DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Bevallom, egy nagyon picit meglepett, hogy már rögtön én jövök, mert egy pillanatra úgy láttam, minthogyha államtitkár úr formabontó módon részt akarna venni a vitában, aminek nagyon örültem volna.
Még kettő gondolattal szeretném egyébként kiegészíteni azt, amit korábban elmondtam ennek kapcsán. Nem most kezdődött ez, ez a Magyar Fejlesztési Bankkal kezdődött, amit ugyanúgy begyűrtek a Lázár-féle minisztérium alá, mint ahogyan most magának a költségvetésnek a végrehajtását is nyilván a Lázár János-féle koordináció alá, annak végrehajtását majd be fogják tolni, be fogják alá gyűrni. A Magyar Fejlesztési Banknál most már nem kell ahhoz se a vagyontörvényt módosítani, hogy az létrehozzon egy céget, nem kell ahhoz a vagyontörvényt módosítani, hogy az fölvegyen egy hitelt és megvásároljon bármit, elég, hogyha a miniszter rendeletével elrendeli. Nagyon szépen fogalmaztam, mert valójában rámutat és parancsot ad, és akkor a Magyar Fejlesztési Bank forrást, időt, energiát nem kímélve szaladni fog, és meg fogja vásárolni azt a céget. Így épít portfóliót - egyébként jó vagy rossz célokra, ezt majd csak a későbbiekben tudjuk eldönteni - a magyar kormány, illetve a Lázár János vezette Miniszterelnökség. Ez kezdődött el az MFB-nél, most itt tartunk a költségvetésnél, de azért közte voltak állomások, amikor elveszti a közpénz jellegét, most már lassan a közvagyon jellegét is elveszti a költségvetés, a közpénz jellegét az MNB-nek a pénze. Minden egy irányvektorba hat, arrafelé, hogy van egy nagy fekete lyuk, abba be akarják dobálni az összes magyar közvagyont, azzal azt csinálnak, amit akarnak mint örökös kormányzat.
Én úgy gondolom, hogy ez nem így lesz, hogy önök örökös kormányzat lesznek, és azzal fejezem be, amivel legutóbb is befejeztem: fogják önök még szégyellni ezt a döntést. Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem