Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről

Teljes szövegű keresés

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről
Tisztelt Ház! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést arról, hogy Pál László volt képviselőtársunk súlyos betegséget követően életének 76. évében elhunyt. Pál László az első szabad országgyűlési választáson a Magyar Szocialista Párt országos listájáról jutott be az Országgyűlésbe, és a frakció vezetőségi tagja lett. Három éven át töltötte be a gazdasági bizottság alelnöki tisztségét. 1994-ben Budapest 19. számú választókerületében szintén az MSZP színeiben választották képviselővé. 1994-től egy évig vezette az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot. Politikai pályafutása mellett 1995-től 1999-ig a MOL Rt. igazgatóságának elnöki tisztét töltötte be, 2002 és 2004 között pedig a Magyar Villamos Művek Zrt. megbízott vezérigazgatója volt. A számítástechnikai ipar megteremtése érdekében végzett munkájáért és iparszervező tevékenységéért több neves hazai és külföldi kitüntetésben részesült. Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk emlékének. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunyt emlékének.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem