SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hende képviselő úr, a Biszku-ügyet kicsit tanulmányozza, és majd rá fog jönni, hogy miért mondtam. Nem kívánom, mert két percbe bele sem férne, elmondani azt, hogy önök mit tettek ebben az ügyben, és mit nem tettek meg. (Hende Csaba: Mondjad! Ne gyalázkodj, hanem mondjad!) Ez az egyik.
A másik pedig, hogy a hittel kapcsolatban, tisztelt képviselő úr, ajánlok figyelmébe egy olyan dokumentumfilmet, amelyben számomra leginkább fejezte ki egy emberi lény, hogy mit jelent hinni Istenben. Egy olyan asszonyról volt szó, akit az édesanyja az utcára dobott - nem Magyarországon egyébként -, majd nehéz megpróbáltatások után, de normális életet élt. Kérdezte tőle a riporter, hogy most, amikor találkozni fog az édesanyjával, mert összehozták őket, megbocsát-e az édesanyjának. Azt válaszolta ez a hölgy akkor, hogy ki vagyok én, hogy megbocsássak, hogy én bocsássak meg neki. Én nem bocsáthatok meg, majd Isten megbocsát neki - és ő hisz abban, hogy Isten megbocsát neki. Én ugyanezt mondtam, képviselő úr, csak nem figyelt.
Ön beül ide nagyon sokszor… - nem sokszor, bocsánat, az túlzás. (Derültség a Jobbik padsoraiban.) Néha beül ide a parlamentbe, akkor mondatfoszlányokból megpróbálja levonni a következtetéseket, és utána megpróbál nagyon keményen felszólalni. Tehát figyeljen oda arra, amiről beszélünk, és akkor meg fogja érteni! Én nem azt mondtam, hogy az áldozatok nem bocsáthatnak meg. Én azt mondtam, hogy még az is elképzelhető, meg kell adni az áldozatoknak a lehetőséget, hogy megbocsássanak, de talán még nem is az áldozatok joga a megbocsátás, hanem majd Istennek.
Isten színe előtt lesz egyébként ön is, meg én is, ha hiszi ezt, ha nem, akkor is, és majd mindkettőnkről Isten el fogja dönteni, hogy melyikünk milyen ember volt, és melyikünknek adja meg a megbocsátást és melyikünknek nem. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
