TÓTH CSABA

Teljes szövegű keresés

TÓTH CSABA
TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagy figyelemmel hallgattam az államtitkár úr szavait. Egyelőre túl sok biztatót nem tudtam belőlük kivenni. A szándék jó. Örülnénk, ha ez megvalósulna a kerületben, ugyanakkor felhívnám a figyelmét arra, hogy jelenleg a Budapest Arénánál található parkoló 1200 férőhelyes, egy-egy rendezvény kapcsán képtelenség megközelíteni, már most is. Csak egy szűk bejáraton, egy szűk ösvényen lehet ott bemenni, tehát képtelenség parkolni. Hiába fejlesztik a tömegközlekedést, ettől ez még nem fog javulni, vidékről is jönnek ugyanis emberek.
A Városliget kapcsán pedig én örömmel hallom, hogy épülni fog mélygarázs és parkolóházak ott a környéken, de bizonyára elkerüli a figyelmüket az, hogy jelenleg Zuglóban nincs fizetőparkoló-övezet kijelölve - minden szomszédos kerületben van -, ezért senki nem fog a parkolóházakban, mélygarázsokban parkolni addig, amíg a felszínen ingyen lehet parkolni ott a környéken. És az a zsúfoltság, az a tumultus, ami ott van, semmit nem fog javulni és semmit nem fog változni, ha ebben a tekintetben nem lesz változás.
És még egy gondolat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), hogy a költségvetés módosításánál (Az elnök újból csenget.) minden évben beadtam egy módosítást arra vonatkozóan, hogy parkolóhelyek épüljenek…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem