DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném azzal folytatni, azzal a mondattal, amit Gúr Nándor képviselőtársam mondott, hogy a belátható jövőre gondolni. Ha tehát a kormányzatnak valahol felelőssége van a magánszférával szemben, tehát amit a magánszféra nem tud megcsinálni, de a kormányzatnak kötelessége lenne megcsinálni, az éppen az előre gondolkodás. Tehát annak biztosítani bizonyos financiális hátteret, hogy történjenek munkaerőpiaci kutatások, trendkutatások, változások, és a kormányzat föl tudjon készülni arra, hogy akár szabályozókkal, akár támogatásokkal, a hiányszakmák vagy a leendő hiányszakmák képzésének előkészületeit meg tudja oldani.
Ugyanis a legtöbb cég, különösen a legkiszolgáltatottabb hazai kkv-k, akiknek alapvetően az az előnyük, hogy rugalmasan tudnak alkalmazkodni a piaci lehetőségekhez, pont ez a legnagyobb problémája, hogy ha látnak egy piaci rést, arra indítanak vállalkozást, próbálnak szerződést kötni. A hozzá szükséges szakmai létszámot igazából mindig az adott munkához akarják felvenni. Mit csinálnak? Föladnak egy hirdetést, és várják a jó szerencsét. A helyzetükből adódóan több évre nehezen tudnak előre gondolkodni, gondoskodni a saját munkaerő-utánpótlásukról.
Na, ez az a terület, ahol a kormányzat a lehetőségei, a felkészültsége, az előre gondolkodása révén sokat tudna segíteni a hazai kkv-knak, mert azért vannak olyan szakmai módszerek, amikkel meg lehet kutatni, hogy éppen adott pillanatban milyen összetételben van igény a különböző szakmákra, és azt is - ez már kicsit nehezebb -, hogy milyen változások várhatóak.
Mindennek persze van egy alapja, ami nem a jelen lévő államtitkár közvetlen feladata, de nem tud boldogulni nélküle, hogy az alapkompetenciáik meglegyenek azoknak az embereknek, akik utána a szakképzésbe bekerülnek. Tehát azon lehetne segíteni már egészen ifjú korban, általános iskolás korban, hogy a fiataloknak valami elképzelésük legyen az egyes szakmák tartalmáról.
(15.50)
Tehát azt például, amit most az államtitkár úr csinál, hogy nyomkodja az okostelefonját, már egy kétéves gyerek is meg tudja csinálni, és nagy élvezettel teszi. Erre lehetne építeni egy versenyképes ágazatot a digitális szektorban: kiválasztani azokat a tehetségeket már fiatal korban, akik ebben a legügyesebbek, versenyeket csinálni, a versenyek által példaképeket képezni, hogy ne csak a profi sportolók kapjanak adókedvezményt, hanem egy könyvnél komolyabb ajándékot, esetleg valami műszaki cikket, okostelefont kapjon a győztes, tehát hogy ne csak a természetes folyamatok révén váljanak ki ezek a tehetségek, hanem ezt tudatos magatartással, tudatos tevékenységgel a kormányzat is segítse.
A piacnak, a médiának van egy önmozgása. De azért vegyük észre, hogy ezek a piaci mozgások annyira a pénz körül forognak, hogy gyakorlatilag a fölös pénz körül forognak, tehát nem a termelés, az elsődleges értékalkotás területén, hanem a már valahol megtermelt, megkeresett és bizonyos értelemben a létfenntartás fölött jelentkező költések megszerzésére vonatkoznak. Ezzel szemben, úgy gondolom, a kormányzatnak a felelőssége, hogy ha komolyan gondolja, amit lépten-nyomon mond, amit az államtitkár úr is említett, hogy tudásalapú társadalmat, tudásalapú jövőt szeretnének, akkor tegyenek is érte - dolgozzák ki a tehetséggondozás rendszerét! Ne kallódjanak el azok a fiatalok, akik érdeklődést, hozzáértést, tehetséget mutatnak valami iránt, és ne csak a futball irányába erőlködjenek, hogy iszonyú pénzekkel valami előjöjjön, hanem amiben lehetne nagyot alakítani, például a digitális alkalmazások területén, azt is megfelelő szinten segítsék.
Tehát az egyik az időben való előregondolkodás, amit szeretnék javasolni a kormánynak, illetve amit a jövő igényel, a másik a térbeli, a képzési vertikumoknak a megfelelő szintű kezelése, egymásra épülése. E tekintetben szerintem teljesen ortopéd ez a kormányzati felépülés, ami most van, hogy van egy EMMI nevű gigaminisztérium, tehát nincs is oktatási minisztérium, és akkor a szakképzés egy egész más területhez, a pénzügyminisztérium, gazdasági minisztérium területéhez tartozik, és még onnan is ki van adva gebinbe, az MKIK, illetve a területi kamarák gondozásába. Szóval így, ne haragudjon, államtitkár úr, be van építve a rendszerbe, hogy nem tud rendesen működni. Én megértem, hogy ön jó szándékkal közelít ehhez, és a saját hatáskörén belül próbálja a lehető legjobbat nyújtani, de az egész struktúra ellene van annak, hogy a szakképzés, a felnőttképzés sikeres lehessen. Tehát ahhoz, hogy a felnőttképzésbe megfelelő szakemberek, megfelelő mérnökök, műszakiak kerüljenek, a felsőoktatásban kellene ezeket kinevelni, megfelelő, magas szakmai szintre hozni. De amikor a felsőoktatásból kikerült államtitkár, akit egyébként egy kiváló tudósembernek tartok, de a kormányzati nyomor révén azt mondja a Műszaki Egyetemen, hogy aki itt nem tudja megkeresni a mellékest, az ne is jöjjön a Műegyetemre oktatni, hát az a saját szakmájának az elárulója! Igenis, a műegyetemi oktató keressen annyit, ami az egzisztenciális szintjéhez, a társadalmi beilleszkedéséhez kell! Ne legyen arra kényszerítve, hogy mindenféle másodállásból szedje össze a keresetét, mint ahogy az államtitkár ezt generálisan javasolta.
Bismarckot szeretném idézni záró gondolatként, hogy aki felelősen gondolkodik az országa jövőjéről, az áldoz az oktatásra, áldoz a képzésre, és ezt egy szélesebb oktatási-képzési vertikumban tegyék meg - ezt javaslom önöknek a felelős kormányzás igényével. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
