GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem véletlenül kérdeztem azt, amit az első hozzászólás gondolataiban megfogalmaztam, hogy kiknek kedvez. Sajnálom, hogy nem képviselőtársam ott a kormánypárti padsorokban válaszol erre a kérdésre, hanem Gőgös Zoltán képviselőtársamtól kell megkapjam a választ a kérdésre, mármint hogy olyanoknak, akik eddig is kedvezményezettjei minden folyamatnak. Nem fogok kitérni a témából, elnök úr, de azt szeretném mondani, csak meg kell nézni azt, hogy az elmúlt esztendő vagyongyarapodása hogy néz ki, hogy Mészáros 100 milliárd forintos vagyongyarapodásra tesz szert, Andy Vajna 16 milliárdosra, Garancsi István 14 milliárdosra. Szóval, ezek a folyamatok nem véletlenek, ezek azt mutatják, hogy olyan jogszabályi környezetet szülnek, olyan tételes jogszabályi változásokat eszközölnek, amelyek személyre szabottak, személyre íródtak, amelyek egyesek érdekeit szolgálóak, jelesül a Gőgös Zoltán által elmondottak szerint Mészáros Lőrincet 88 millió forintban kedvezményezi ez a fajta törvénykezés, amit most, jelen pillanatban önök szülnek.
A lényeg a történetben az, ebből is látszik, önök 7 éven, lassan 8 éven keresztül csak olyan intézkedéseket szülnek, amely saját maguknak, adott esetben a maguk körül lévő haverok körének, az oligarcháknak hoz kedvezményeket, és indifferens, érdektelen az önök számára azon sokaságot érintő pozitív intézkedések meghozatala, akik pedig elszenvedik a mindennapokat. Na, ezen kellene változtatni, ezt a politikát kell 2018-ban elzavarni! Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem