DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy képviselő úr is említette, a dublini egyezmény körül nem minden világos és nem minden alkalmazható. Az egyezményt egy olyan időszakban alkották meg, amikor egy jóval kisebb létszámú bevándorlással számoltak, és nem számoltak azokkal a nehézségekkel, hogy mi van akkor, ha hatalmas tömegekben, nem együttműködő népcsoportok érkeznek az Unió területére. És nem tanulmányozták azt sem, hogy a schengeni határ védelme és a dublini egyezmény betartása vajon összeegyeztethető-e.
Erre láthattuk tavaly az elborzasztó példákat, amikor több százezres tömeg özönlött keresztül Magyarországon is, amikor mi a dublini egyezmény előírásait betartva rekordszámban regisztráltuk is őket, de éppen a többi tagállam, hogy mondjam, nem együttműködő magatartása miatt, például a Willkommenskultur problematikájára utalnék, még az a minimális együttműködési készség is kiveszett a beérkezőkből, ami talán elvárható lett volna.
Találkoztunk egy olyan helyzettel, amikor látszott, hogy a dublini egyezményt nyugodtan nevezhetjük halottnak is, hiszen senki sem tartotta be, és nem lehetett a schengeni határokat megvédeni. Ezért akkor az Országgyűlés egy jogszabályalkotási csomagot fogadott el. Csak emlékeztetném itt képviselőtársaimat arra, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmát kellett akkor kidolgoznunk, módosítanunk kellett a határ átlépésének szabályait, tranzitzónákat kellett kialakítanunk ahhoz, hogy ténylegesen a megépült műszaki zár mellett kialakuljanak azok az övezetek, ahol gyorsított eljárásban sikerül elbírálni a beadott kérelmeket, megfelelő uniós irányelvnek megfelelően természetesen.
(13.40)
És emellett az embercsempészekre vonatkozóan, az illegális határátlépőkre vonatkozóan nagyon kemény szabályokat kellett bevezetnünk ahhoz, hogy komolyan gondolják az átjövők azt, hogy a magyar törvényeket be kell tartani, a schengeni határokat tiszteletben kell tartani. Az állam határának hatékony védelmét tehát elértük, a kérelmek elbírálását gyorsítottan tudtuk lefolytatni, szankcionálni tudjuk az illegális határátlépést.
Ugyanakkor, hogy a dublini egyezmény mennyiben szorul módosításra, annak ellenére, hogy mi betartjuk a schengeni egyezmény előírásait, a dublini egyezmény keretein belül hoztuk létre ezeket a jogszabályokat, ennek ellenére a Bizottság részéről azért a kisebb súlyú kérdések tekintetében most is különböző egyeztetések, kötelezettségszegési eljárások vannak különböző fázisban olyan részletkérdéseken, amelyek gyakorlatilag nem is értelmezhetők a probléma nagyságához képest.
Tehát hogy a dublini egyezményt meg kell reformálni, és valahogy úgy talán, ahogy mi tagállami szinten ezt megtettük, az indokolná ezeket a bizonyos támadásokat, amelyeket nyilván egyfajta sértettség is motiválhat, gondoljunk csak a kvótaperünkre, ahol szintén nem illeszkedtünk a fősodor-vonalba, és ma már ott tart a többi tagállam is, hogy belátja ennek a jogosságát, megalapozottságát, hogy nem húzhatják magukra azt a problémahalmazt, amelynek olyan, a terrorizmusban is megnyilvánuló kicsúcsosodásai vannak, mint akár a párizsi vagy akár a brüsszeli merénylet. De gondolhatunk olyan köztörvényes büntetőjogba ütköző cselekményekre is, mint például a kölni szilveszter, ami Európa-szerte megdöbbenést keltett. S ha egy kicsit az elhallgatás politikájára vagy éppen a nyugati sajtónak arra a fajta nem önkritikus hozzáállására gondolunk, ami a korábbi álláspontjukat nem írta felül, akkor láthatjuk, hogy egyfajta elhallgatás is van, tehát sokkal több olyan ügy lehet, ami éppenséggel alátámasztaná a magyar álláspontot, ami szintén ebbe az irányba mutat.
Tehát reméljük, hogy valóban, ennek az áttekintésnek, felülvizsgálatnak a során több olyan elemet sikerül majd beépíteni a szabályozásba, ami a schengeni vívmányoknak a megőrzését szolgálja, hiszen gondoljunk arra, hogy a személyek és áruk szabad áramlása mekkora szabadságjog Európán belül, és ennek a megkérdőjelezése, veszélyeztetése, azt hiszem, hogy az Unió egyik fő értékét ásná alá. Tehát bízunk abban, hogy a dublini egyezménynek a megreformálása abba az irányba fog mutatni, amely területen mi már jelentős eredményeket értünk el. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem