DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy pár dolgot tisztázzak a letelepedési-köt-vény-programmal kapcsolatban. Először is, és talán ez a legfontosabb, ez a program pénzt hoz az országba, és egyetlen fillér közpénzt nem visz el. (Dr. Schiffer András: Ki viszi el?) Ilyen értelemben teljesen más, mint az önök Kovács Béla-programja, amely pénzt hozott az országba, legalábbis a Jobbikhoz, de nem tudni, hogy ezért mit kértek cserébe. (Halász János: Így van!)
Nem megkerülhető tény, hogy ez a kötvényprogram a bevezetése óta több mint 200 milliárd forint bevételt hozott a magyar államnak. A program egyik jelentős előnye, hogy az eladott kötvények után öt évig nem kell kamatot fizetni, így csökkennek az állam kamatkiadásai. (Dr. Schiffer András: Mi van az offshore cégekkel?) Ezek az előnyök is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarországnak nem kellett külföldi kötvényeket kibocsátania. Akik élnek magával a letelepedéssel, magyarországi pénzügyi szolgáltatásokat is igénybe vesznek, illetve további magyarországi befektetésekbe is kezdhetnek. Ez szintén jótékony hatással lehet a költségvetésre nézve. Ami a közvetítőket illeti, a nemzetközi gyakorlat az, hogy minden ország közvetítőkre bízza ezt a tevékenységet. A cégek megbízási díjait a piac árazza be, az államnak erre nincsen ráhatása.
Fontos körülmény, hogy a letelepedési kötvények programjáról az Országgyűlés Gazdasági bizottsága hozott döntést nyilvánosan, és aki megnézi a jegyzőkönyveket, azt láthatja, hogy az ellenzéki pártok, így a Jobbik is, nem tettek javaslatokat, és nem hangoztattak kritikákat. (Szilágyi György: Ki volt a vezetője a Gazdasági bizottságnak?)
(14.10)
Tisztelt Képviselő Úr! Interpellációjából azt érezni, hogy ön fontosnak tartja az átláthatóságot, a cégek törvényszerű, átlátható működését. Ha ez így van, akkor miért nem faggatják a Jobbik egyik jelen lévő képviselőjét, aki több olyan céget alapított és vezetett, amelyeket aztán cégtemetőkben fanto-mizáltak jelentős meg nem fizetett adóhátralékkal? (Dr. Schiffer András: Kisvárdán?) Ilyen körülmények között az átláthatósággal kapcsolatos jobbikos felvetések hiteltelenek. Ha önöknek valóban fontos az átláthatóság, akkor mindenekelőtt a Jobbik elnöksége háza táján van tennivalójuk. Köszönöm a figyelmet. (Szilágyi György: Ünnepeljük meg a 12 milliárdot is! - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem