GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év tavaszán, 2017 tavaszán összevonással megalakult Miskolcon a „szuperkórház”. Idézőjelbe teszem, hogy szuperkórház, ennek aposztrofálták. Ez a kórház a Semmelweis Kórházból és a megyei kórházból alakult meg. Az indokok azok voltak, hogy így majd jobb lesz a dolgozóknak, a dolgozók leterheltségét lehet csökkenteni, hiszen jobban tudják racionalizálni a folyamatokat. A másik indok az volt, hogy jobb lesz a betegeknek is, merthogy gyorsabban és jobb ellátáshoz juthatnak. Na, eltelik lassan egy fél esztendő, ebből a kettőből még túl sokat nem tapasztalunk. Ez van.
Egy egyszerű ténymegállapítást szeretnék tenni. Ennek a kórháznak az igazgató főorvosa Tiba Sándor, Tiba István fideszes országgyűlési képviselő testvére. Sokan azt mondják, nincsenek véletlenek. Nem tudni, miért alakult így a helyzet, s miért nem jobb, ha már így alakult… (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), s miért nem jobb, ha már így alakult.
Mik is az első lépések? Mik történtek azóta? Megszüntették a Gyermekegészségügyi Központot. Megszüntették, s a vezetőjét pedig eltávolították. 2020-ig szólt a szerződése, nem számít, indoklás nélkül eltávolították. Egy 40 éve működő intézményt, amelyet Velkey László professzor alapított, azt likvidálták, azt szüntették meg. Miközben azt mondják: szuperkórházat szültek, aközben gyakorlatilag felszámolták az oktatási, a tudományos munkát, a kutatási munkát végző, a gyógyítást végző hátteret, bázist.
Miközben szuperkórházat szültek, aközben ledöntötték a gyermekgyógyászat egyik bástyáját, egy ikont, ami 40 éven keresztül produkált. Miközben - mint mondtam - szuperkórházat szültek, aközben megszűnt létezni a gyermekdiabetológiai intézet, megszűnt létezni az, ami a szakmai utánpótlás bázishelyeként rendelkezésre állt. Nemzeti hírű oktatási, kutatási bázishelyet szüntettek meg. Az orvosok elvándorlása megindult, a rezidensek már nem jönnek oda. A rezidensek, akik 7-8-an jelentkeztek a korábbi időszakban, most már a jelentkezési számuk a nullához konvergál.
Miért kellett felszámolni a gyermekgyógyászati, a gyermekdiabetológiai ellátás egyik vezető intézményét, centrumát? Miért teszik tönkre még azt is, ami az elmúlt évtizedekben kiválóan működött? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)