DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Őszintén azt reméltem, hogy ma egy emelkedett hangulatban lesz szó erről a határozati javaslatról, és azt gondolom, hogy képviselőtársaim közül frakciótársaim ebben a hangnemben szólaltak meg. Meggyőződésem ugyanis, hogy Deák Ferencnek az az örök érvényű mondása, amely az erő és hatalomról szól, és hogy az erő és hatalom, amit elvesz, hogyan és miként reparálható, az ma még inkább igaz, mint akkor. Erő és hatalommal szemben nem az erő és hatalom, nem is az erőszak, hanem sokkal inkább a jog, a tisztesség és a kölcsönös megbékélés hozhat olyan megoldást, amely megoldás minden népnek itt, Közép-Európában hosszú távon is otthont és biztonságot adhat. Én erre látom igazán példának abban a rendkívüli nehéz időszakban, az 1920-as években ezt az eseményt, amelyet ma itt megörökíteni kívánunk. Meggyőződésem ugyanis, hogy ebben a középeurópai térségben olyan megoldások, amelyek egymással szembeni erőszak vagy éppen gyűlölködés alapján alakulnak ki, soha semmiféle tartós megbékélést nem fognak hozni. És ez a fajta megbékélés az én szilárd meggyőződésem szerint nemcsak a határainkon kívül szükséges, de a határainkon belül is.
Az a fajta nemzettudat, amelyhez én számítom magam, és lehet, hogy túlzott önbizalommal, mégis úgy gondolom, hogy amiért életemnek nagy részét kitöltöttem, 1956-ot is beleértve, az nem arról szólt, hogy erőszakkal lépjünk fel szomszédos népekkel szemben, hanem arról szólt, hogy ezekkel a népekkel meg kell találnunk azt az összhangot, amely az ott élő magyarság számára is az életlehetőséget nem 10 évre, nem 20 évre, hanem akár ezer évre is biztosíthatja. Miért kell ezt? Azért, tisztelt hölgyeim és uraim, éppen ami itt elhangzott, mert egymásért teljes körű felelősséggel tartozunk. Ezért nem tartom hiábavalónak azt, ami itt ebben az indokolásban megjelent. Nem tartom hiábavalónak azt, hogy igen, Magyarországnak arra kell törekednie, hogy most, amikor kimondhatjuk, erősebbek vagyunk, mint valaha, most, amikor nagyobb súlyunk és szavunk van Európában és a világban, mint valaha, most ezt az erőt és súlyt ne valamiféle jogtalan vagy éppenséggel történelmileg nagyon is jogos előnyök kivívására használjuk, hanem a megbékélésre tudjuk felhasználni.
Csak az erős adhat békét, a gyenge csak követel. A gyenge csak erőszakkal kíván fellépni, és rendszerint el is bukik. De azt gondolom, hogy az erő, az az erő, amely egy nemzet egységében, egy nemzet egységes tudatában jelenik meg, az legyőzhetetlen. Ez hosszú távon megmarad, és ezért hiszek abban, hogy ennek a mai napnak egy igazi értelme van, túl azon, hogy igen, méltóképpen örökítsük meg azokat, akik tettek azért, hogy ez a két település Magyarországhoz tartozzon. Sokat tettek érte, nagyot tettek, alkotó emberek voltak, de emlékezzünk meg arról is, hogy ennek folytatása kell legyen. Ez a fajta békés és egymás iránt toleráns politika hozhatja meg Magyarország számára azt, hogy a határainkon kívül élő magyarok éppúgy magyaroknak érezhessék magukat, mint a határokon belül élő magyarok.
Egy nemzethez tartozunk, akkor is, ha a határok elválasztanak bennünket. És ez az egy nemzet az én meggyőződésem szerint közös történelemtudatában, közös akaratában és - ne vegyék rossz néven most képviselőtársaim - közös Európa-tudatunkban is gyökerezik. Ez a fajta, sajátos „mi” elképzelésünk Európában nem arról szól, hogy Európán kívül, hanem arról, hogy Európán belül. És ha az egységes Európán belül gondolkozunk, a nemzetek Európáján belül gondolkodunk, akkor sok minden másként, egészen másként és más megvilágításban látszik.
Ezért én azt remélem, hogy valamennyien meggyőződünk arról, hogy a mai nap arról kell szóljon, hogy folytatni kell a nemzetegyesítő politikát, folytatni kell azt a nemzetegyesítő politikát, amelyhez meg kell nyernünk a szomszédos népeknek is az egyetértését és a támogatását. Csak így lehet egy békés és tartósan fennmaradó Közép-Európa. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
