Megemlékezés a Magyar Nyelv Napjáról

Teljes szövegű keresés

Megemlékezés a Magyar Nyelv Napjáról
Köszöntöm a kedves vendégeinket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.
Tisztelt Országgyűlés! 1844-ben ezen a napon szentesítette V. Ferdinánd magyar király a magyar nyelvről szóló II. törvénycikket. Ez a törvény tette hazánkban a magyar nyelvet hivatalos nyelvvé, ettől kezdve a törvényhozás és a megalkotandó törvények nyelve is a magyar lett, a hivatalokban magyarul lehetett ügyeket intézni és a közoktatásban anyanyelvünkön tanítani. E törvényünk a reformkori országgyűlések egyik legjelentősebb döntése volt. Ezen közjogi aktus emlékére az Országgyűlés 2011-ben határozatot hozott, amelyben november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. A határozat kiemeli, hogy a magyar nemzet összetartozását legfőbb szellemi kulturális örökségünk, nemzeti nyelvünk fejezi ki legjobban, ugyanakkor leszögezi, hogy tiszteletben tartjuk hazánk nyelvi sokszínűségét, és felelősséget vállalunk a kisebbségek nyelvhasználatának jogáért.
Ez a nap alkalmas arra, hogy felhívjuk a magyar közösség figyelmét legfőbb kulturális örökségünk védelmének és ápolásának fontosságára, amely kötelezettségünket Alaptörvényünk is rögzíti. Örömünkre szolgál, hogy 2015 óta Romániában is hivatalos ünnep lett a magyar nyelv napja, hiszen a Kárpát-medencei magyarok számára különösen fontos a magyar nyelv önazonosság-erősítő és nemzetmegtartó szerepe.
Tisztelt Képviselőtársaim! Idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját. A mai napon emlékezzünk meg arról is, hogy a reformációnak meghatározó szerepe volt a magyar anyanyelvi kultúra kiteljesítésében és megőrzésében. A reformátorok a nép nyelvén közvetítették a hitelveket, magyarul tartották az istentiszteleteket, fordításaik széles körben elérhetővé tették a Bibliát. Mindezzel hozzájárultak a köznyelv és az irodalmi nyelv fejlődéséhez és megőrzéséhez. A református szellemiségű alkotók és gondolkodók újabb elemekkel gazdagították kultúránkat.
Márai Sándortól tudjuk, hogy mindig annyira élünk, amennyire Magyarország él. Magyarország pedig mindig annyira fog élni, amennyire a magyar anyanyelvünk élteti. Szeressük hát, és vigyázzunk rá!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem