BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A Magyar Szocialista Párt már 2010-ben benyújtotta a magáncsődről szóló teljes kidolgozott törvényjavaslatát, ami az adósok széles körének tudott volna érdemi segítséget nyújtani. A Fidesz még a törvényjavaslatunk parlamenti tárgyalását is megakadályozta.
Az adósok valódi megsegítése helyett meghagyta a kereszténydemokraták saját játszóterének e rendkívül fontos kérdés rendezését. Hosszú évek hitegetése után végül a KDNP egy jogalkotási szörnyszülöttet nyújtott be az Országgyűlésnek, ezt a parlamenti vitában is elmondtam. A KDNP teljes szociális érzéketlenségéről tett tanúbizonyságot, olyan drákói feltételeket támasztott az adósokkal szemben, amiket képtelenség teljesíteni, ezért nem hajlandó szinte senki sem igénybe venni.
A vitában is elmondtam, hogy február 15-éig csupán 199 ember vette a magáncsőd intézményét igénybe, ami jelzi azt, amit a parlamenti vitában elmondtunk, hogy ilyen feltételek mellett nagyon kevés családon lehet segíteni. Sokkal több adósról volt szó, az első törvény benyújtásakor még maga az KDNP is pénzintézetekre hivatkozva 30-40 ezer adós megsegítéséről beszélt. Ehhez képest a 199 egy csekély létszámnak minősül.
Igaz, képviselőtársam elmondta, hogy ha egy embert tudnak megmenteni, az is nagyon fontos, csak ha a költségoldalát nézzük, akkor egyenesen arányos a majdnem 700 millió forint, amit ráköltöttek erre a rendszerre, mert képzéseket tartottak, 200 millió forintért honlapot fejlesztettek, miniszteri biztosa is van a magáncsődnek havi 220 ezer forintért, közben ha ezt az összeget elosztották volna e között a 199 ember között, megóvták volna őket a procedúrától, az utánajárástól, és egy kicsit hatékonyabb is lenne a rendszer.
Ezért, mint ahogy eddig is, simán a törvénymódosításról csak annyiban beszélhetünk, hogy újra meghosszabbították a határidőt, magát a törvényt pedig nem módosítják, amibe bele kellett volna nyúlni, hogy egyszerűbbé tegyék. Elő kellett volna venni a Magyar Szocialista Párt által benyújtott törvényjavaslatot, meg kellett volna nézni, és hátha hatékonyabb lenne a rendszer, és tudnánk igazán segíteni a magyar családokon.
Hozzáteszem, hogy március 1-jétől a kilakoltatási moratóriumnak is vége van, így kerültek igazán kilátástalan helyzetbe azok a családok ma Magyarországon, akik adósságspirálban vannak. Úgyhogy semmiféleképpen nem tudjuk ezt az egyszerű módosítást támogatni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(19.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem