SZÁSZFALVI LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ,
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Főtitkár Asszony! A KDNP részéről természetesen támogatjuk ezt a nagyszerű javaslatot, és ezért is leszek rövid, nem azért, mert nem támogatjuk vagy nem értenénk egyet ezzel a javaslattal.
Ez a javaslat egyszerre fogalmaz meg három nagy dimenziót: a múltat, a jelent és a jövendőt. Részben emlékeztet, részben figyelemfelhívó jellegű és célzatú, részben pedig előretekint, mozgósítani is akar, motiválni is akar, és jövőt is akar alapozni, jövőt is szeretne építeni.
Talán szimbolikus az ötpártiság olyan szempontból is, hogy mindannyian egyetértünk azzal, hogy a sport az egy stratégiai terület minden szempontból: a társadalom életében, az egész nemzet életében, a megmaradásunk és a jövendőnk érdekében. És ez, azt gondolom, vonatkozik természetesen minden területére a sportnak: a versenysportra, a parasportra, a diáksportra, az utánpótlásnevelésre és a gyermekeinkre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a sportnak és a minden dimenzióra vonatkozó sportnak - mint ahogy hallottuk már államtitkár asszonytól is - van egy nagyon fontos feladata, funkciója, míg hivatása minden dimenzió területén az, hogy közösségépítő. Egy közösségépítő erő. Erő, amelyből testi, lelki, szellemi és egészségi folyamatok következnek, és minden dimenzió minden szempontból erőforrás lehet az egész társadalom számára, leginkább pedig a következő nemzedékek számára, a gyermekeink és az unokáink számára.
(13.50)
Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt esztendőkben sok és fontos lépés történt ezen a területen, a sport, a parasport és a diáksport területén. Hogy csak néhányat említsek meg: a mindennapos testnevelésóra bevezetése, tornatermek, uszodák, stadionok építése, egyéb infrastrukturális feltételek kialakítása. Ez mind-mind azt szolgálta, hogy középpontba kerülhessen a sport, hogy a sport stratégiai ágazat lehessen a nemzet életében. Említettem, hogy sok minden történt, de óriási feladatok állnak még előttünk, talán most már nem az infrastruktúra-fejlesztés területén, de természetesen azt is tovább kell folytatni, hiszen nagyon fontos célkitűzések állnak még előttünk, hogy az ország minden területén, a legkisebb településen, a leghátrányosabb településen, a leghátrányosabb helyzetű járásokban és térségekben is minden feltétel adott lehessen a sport számára, a versenysport számára, a parasport számára, a diáksport számára, az utánpótlásképzés számára. Tehát nagyon-nagyon fontos feladatok vannak még számunkra.
Azt gondolom, hogy ez a határozat, ez a határozattervezet mindannyiunk számára egy lehetőséget jelent, lehetőséget jelent az egész társadalom számára, lehetőséget teremt az összefogásra, lehetőséget teremt arra, hogy mindenki, aki érintett és elkötelezett ezen a területen, tegye hozzá a maga erejét, a maga lehetőségét, a maga áldozatát, a maga támogatását, hogy azok a célkitűzések meg tudjanak valósulni, amelyek mind-mind elhangoztak a mai napon. Ez a rövid határozatijavaslat-tervezet tulajdonképpen összefoglal szimbolikus módon.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt években nagyon sokat hallottunk az érzékenyítésről, Dúró Dóra képviselő asszony szintén beszélt erről néhány mondat erejéig. Ez számomra nagyon sokáig misztikus fogalom volt, de azt gondolom, hogy évről évre, hónapról hónapra, napról napra testet tölt ennek a tartalma és lényege, egyébként ebben a határozati javaslatban is. Tehát nagyon-nagyon fontos az, hogy érzékennyé, érzékenyebbé tegyük nem csak úgy általában a társadalmat, hanem azokat a közösségeket is, ahol élünk, ahol mindannyian élünk, ahol mindannyian jelen vagyunk.
S ha már több személyes megjegyzés elhangzott, akkor egy háromgyermekes édesapa is hadd mondja el, hogy milyen fontos volt az én három gyerekem életében is a sport. Azt hiszem, nem tudtuk volna elképzelni, hogy hogyan nőhettek volna föl sport nélkül. Ez persze azt is jelenti, hogy rengeteg áldozatot kell hozni a szülőknek, az egész családnak, hiszen nagyon-nagyon fontos célkitűzéseket kell a családon belül is megvalósítani, és össze kell hangolni a naptárakat, és valamikor egy hétvégén mindenki azt a funkciót próbálja kiszolgálni, hogy a három gyerek mindenütt ott tudjon lenni, s talán még a szülőknek is ott kellene lenni néha-néha.
Azt gondolom tehát, hogy ez a határozati javaslat valóban egy nagyon fontos célkitűzést fogalmaz meg, szimbolikus értelmű, s talán a figyelmet is jobban fel tudja hívni mind a versenysportra, mind a parasportra, mind a diáksportra. Azt gondolom, a célt meg tudjuk valósítani, ha nemcsak a határozathozatalkor nyomjuk meg a gombot együtt, hanem utána ennek a megvalósításában is együtt részt veszünk.
Mindezek alapján a KDNP természetesen támogatja, és bízunk benne, hogy közösen elfogadásra kerül ez a határozat. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem