NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! Szijjártó Péterrel értek egyet, no meg Tállai Andrással, Fónagy Jánossal és Soltész Miklóssal az alapvető élelmiszerek áfájának kérdésében, de rögtön sietve hozzá is kell tennem, hogy mikori álláspontjával, mert úgy tűnik, mind az MSZP, mind a Fidesz képviselői aszerint változtatgatják az álláspontjukat e kérdésben, hogy épp kormányon vannak vagy ellenzékben, hiszen az említett fideszes politikusok nyújtották be az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését szolgáló törvénymódosítási javaslatot 2009-ben, egy évvel kormányra kerülésüket megelőzően. Az indokolásban azt is olvashatjuk, hogy: „A Fidesz és a KDNP az emberek pártján és az adócsökkentés oldalán állnak.” - helytelenül így írták, mondjuk, de ennél nagyobb baj, hogy kormányra kerülve megfeledkeztek erről.
Megfeledkeztek arról az érvelésről is, ami pedig a Fidesz honlapján a mai napig megtalálható, miszerint Szijjártó Péter így fogalmazott: „Jött a kormányzati nyekergés, hogy nem lehet megoldani, hogy külön alapvető élelmiszerek legyenek meg nem alapvető élelmiszerek. Na most, az Európai Unió tizenkét országában így van.” - mondta Szijjártó Péter, és aztán kormányra kerülve, úgy tűnik, megfeledkeznek erről. Emlékeztetem őt persze az általa javasolt luxusmedence-adóra is: akkor, amikor luxusmedencét vásárolt természetesen magának, ezt az adót már kormányon nem kívánják bevezetni.
De emlékeztetnünk kell az MSZP-t is arra, hogy ezt a javaslatot ők elutasították akkor, amikor számított a szavuk, amikor kormányon voltak. Most nem számít, hogy mit mondanak, mert ellenzékben egyébként sem sok hitelt ér a szavuk, bár örömmel vettem azt az újabb pálfordulást is, ezért most kifejezetten gratulálok, hogy most már azt mondta, mintegy a jobbikos szöveget szó szerint ismételve, hogy nem azt nézik, hogy ki a javaslat benyújtója, hanem hogy mi van a javaslatban. Nagyon örülök ennek a változásnak, hiszen korábban kifejezetten büszke volt az MSZP arra, hogy semmit sem szavaznak meg, amit a jobbikos képviselők nyújtanak be. Tehát örülök ennek a változásnak, őszintén örülök, miként őszintén örülök annak a változásnak is, hogy most már támogatják az áfacsökkentést, még ha kormányon ezt nem is tették meg. Persze örülök annak a változásnak is, hogy már nincsenek kormányon.
Viszont a kormánypártokhoz fordulva: arra szeretném kérni önöket, hogy nézzenek szembe a korábbi ígéretükkel, nem lehet ilyen hiteltelenül, elvtelenül politizálni, még akkor sem, ha persze a visszahívhatóság intézménye még ma nem él. Ezért egy ilyen mulasztásuk miatt sajnos (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) nem lehet őket visszahívni a saját választóik által sem, pedig megérdemelnék, ha ezt a javaslatot holnap leszavazzák. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem