GYŐRFFY BALÁZS

Teljes szövegű keresés

GYŐRFFY BALÁZS
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Augusztusban országosan közel 305 ezer fő létesített egyszerűsített foglalkoztatást, ebből mintegy 235 ezren végeztek alkalmi munkát, 60 ezren mezőgazdasági idénymunkát, több mint 7300-an végeztek turisztikai idénymunkát és 2,5 ezren filmipari statisztaként dolgoztak. A hónap folyamán átlagosan 7,5 napot dolgoztak egyszerűsített foglalkoztatásban. Ezek, azt gondolom, hogy jelentős számok, a szükséges munkaerő hiánya azonban erőteljesen hajtja felfelé az idényjellegű foglalkoztatás bérköltségeit is. Míg 2014-ben a mezőgazdasági idénymunkások átlagos napi bére nem volt több mint 5000-5500 forint, addig mára már 8000 forint alatt igazából nem nagyon lehet munkavállalót találni a kemény mezőgazdasági idénymunkára.
A hatályos szabályozás értelmében az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevételből a természetes személyeknek nem kell személyi-jövedelemadó-bevallást benyújtaniuk, kivéve, ha egy bizonyos képlet mellett az egyszerűsített foglalkoztatásban kapott díj meghaladja az 5870 forintot. Ez alapján az a helyzet állt elő, hogy a mezőgazdasági idénymunkások jelentős részének adóbevallási és adófizetési kötelezettsége keletkezett, amiről utólag, a NAV felszólítása során értesülnek. Ez adott esetben tovább csökkentheti az e foglalkoztatottak munkavállalási kedvét, ami még nehezebb helyzetbe sodorja azokat a gazdálkodókat, akik jelenleg is nagyon komoly munkaerőhiánnyal küzdenek. Ezt elkerülendő nyújtottunk be módosítást Jakab István képviselőtársammal.
A jelenlegi szabályozáshoz képest a módosítás az egyszerűsített foglalkoztatásból származó adómentes napi jövedelmet a jelenlegi 5870 forintos összegről 7631 forintra emeli az idei évre - javaslatunk szerint ezt már most is igénybe lehetne venni -, jövőre pedig 8255 forintra, majd ez egyébként a jövőben a minimálbér növekedésével arányosan emelkedne is. A fenti szabályt tehát az idei évben megszerzett jövedelmekre is alkalmazni lehet a 2018-ban időszerű adóbevallásnál.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy az ágazat munkaerőhiánnyal kapcsolatos nehézségeit próbáljuk meg együtt orvosolni, ezért tisztelettel kérem a tisztelt Házat, támogassa ezen kezdeményezésünket. Köszönöm, elnök úr.
(16.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem