DR. PALKOVICS LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

DR. PALKOVICS LÁSZLÓ,
DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Köszönöm a megjegyzéseket. Annak azért örülök, hogy az általános vitában felvetett és ott elhangzott kérdésekhez képest egy sor dolgot azóta sikerült tisztáznunk, hogy kinek a tulajdona alá kerül az ott lévő erdő, egyéb más. Ez azt jelenti, hogy haladtunk ezzel előre.
Arra azért szeretnék emlékeztetni, hogy itt a kormány kényszerhelyzetbe került, az Európai Bíróság béren kívüli juttatások szabályozásával kapcsolatos kötelezettségszegési eljárására vonatkozóan ez a válasz. Azt hiszem, azt, hogy a gyermekeink ebben részesüljenek, mint ahogy egyébként mi is, aki még erre emlékszik, egy ilyen rendszer működése mindenképpen hosszú távú, tehát ez volt az indoka a dolognak, ennek az alapjait szeretnénk megteremteni.
Az, hogy egy olyan alapítvány, amely valóban az üdültetés területén több évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik, jelesül a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyakorolja, azt hiszem, ez garancia arra, hogy ez nemcsak egy-két-három évig, hanem jóval 15 év fölött fog tudni működni. Ilyen értelemben azt hiszem, a sarkalatos törvény által létrehozott feltételek, azaz ha bármi ezt a fajta működést gátolná az ingatlan kezelésével kapcsolatosan, akár a tevékenység változik, egyértelműen szabályozza azt, hogy mi fog történni ezekkel az ingatlanokkal, mi történhet. Itt el lehet állni a korábbi szerződéstől, illetve egy sor dolgot lehet tenni. Én azt hiszem, itt fontos a célt szem előtt tartani. A cél az, hogy ezek az ingatlanok, egyáltalán ez a rendszer ne csak a mi gyerekeink, hanem az unokáink számára is elérhető legyen, ott pedig egyfajta stabilitásra mindenképpen szükség van. Ez indokolja a tulajdonba adást.
Az, hogy milyen feladatokat lát el - egy másik kérdésre - a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a jövőben, alapvetően az ezen túli szociális célú üdültetési, szociális, jóléti tevékenységgel kapcsolatos támogatásokat továbbra is ő fogja ellátni. Tehát azt gondolom, az a fajta aggodalom, hogy az eddig felépített rendszer nem működik, az alaptalan. Úgyhogy kérem önöket arra, hogy ezt a törvényt szavazzák meg. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem