GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sokadszorra: meddig még? Az ellenzék részéről más ellenzéki pártok is hasonlóképpen fogalmaztak már meg napirend utáni gondolatokat, indítványokat.
Két részre bontanám a „meddig még” kérdéskörét. Az egyik az, ami az elmúlt napokban megjelenő híranyagokkal vág egybe, mármint hogy hogyan és miképpen gazdagodnak Magyarország keretei között egyesek. Nekem személy szerint semmi bajom, semmi problémám azzal, hogyha tisztességes, tehetségen alapuló, szorgalommal bíró emberek sokasága gazdagszik az országban. Azzal már több a bajom, hogyha nem a tehetség, nem a szorgalom, nem az üzleti érzék az, ami a háttérben meghúzódik, és ennek okán láthatjuk azt, hogy olyan mértékű vagyongyarapodások születnek egyesek esetében, ami nonszensz, elfogadhatatlan, képtelenség.
Ma már itt, a Parlament falai között sok szó esett Mészárosról, Andy Vajnáról, Garancsiról, tehát ők jól jelképezik ezt a helyzetet, hiszen csak hármuk egy év alatti vagyongyarapodása meghaladja a 120 milliárd forintos nagyságrendet; 120 milliárd forintos, 120 000 millió forintos nagyságrendet.
(16.20)
Nem akarok én itt különösképpen vájkálni, csak azt akarom mondani, hogy nem nehéz úgy gazdagodni, hogy ha abban az esztendőben, amikor ez a vagyongyarapodás bekövetkezik, például Mészáros esetében a 240 000 millió forintot haladja meg a közbeszerzéseken keresztüli forrásjuttatás. Nem nehéz úgy gyarapodni, ha a 17 000 millió forintot haladja meg a különféle támogatások köre. Csakhogy ez rendben van-e? Ennek így kell-e működni? Nem nehéz úgy sem gyarapodni, ha a tisztes adózási feltételeknek nem kell megfelelni. Mondtuk többen itt ma, a kaszinók falai között nem kell blokkot adni, nem kell áfát fizetni, pénztárgépet a NAV-hoz nem kell bekötni. Szóval, akkor nem nehéz gazdagodni.
Egy szó, mint száz: ezek a pénzek megítélésem szerint a Fidesz által ellopott pénzek. Ezeket a pénzeket gyakorlatilag a magyar emberekre, a közjóra kellene fordítani. Oktatás, egészségügy, alacsony fizetések emelése vagy épp az alacsony nyugdíjak emelése tekintetében, mert óriási különbözőségek vannak ma e vonatkozásban.
És hát hogy ne csak ezzel a kérdéskörrel foglalkozzak, ezért egy másik ügyet is előveszek ebben a dologban. Szuperkórházakat, ha már az egészségügyet említettem, szuperkórházakat hívnak életre, és közben azt látjuk, hogy a gyermekorvosi képzésnek a bázishelyeit szüntetik meg. Mit is jelent ma egy szuperkórház példaként Miskolcon? Azt jelenti, hogy a gyermekegészségügyi központot megszüntetik. Egy ikont, egy olyan 40-45 évre visszatekintő intézményt, amelyet Velkey professzor által alapítottak, és gyermekegészségügyi központként, a hazai gyermekegészségügy egyik meghatározó intézményeként funkcionált és működött. Ezen belül szeretném jelezni, hogy a gyermekdiabétesz-ellátás egyik vezető centruma is volt ez az intézmény.
A különféle osztályok közötti összehangolás, a betegellátás, oktatás vagy tudományos munka sem folytatható nyilván a korábbi évtizedeken keresztül jól működő modellértékeknek megfelelően. Megkezdték az elmúlt évtizedekben ennek a Velkey László által alapított intézménynek, kutató- és gyógyító-bázisnak a leépítését. Rendben van-e ez így az önök értékítélete szerint? A szuperkórház szakmai változtatásai különösen annak tükrében felfoghatatlanok, érthetetlenek, hogy országosan súlyos gond van az orvos- és a nővérhiány tekintetében. Itt pedig mondhatni, nyugodt lelkülettel: stratégiailag fontos és súlyos hiányterületekről küldenek el komoly szakembereket. Amit tesznek, a hazai gyerekegészségügy egyik bástyájának a ledöntése, és a diabetológiai ellátást is érinti, a jövő szakembereinek a képzésére is kihatással van. Meggyőződésem szerint helytelen ez a folyamat, ezért tartottam fontosnak a Ház falai között is megemlékezni erről. Elnök úr, köszönöm szépen.
