DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! (Zaj az ellenzéki pártok padsoraiból. - Az elnök csenget.) Ha ilyen súlyos kérdésben ilyen súlyos vádakat fogalmaz meg, akkor legalább az operatív program nevét illik eltalálni. Önnek nem sikerült. Az Öveges-program nem a TIOP nevű operatív programban, hanem a másikban, a TÁMOP-ban szerepel. Ezért javaslom, hogy a későbbiekben ha felszólal - úgy látom, ezt a feladatot kirótta önre a frakciója, hogy ezekben szólaljon fel -, kapjon egy olyan segédanyagot, háttéranyagot, amelyben legalább (Gőgös Zoltán: Ahhoz neked mi közöd van?) az operatív program el van találva, hiszen az Öveges-program a társadalmi megújulás operatív programban, a TÁMOP-ban jelentkezett, és nem pedig a TIOP-ban, ami általában infrastruktúra-építésre vonatkozik.
Valóban, úgy gondoljuk, hogy az Európai Unióból folyósított források mindegyike jár a magyar állampolgároknak. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor Magyarország meghozta azt a döntését, hogy nyugat-európai cégek előtt is megnyitotta a piacát az Európai Unió közös piacán, közös gazdasági térségén belül, akkor egy olyan előnyt adott, amely nem volt meg akkor a magyar vállalatoknak, és ezért, illetőleg a közös politikák véghezviteléért Magyarországnak járnak ezek az összegek. Nem könyöradományok, mint ahogy azt szeretik mostanában mondani. Főleg nyugat-európai szocialista, szociáldemokrata politikusok azzal zsarolják a keleti országokat, hogy ha nem fogadnak be bevándorlókat, akkor majd megvonják tőlük az uniós támogatásokat. Ezek jogszabály szerint, a csatlakozási dokumentumok szerint teljesen más okból járnak az országoknak, és úgy gondoljuk, hogy azért eléggé erősen fellendíti a nyugat-európai cégeket is, hiszen 10 olyan forintból, amely ideérkezett, sok esetben 4 forint rögtön német vállalatoknál landol, tehát a közös európai piacon belül azokat az országokat is segítette. Ami a konkrét Öveges-programmal kapcsolatos eljárást illeti (Szilágyi György: 10 másodperc!), folyamatosan egyeztetünk a Bizottsággal. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
(16.20)
Legutóbb márciusban kaptunk tőlük dokumentumokat, amelyekre természetesen reagáltunk. Arra törekszünk, hogy a felfüggesztési időszak minél rövidebb ideig tartson. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem