IKOTITY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Egy nyílt levélből idézek. „Nem tudunk egyetérteni a kormányzati határozatok és lépések antidemokratikus módjával. Előbb a bizottsági üléseken, majd L. Simon Lászlónak, illetve önnek címzett leveleinkben sikertelenül próbáltuk felhívni a figyelmet a kormányzati terveknek a budai Várat és ettől el nem választhatóan a Városligetet, tágabban azonban az egész főváros városszerkezetét, közlekedését, területhasználatát, kulturális életét, idegenforgalmát érintő egyértelműen negatív hatásaira.” Többek között ezt írta önnek, miniszter úrnak címzett nyílt levélben Csomay Zsófia építész, Lővei Pál művészettörténész és Schneller István, Budapest korábbi főépítésze, amikor ugyanis bejelentették, hogy távoznak a nemzeti Hauszmann-terv társadalmi testületéből. A három neves, alkotó szakember átgondolatlannak, értelmetlennek és káros-nak is minősítette a kormány tervét a budai Vár átalakításával kapcsolatban.
Magyarországon még mindig több millió ember nem jut hozzá alapvető kulturális javakhoz, a kulturális értékteremtésben való részvételről nem is beszélve. A kultúra társadalmi összetartozásunk nélkülözhetetlen eszköze, a fenntarthatóság negyedik pillére.
Az LMP szerint sokkal inkább a többség kultúrához való hozzáférésére és az abban való részvételre kellene költenünk, mintsem a kevesek számára elérhető presztízsberuházásokra, pláne Orbán Viktor vágy-álmára a Várba költözéssel kapcsolatban. A budai Vár átalakítása vagy a Városliget-projekt több száz milliárd forintot emészt fel.
A levél neves szerzői súlyos kritikákat fogalmaznak meg. A Hauszmann-terv egyébként is elhibázott, de az idő múlásával azt is látjuk, hogy egyre több sebből vérzik.
Tisztelt Miniszter Úr! Még ezek után is bele akarnak ölni százmilliárdokat Orbán Viktor vágyálmába a Vár (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) átalakításával kapcsolatban? Várom válaszát. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem