ANDER BALÁZS,
ANDER BALÁZS,
ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök érzik, hogy baj van, reagálnak is ebben a törvénymódosításban erre a bajra, viszont itt is félremagyarázták. Tehát azt, hogy Magyarországon hogyan alakulhatott ki munkaerőhiány, önök egészen másképp magyarázzák, mint mi. Önök azt mondják, hogy ez az óriási gazdasági fellendülés mindennek az oka, mi viszont azt mondjuk, hogy emögött jobbára az áll, hogy 600-700-800 ezer, zömmel fiatal, egyébként jól képzett, agilis honfitársunk itt hagyta Magyarországot, mert nem talált magának megfelelő életkilátást, perspektívát ebben a hazában. Önök ezt a tüzet igyekeznek ezzel a törvénymódosítással eloltani, van, amikor egyébként vízzel, van, amikor inkább olajat öntenek még erre a tűzre a nagy oltási kísérletben is.
Elsőként, hogy vidámabban induljon a dolog, említenék néhány olyan pozitív dolgot, amivel talán még egyet is lehet érteni. Ilyen lenne például a mellék-szakképesítés elkülönítése, a szakgimnáziumokban való rugalmasabb tanulási utak biztosítása a diákok számára, az ő leterheltségük érettségi táján történő csökkentése. Elfogadható az is, amikor arról beszélnek, azt írják, hogy szükséges a szakképzési kapacitások egyenletesebb összehangolása, elosztása az országon belül, hiányszakmák esetén pedig arra is módot adnak, hogy a minimumlétszám alatti osztályok elinduljanak. Azzal is egyet lehet érteni, hogy valódi vállalati képzésben, környezetben történjék ez a gyakorlati képzés, ezt kiszélesítsék, erre minél több módot és lehetőséget adjanak. Az is támogatható dolog, amikor arra utalnak, hogy a naprakész ismeretekkel rendelkező szakemberek iránti igényt ki kell elégíteni Magyarországon, és a megoldást többek között abban látják, hogy az átképzések és a továbbképzések lehetőségeit ki kell terjeszteni, és itt a felnőttképzést kívánják megtámogatni a belső képzések kiszélesítésének lehetővé tételével.
Ez mind-mind támogatható dolog, viszont olyan elborzasztó szavakat, mondatokat olvasni például az általános indokolásban is, ahol önök azt írják, hogy a gazdaság igényeihez igazítják az elérhető ismeretek körét. Ez első olvasatra még rendben is van, de ha kicsit továbbgondoljuk ezt az egészet, akkor majd meg fogja látni, államtitkár úr, hogy mi ezzel kapcsolatosan mit érzünk óriási problémának.
Itt van az ágazati készségtanácsok megalakulásának felvetése is. Azt írják, hogy a gazdasági szereplőknek direkt beavatkozási lehetőséget kell nyújtani a képzési tartalmak alakítása során. No, azért ehhez lenne néhány szavunk, ugyanis sem a gyerek, sem pedig a társadalom hosszú távú érdekeit, hanem gazdasági érdekcsoportok rövid távú hasznát véljük ebből kiolvasni, ezzel ezt szolgálják. Föl kell tennünk a kérdést: önök embert vagy pedig droidokat, futószalag mellé állított biorobotokat kívánnak képezni?
Itt a jogos kérdés: jobb lett-e a humántőke-állomány munkára való alkalmassága mindazokkal a reformokkal, amelyeket önök bevezettek? És hozzáteszem, az, hogy Magyarországon ilyen helyzet alakult ki a szakképzés terén, az nem egyes-egyedül az elmúlt hét és fél év bűne, azért láttuk, hogy volt probléma bőven előtte is. Föl kell tenni a kérdést, hogy javult-e a kiképzett munkaerő versenyképessége az úgynevezett reformok által.
Nézzük meg, hogy mi a kiindulási alap! Vegyük, mondjuk, a legfrissebb, 2015-ös PISA-felmérést, a nemzetközi kompetenciafelmérést, amely világosan kimutatta, hogy Magyarországon a diákok egy szűk elitre és egy lemaradó, sokkal nagyobb tömegre szakadtak szét a 15 éves diákok tekintetében. A szövegértés, az alkalmazott matematikai ismeretek vagy éppen a természettudományok kapcsán óriási gondok vannak, hiszen a tantervi tudást, a tantervi tartalmakat nem igazán tudják a gyakorlatban alkalmazni ezek a diákok, és fokozatosan maradunk le az OECD-államoktól.
Önöknek mi volt erre a válasza? A gyakorlati órákat növelték, a közismereti órák számát pedig brutálisan csökkentették, egyes tantárgyakat meg is szüntettek. Félreértés ne legyen, a tantárgyi integráció van, amikor nagyon jó dolog, ezzel élni kell, a modern pedagógia eszköztárában ez ott kell hogy szerepeljen, de az, hogy önök olyan formában, mint ahogy megtették, mondjuk, a szakgimnáziumokban is, bevezetik a science nevezetű tantárgyat, ami a természettudományos tantárgyakat ötvöző tantárgy, még egyet is lehet vele érteni, de az, hogy milyen formában történt, az, hogy nem volt tankönyv, az, hogy nem volt ehhez megfelelően kiképzett pedagógusállomány, ez viszont már sokkal problémásabb.
Mi lett mindennek az eredménye? Mire erősítettek önök rá? Arra, hogy a korai választást preferálták, azt kényszerítik rá a diákokra és szüleikre, a korai szelekciót, szelektálást. A váltás nehézsége igen komoly probléma, államtitkár úr.
(15.20)
Sok esetben egyirányú utcába terelik be ezeket a fiatalokat a nem átjárható iskolarendszerrel vagy a sokszor nagyon-nagyon nehezen átjárható iskolarendszerrel, amit építenek.
A probléma adott volt. A szakiskolások nem voltak vagy sok esetben nem voltak motiváltak. Föl kell tennünk azt a kérdést, hogy miért történhetett így. Ennek nagyon-nagyon sokrétű okai vannak. A családi környezet, az a szociokulturális közeg, ahonnét ebbe az iskolatípusba általában a diákok érkeznek, mind magával hozta azt, hogy alapvető kompetenciákkal sem rendelkeztek, sok esetben sem tanulási, sem pedig szociális kompetenciákkal. Ezt látva a pedagógusok, akik nem közhasznú übermenschek, nem valamiféle szupermenek, akik a rajtuk kívül álló nagyon komplex társadalmi problémákat, ráadásul úgy, hogy mindenféle eszköz ki van csavarva a kezükből, meg tudják oldani, lemondtak róluk. Lemondtak sok esetben ezekről a diákokról, akik ezt érezték, és kialakult egy természetes ellenállás az iskolával, a képzéssel szemben. Mondhatni, természetessé vált számukra az, hogy nekik a hátsó padban van a helyük, és ez rendkívül sok nevelési problémát hozott felszínre.
Mi volt a válasz az önök részéről? Ha a diák utálja az iskolát, akkor rövidítsük le neki, mondjuk úgy, hogy kárhoztassuk adott esetben butaságra, és tegyük tönkre az ő hosszú távú munkaerőpiaci lehetőségeit is. A másik válasz az volt még emellé kapcsolódóan, amivel bizonyos vonatkozásokban szintén egyet lehet érteni, hogy Magyarországon adaptálják, illetve - de ezzel már nem lehet egyetérteni - szolgai módon másolják le a német duális modellt. Azért egészen más a magyar helyzet, és egészen más, mint ahogy képviselőtársam is fölvázolta, a németországi helyzet. Viszont ez mind-mind tüneti kezelés. Nincs válasz arra, hogy miként emeljék föl mégis ezt a leszakadt, elesett társadalmi tömeget, amelyre Magyarországon - mert a gyakorlat, a valóság ezt mutatja - a szakképzést kívánták alapozni, illetve erre alapozódott Magyarországon a szakképzés. A válasz az önök részéről az volt, hogy kevesebb iskola. Mi viszont azt mondjuk, hogy nem, hanem olyan iskolára van szükség, ahol nem nyűg a tanulás, maga az iskola léte sem nyűg, hanem igenis a felemelkedés lehetőségét biztosítja.
Probléma az, hogy a hároméves képzés és az iskolán kívüli gyakorlat nagyfokú tanulási készséget feltételezne ezeknek a diákoknak a részéről, akik ezeknek a tanulási és szociális kompetenciáknak márpedig sok esetben híján vannak. Hiba, hogy a pedagógiának önök a reformjaik során sokkal kisebb teret adnak, mint ahogy kellett volna. Önök azt mondják, a szakképzés célja az, hogy a munkaerőpiacnak ezeket a droidokat és biorobotokat kiképezze. Mi azt mondjuk, hogy szakemberképzés legyen, és itt az „ember” hangsúlyosan legyen aláhúzva, ahol bizony a nevelésnek óriási szerepe van, mert ez a hosszú távú társadalmi érdek. Önök azt mondják, hogy időben és tartamban is csökkenteni kell az iskolai nevelés lehetőségeit. Látom, hogy államtitkár úr serényen jegyzetel, és ingatja is a fejét, de a megvalósult reformok pontosan ezt eredményezték. Tehát csökkentették az iskolai nevelés lehetőségeit.
Mi azt mondjuk, meg kell kérdezni a cégeket, van-e arra kompetenciájuk, hogy felelősen fogadják ezeket a diáktömegeket. Van-e ott elég szakember, aki felelős módon tud viszonyulni ezekhez a diákokhoz? Itt látunk most egy megoldási javaslatot a kamarai gyakorlatioktató-képzésre vonatkozóan; kíváncsian várjuk, hogy ebből mi fog kisülni. A valóság az, hogy a termelőüzemekben csak azzal a diákkal foglalkoznak igazából, aki tehetséges, aki motivált, aki szorgalmas, aki együtt akar működni. De föltesszük a kérdést, hogy mi van azokkal a diákokkal, akik nem ilyenek. Őket az út szélén hagyják? Kérdezzen meg nyugodtan államtitkár úr egy vállalkozást, hogy milyen munkaerőre van szüksége. Nyilván az első helyen szerepel az, hogy a szakmai kompetenciák birtokában legyen a munkavállaló. Viszont mindjárt ott van e mögött, hogy rengeteg emberi értéket is fölsorolna, hogy egy ideális munkavállaló milyen kompetenciákkal kell hogy rendelkezzen.
Itt idéznék Szabó Lászlótól, a gödi Piarista Szakképző Iskola igazgatójától, aki azt írta egyszer, hogy a szakképzést semmilyen indokkal nem lehet egyoldalúan alárendelni a gazdaság igényeinek. Most viszont, államtitkár úr, ne haragudjon, de mi azt látjuk, hogy ez történik. A nagyvállalati szektor foglyul ejtette a magyar államot ebben a tekintetben is, egyfajta piaci fundamentalista, neoliberális elvek által vezérelve. Fogalmazhatunk úgy is, hogy elvonják a forrásokat a közjótól, vagy plutokrata, vagy pedig kleptokrata hajlamoktól vezérelve. Így viszont igaz lesz Bourdieu azon megállapítása, hogy az iskola nemhogy fölemeli a diákokat, hanem mindazt az egyenlőtlenséget, amit a családból hoznak, még inkább megerősíti, és az esélyteremtés ilyen formában csak egy mítosz lesz. Bedugultak Magyarországon a mobilitási csatornák; az Eurofound vizsgálataira utalnék államtitkár úr, mind ezt támasztják alá.
A következő kérdésünk az, hogy hogyan teljesülhet az a magasztos cél és mindannyiunk által szerintem legalább elméletben támogatott cél, hogy a hierarchikus világgazdaság piramisán egyre följebb haladjunk a hozzáadott érték tekintetében. Így sehogy, ott maradunk a globális termelési-értékesítési láncok, értékláncok alján, annak a V-betűnek a közepén. KSH-felméréseket idéznék, államtitkár úr: a magyar munkavállalók 54 százaléka fizikai munkakörben dolgozik. A Világgazdasági Fórum versenyképességi felmérései alapján Magyarország a vizsgált 138 állam közül a 113. helyen tanyázik, nincs igazából pozitív elmozdulás ebben a tekintetben. Így nem lesz tudásalapú gazdaság, nem lesznek innovatív munkahelyek sem, márpedig ennek az országnak, ennek a nemzetgazdaságnak igazából ezekre lenne szükségük.
Az iskolarendszerünk rendkívül szelektív. Nyugodtan össze lehet hasonlítani a hazai példát a finn példával. Miként küzdünk meg ezzel a szelektív iskolarendszerrel, azzal a kihívással, amikor a robotizáció és a digitalizáció egyre inkább előrehalad, és néhány éven belül, államtitkár úr, az algoritmusok fölöslegessé tehetik itt Magyarországon is 500 ezer embernek, tehát a munkavállalók 12 százalékának a munkáját? Mit látunk? Azt látjuk, hogy önök olyan megoldást kínálnak erre, hogy az állam kompetenciákat ad át a gazdasági szereplőknek. Mi ezzel szemben azt mondanánk, hogy hangsúlyosabb szerepet kellene juttatni például a szakszervezeteknek, hiszen ha megnézzük ezeket az ágazati készségtanácsokat, akkor ott a 7-19 fő közül mindösszesen egy fogja majd képviselni a munkavállalói érdekvédelmet. Ez nonszensz és szerintünk elfogadhatatlan.
A Nemzeti Foglalkoztatási Alap mintegy 500 milliárd forintját hogyan használták fel? Éves szinten elment olyan 300 milliárd forint körüli összeg a közmunkára, aminek sok esetben a reintegráló hatása még rosszabb volt, mint a feketemunkának, ezzel szemben a felnőttképzésre éves szinten nagy átlagban eddig, államtitkár úr, körülbelül csak 40 milliárd forintot költöttek.
Rettegnek azok a közalkalmazottak is, akik szakoktatóként vagy éppen tanárként a hazai szakképzésben részt vesznek. Az ő helyzetüket is rendezni kellene. S ha jól megfizetett, elégedett szakoktatók és pedagógusok lesznek ezekben az iskolákban, akkor azt hiszem, hogy a szakemberek számára is vonzóvá válik ez a pálya, hogy odamenjenek oktatónak, jobbá válik majd az oktatás is, és ha ilyen pedagógusok adnak képzést, akkor talán a szülőknek nem csupán 20 százaléka adja a szakképző iskolákba, vagy ahogy önök átkeresztelték, szakközépiskolákba a gyermeküket, hanem ez a szám adott esetben nőni fog, de csak akkor, ha ezek a mobilitási csatornák biztosítva lesznek az idetévedt gyerekeknek is. Köszönöm.
