DR. NAGY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Öntsünk tiszta vizet a pohárba! 2014-2020 között a magyar részesedés a teljes közös agrárpolitika kiadásainak 3,2 százalékát teszi ki. A KAP keretében felhasználható forrás 18 százalékkal, 12,3 milliárd euróra, több mint 3800 milliárd forintra nőtt. 2015-től azonban nemcsak a támogatás nőtt, hanem a különböző jogcímek száma és a velük kapcsolatban felmerülő feladat is. A területalapú támogatás már ismert rendszere mellett új elemként jelent meg az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtott támogatás, azaz a zöldítés, a fiatal gazdák, a kis gazdaságok támogatása, valamint a termeléshez kötött jogcímek rendszere.
Valamennyi új konstrukció új jogszabály, új kifizetési és ellenőrzési eljárásrend megalkotását tette szükségessé, melyek elengedhetetlenek az uniós elveknek is megfelelő szabályos forrásfelhasználás érdekében. A zöldítési támogatással kapcsolatban szeretném emlékeztetni, hogy ez az egyik ára a fenntartható közös agrárpolitikának.
Figyelmébe ajánlom azt az európai bizottsági pénzügyi kimutatást, amely a 2015. évi közvetlen támogatásielőlegkifizetésekről szól. Ebből fehéren-feketén kiderül, hogy az EU-28-ak összehasonlításában Magyarország a legbátrabb és legeredményesebb harmadban végzett. Az új rendszer ellenőrzési terheinek súlyát jól érzékelteti az a tény, hogy a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban, annak a legkülönbözőbb szintjein 2015 második félévében visszatérő napirendi pont volt a nagy agrárhagyományokkal és potenciállal rendelkező országok azon aggodalma, hogy a korábban megszokottnál legyen elnézőbb a Bizottság az úgynevezett hibaarányok esetében.
Tisztelt Képviselő Úr! A 2010 előtti időszakra vonatkozó ténymegállapítása nem megfelelő. Egyrészt a gazdák 100 százalékának kifizetésére egyik évben sem kerülhetett sor februárban, hiszen mindig előfordulnak elhúzódó esetek, birtokviták, földhasználati jogosultság rendezetlensége. Másrészt a kifizetés pontos összege előre nem meghatározott, az borítékban áll rendelkezésre, és az összes kérelem teljes körű elbírálását követően állapítható csak meg, hogy milyen visszaosztási ráta mentén fizethető ki a támogatás. Ennek az időpontja minden évben júniusra tehető. Azt is ki kell tehát emelni, hogy amíg a korábbi időszakban csak kettő különböző támogatási esetben történt előlegfizetés, addig 2015-ben már nyolc különböző jogcímen utal előleget az MVH.
Tisztelt Képviselő Úr! A kormányzati átalakítás nem csak az MVH-ról szól. Jelenleg hetvennél is több háttérintézmény átalakításának vizsgálata zajlik a hatékonyabb működés, a kevesebb bürokrácia érdekében. Az esetleges átalakítás során a kormány a gazdák érdekeit és a vonatkozó programok eredményes végrehajtását szem előtt tartva fog egy megfontolt döntést hozni.
Köszönöm megtisztelő figyelmét, és kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem