DUNAI MÓNIKA,

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA,
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a házszabályi rendelkezések 46. §-a alapján megtárgyalta az egyes oktatási, szakképzési és felnőttképzési törvények és az azokkal összefüggő tárgyú törvények módosításáról szóló T/18309. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014-es országgyűlési határozat 46. §-a alapján 24 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett elfogadta. A részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat alapvetően technikai, kodifikációs és nyelvhelyességi módosításokat tartalmaz.
A Törvényalkotási bizottság saját módosító javaslatot is elfogadott, amely módosítja a nemzeti köznevelésről szóló törvényt azzal, hogy a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság, illetve az általa fenntartott köznevelési intézmény az átlagbéralapú költségvetési támogatásra való jogosultság szempontjából nonprofit gazdasági társasággal, illetve nonprofit gazdasági társaság által fenntartott köznevelési intézménnyel fog egy tekintet alá esni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen törvényjavaslat a szakképzés rendszerének rugalmasságát, a gyakorlati képzés lehetőségeinek szélesítését, a gazdaság szereplői részéről felmerülő, változó vagy új képzési igények közvetlenebb és gyorsabb érvényesülését kívánja lehetővé tenni. Mindezek alapján kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek támogatni a jelen törvényjavaslatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem