HOLLIK ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

HOLLIK ISTVÁN
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a szót. A napokban örömmel hallottam a hírt, hogy tovább növekszik a gyermekétkeztetésre szánt költségvetési támogatás.
Ha a tényeket nézzük, azzal szembesülünk, hogy soha egyetlen kormány sem növelte olyan mértékben a gyermekétkeztetésre szánt forrásokat (Dr. Vadai Ágnes közbeszól. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.), mint ahogy azt a jelenlegi teszi. 2010 és ’14 között a központi költségvetésben 83 százalékkal, közel 24 milliárd forinttal, 2015-ben pedig 8 milliárd forinttal, összesen 61 milliárd forintra emelkedett a gyermekétkeztetés támogatása. Magyarország 2016. évi költségvetése már összesen 71 milliárd forint előirányzatot biztosít a települési önkormányzatok részére az intézményi gyermekétkeztetés, valamint a rászoruló gyermekek intézményen kívüli étkeztetésének egyes kiadásaihoz.
A korábbi időszakokban vagy a lehetőségek voltak szűkösek, vagy sajnos voltak olyan időszakok, például a baloldal kormányzása idején, amikor kevéssé érdekelte az éppen hatalmon levőket a gyermekek sorsa. Szerencsére most elmondható, hogy Magyarországon soha annyi gyermek nem kapott ingyen vagy kedvezményesen enni, mint most, hiszen 2010 és ’15 között a gyermekétkeztetésre fordított központi költségvetési támogatás összege több mint duplájára emelkedett. Tisztelt államtitkár úr, tavaly ősztől a bölcsődés, óvodás gyermekek széles köre vált újonnan jogosulttá térítésmentes étkeztetésre, az új évben elinduló szabályozással pedig a települési önkormányzatok kötelező feladatává vált a szünidei gyermekétkeztetés biztosítása is.
Az elmúlt időszak szabályozási változásaira tekintettel kérdezem államtitkár urat, milyen változás történt a hátrányos és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában. Hány gyermek részesül bölcsődében, óvodában, általános és középiskolában az ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetés nyújtotta kedvezményben, illetve jól működik-e a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetése? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem