DR. SALACZ LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

DR. SALACZ LÁSZLÓ,
DR. SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. március 24-én tartott ülésén megtárgyalta a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény és a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló T/9621. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. országgyűlési határozat 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, 1 nem ellenében, valamint 4 tartózkodás mellett fogadta el. A bizottsági ülés során a tagok megtárgyalták a háttéranyagban található, a Gazdasági bizottság ötpontos technikai jellegű módosító javaslatát, amely kifejezetten nyelvtani és pontosító jellegű rendelkezéseket tartalmaz.
Tisztelt Képviselőtársaim! A módosítás elsősorban a látvány-csapatsportok támogatási rendszerének és a kapcsolódó adminisztrációs folyamatoknak a gördülékenyebbé tételét szolgálja. Kérem, támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem