelelő gyakorlattal, hiszen ez utólag már egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen helyrehozható hibákat eredményez, de mondjuk, egy burkolásnál, festésnél az épület állékonyságát, statikai állapotát nem érintő munkálatoknál, főleg belső munkálatoknál úgy hiszem, ezt rá lehet bízni az építtetőkre, és rá lehet bízni a hozzátartozóikra.
De itt egyrészt a kört is kellene tágítani, nem feltétlenül csak a hozzátartozói körre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kellene ezt leszorítani, hanem baráti, ismerősi körre is, hiszen ennek az a lényege, államtitkár úr, hogy az emberek kölcsönösen segítik egymást, és ezt úgy tudják megtenni, hogy nem kell munkaügyi bírságtól rettegni, nem kell attól félniük, hogy több százezer vagy több millió forintos bírságot fizetnek ki, hanem egymás kölcsönös segítése jegyében ezt bírságkockázat nélkül is képesek legyenek megtenni. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
