DR. TÓTH BERTALAN

Teljes szövegű keresés

DR. TÓTH BERTALAN
DR. TÓTH BERTALAN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetek híradásai széles képet mutattak azokról a botrányos ügyekről, amelyek körbelengik a Magyar Postát. Ezekből az ügyekből megtudhattuk például, hogy a Magyar Posta vezérigazgatójának a havi ötmillió forintos fizetés is kevés, ezért a postai és magántulajdonú FHB-s tisztségeiből még felvesz több százezres fizetést. Megtudhattuk, hogy a Posta részben privatizálta a pénzszállító cégének egy részét, és lemondott az irányítási jogairól. A Kincstári Takarékjegy Plusz állampapírt a postán lejegyző, a Magyar Postában bízó ügyfelek nem az állami céggel kötik a szerződést, hanem egy olyannal, amelynek fele részben nem az állam a tulajdonosa.
Vannak közös elemei is ezeknek az ügyeknek, például, hogy minden esetben ugyanaz a jól azonosítható fideszes kör jelenik meg a háttérben, a lenyúlt takarékszövetkezeti szektor és a Spéder Zoltán nagyvállalkozóhoz köthető FHB-csoport. És csak az nem látszik, hogy ebben a nagy barátkozásban, privatizálásban, részvénycsereügyletekben mi a jó a 75 százalékban köztulajdonban lévő Magyar Postának és leányvállalatainak, és mi a jó nekünk, adófizetőknek. Ezenkívül pedig még titkosítanak is.
Ezekből az ügyekből csak az látszik, hogy önök nem a Magyar Postát fejlesztik és teszik versenyképesebbé, hanem egy magántulajdonú cégcsoport érdekeit szolgálják. Erről szól az ön által a múlt héten beterjesztett postatörvénymódosítás is. Ez alapján a 10 ezer főnél kisebb településeken pénzügyi intézmények vehetik át a postai szolgáltatásokat. Ez azt jelenti, hogy várhatók postabezárások, leépítések, hiszen 2010 óta is már több mint 3500 embert küldtek el a Postától.
Kérdezem ezek után: miért nem a pénzügyi szolgáltatások költöznek a kisebb településeken a postára? Hány postást érint majd ez az átalakítás? Miért nem a takarékszövetkezetekben van a leépítés? A Posta-partnerekkel szerződést bontanak-e? Pályázat nélkül odaadják-e a takarékszövetkezetnek az üzletet? Melyik megyét érinti leginkább majd ez az átszervezés?
Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem