Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon furcsa hangulatúak ezek a viták, ahol látszólag babakötvényről, a Start-számla kiterjesztéséről beszélünk, valójában ugyanakkor a nemzethalál víziója jelenik meg előttünk, és remélem, hogy ezt el lehet hessegetni, gyarapodásba lehet majd fordítani a jelenlegi helyzetet. De azt látjuk, hogy nem feltétlenül szemlélhetjük úgy a gyermekvállalást, hogy érdemes-e ennek a hazának gyermeket vállalni; ha elődeink így tettek volna az évszázadok során, akkor lehet, hogy ma ebben a parlamentben nem magyar nyelven vagy éppen nem mi vitatkozhatnánk erről a nagyon fontos kérdésről.
Amúgy én azt örömmel veszem és látom, hogy a képviselőtársaim egy jó része, mérhető része szívén viseli ezen kérdésnek a sorsát, de vissza kell hogy szúrjak annyiban, hogy 27 év elbarmolt, elárult gazdaságpolitikája és politikája Magyarországon állította elő azt a helyzetet, amiben most vagyunk, és bizony itt dicshimnuszokat senki nem zenghet. Tehát én abszolút támogatom a babakötvény kiterjesztését, az összes hasonló megoldás kiterjesztését a jelenlegi határainkon túl élő magyar családokra, az ott megszületendő és megszülető magyar gyermekekre, ugyanakkor azt látom, hogy a kormány megint kozmetikázik, és nem túl bátor módon. Tehát ugyanazt csinálja, mint amit az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése tekintetében megtett, hogy nem teljes körben és nem a magyar emberek pénztárcáját kímélő módon foganatosított csökkentéseket, hanem kiválasztott egy-egy népszerűnek mondható termékcsoportot, például a fogyasztói kosár 5-6-7 százalékát érintő módon, és aztán ezt a minimális engedményt megpróbálta rendszerszintű könnyítésként eladni különböző médiaeszközökön keresztül.
(10.30)
Látható, hogy ez tökéletes kudarcot vallott. Volt egyébként olyan áfacsökkentett termék, amelynek az ára növekedett. Egy darabig ezt tagadták, aztán most már nem is csinálnak titkot belőle. Itt is azt látom, hogy akkora demográfiai katasztrófa, olyan demográfiai tél közepén vagyunk, hogy tulajdonképpen ezzel a javaslattal is adnak egy aszpirint a haldoklónak.
És én támogatni fogom ezt. Tehát nem látok olyan ellenérvet, ami miatt itt vitatkozni lehetne erről, hiszen szerintem normális magyar ember egyértelműen minden eszközt alá akar rendelni a gyarapodásnak és egyébként annak a közös magyarságtudatnak, ami át kellene hogy hasson mindenkit itt, ebben az országban és jelenlegi határainkon kívül is. De azt látom közben, hogy más frontokon ez a kormányzat az elmúlt nyolc évben és most már kétszer elmúlt nyolc év tekintetében minden kormányzat adós maradt. Adós maradt példának okáért a gyermeknevelési cikkek áfájának drasztikus csökkentésével. Ma egész Európában a gyermeknevelési cikkek áfatartama Magyarországon a legmagasabb, ebből kifolyólag áruk is igen magas. Pedig ha komolyan gondoljuk azt, hogy könnyíteni szeretnénk a gyermekvállalást, erősíteni a gyermekvállalási hajlandóságot, akkor nekünk kötelező lenne ezen a fronton beavatkozni.
Érthetetlen számomra, remélem, hogy képviselőtársaim majd választ adnak erre, hogy ez a kormányzat nyolc év alatt miért nem tudott forrásokat rendelni ide. Hát, nem kerülne olyan sokba; tulajdonképpen néhány milliárd vagy 1-2-10 milliárd forintról beszélünk, ami ugyanakkor a gyermeket nevelő családok számára elképesztő elriasztó teherként jelenik meg. Nem azt mondom, hogy önmagában ez bárkit lebeszél a gyermekvállalásról, de itt egy multifaktoriális kérdésről van szó, öt-hat tényező egymásra hatása befolyásolja azt, hogy valaki adott esetben az első mellé vállalja a másodikat vagy a második után a harmadik gyermeket. Hozzáteszem, bizonyos szegmensekben és társadalmi csoportokban az a kérdés, hogy az első gyermek megszületik-e, és ez az igazi elképesztően nagy probléma.
Ha pedig a jelenlegi határainkon túl élő családokról beszélünk, akkor kétfelé érdemes bontani a kérdést. Vannak az elszakított országrészeink, ahol saját választásuktól függetlenül magyar testvéreink élnek, küzdenek az asszimilációs törekvések és egyebek ellen, magyar gyermekeket vállalnak, őket magyarul taníttatják. Azt látjuk, hogy eközben Magyarország jelenlegi kormánya a Bethlen Gábor Alapba az utóbbi hét év regnálása többségében kevesebb pénzforrást rendel, mint amennyi, mondjuk, a brit visszatérítés összege, amiből ez a kormány is a költségvetésben Nagy-Britannia különböző gazdáit, mezőgazdasági vállalkozóit támogatta. De most idehozhatnám nagyon demagóg módon a Várba költözés tervezett összkiadását, ami szintén meghaladja a Bethlen Gábor Alapba egy év alatt tehát az összes elcsatolt részen élő magyar család támogatására szolgáló forrástömeg egészét. Tehát ezek a brutális összevetések elég kijózanítóak kellene hogy legyenek.
Azt szeretném ebből kihozni, hogy egy átgondolt költségvetési politikával itt százmilliárdokat kellene a családtámogatás más lábaihoz rendelni, hiszen a családi adókedvezmények rendszerét én nemcsak hogy támogatom, nemcsak hogy megtartanám, de ki is terjeszteném nyilvánvaló módon.
Van ugyanakkor egy olyan pont, egy olyan szegmens, amit tökéletesen rosszul kezel a kormány. Elképesztő farizeus módon nem hajlandó tudomást venni arról, hogy az otthonteremtési válság, a lakhatási válság vezet magyar gyermekek ezreinek meg nem születéséhez minden egyes esztendőben. És kiállnak a kormány államtitkárai, miniszterei, és rendre elmondják nekem azt az elképesztő őrültséget, amit még egyikük sem tudott megmagyarázni, hogy szerintük a magyar emberek jellemző módon szeretik a saját ingatlantulajdont, és éppen ezért, mondjuk, egy bérlakásprogram, bérlakásrendszer létjogosultsága helyett inkább azokat kívánják támogatni, akik saját otthonra akarnak és - hozzáteszem - tudnak szert tenni.
Persze, mindenki szereti a saját ingatlantulajdont, csak azt felejtik el, hogy a CSOK ilyetén kiterjesztésével a társadalom azon felső, maximum egynegyedét támogatják, akinek anyagi lehetőségei megengedik azt, hogy saját ingatlantulajdonra tegyen szert. Ugyanakkor egy hatalmas embertömeg van Magyarországon, aki vállalna gyermeket, ugyanakkor nem képes saját élettérre, saját lakhelyre szert tenni, beköltözne egy bérlakásba, de nincs ilyen elérhető áron a piacon, mert Budapesten 120 ezer forint alatt normális méretű és minőségű albérletet nem igazán talál az ember, hogyha gyermeket is nevelne benne. Eközben azt látjuk, hogy a bérlakásszegmenst tökéletesen elhanyagolta az a kormányzat, amelynek költségvetési tervezetében bőven lenne erre elegendő pénz.
Mire lenne jó az a bérlakásprogram, aminek koncepcióját a Jobbik egyébként leteszi minden évben az asztalra, a kormányzat pedig minden évben lesöpri? Nyilván bérlakások tízezreinek építésén keresztül, ez hosszú távú, tehát nem egy-két év alatt értendő a tízezer, de ha évente csak pár ezret tudunk foganatosítani, mondjuk, a teljes ingatlanállomány évi 1 százalékát meg tudjuk pluszban nyomni bérlakások tekintetében, akkor az évtizedes távlatban már mérhető és érzékelhető átrendeződést hoz. Mindez garantált megrendelést ad a magyar építőiparnak, a magyar kisvállalkozóknak, beszállítóknak. Központi anyagbeszerzéssel kontrollálható az, hogy a lehető legnagyobb mértékben hazai alapanyagokat vonjunk mindebbe. A bérleti díjak kimunkálása során maximum a mostani piaci árak harmadáig-feléig szabad elmenni, és lehetővé lehetne, illetve kellene tenni, hogy 8-10 éves futamidő után az érintett ingatlan a család saját tulajdonába kerüljön.
Ezzel tehát érdemben lehetne lassítani a kivándorlási spirált, mert tízezrek hagyják el ezt az országot azért, hogy egy későbbi leendő ingatlantulajdonra szert tudjanak tenni a kinti fizetésükből. Csak azt a folyamatot nem modellezte a kormányzat, hogy a számításaikat kint megtaláló fiatalok egy jó része kint is marad, egy idő után esze ágában sincs hazajönni ebbe a részben önök által is depresszióssá tett országba.
A másik faktor pedig az, hogy ha a külföldön dolgozó magyar fiatal adott esetben ott találja meg élete párját, mert ne legyünk álszentek, bőven adódnak ilyen szituációk, ha ott születik gyermek, ott kerül bölcsődébe, óvodába, ott indulnak be szocializációs folyamatok, abból hazaköltöző magyar család már nagyon-nagyon ritkán jön létre. Ezekkel a folyamatokkal szembesülni kellene, ez pártok fölött álló kérdés, elképesztően fontos nemzetstratégiai kérdés. Tehát én elismerem ezt a törekvést, ezt a kozmetikai jellegű gesztusértékűt, és én az ilyen gesztusokat támogatom. Szeretném hozzátenni ugyanakkor, hogy elképesztően hiányolom az önök rendszeréből azokat a bátor, lélekbátorságra valló lépéseket, amelyek érdemben tudnák az élve születések számát gyarapítani, lassítani a kivándorlási spirált, még egyszer mondom, egy bérlakásprogrammal, mondjuk, megrendelést adni a magyar építőiparnak, magyar vállalkozóknak.
Értetlenül állok az előtt, hogy az ezen szisztéma beindításához szükséges, maximum 100 milliárd forintnyi forrást hogyan nem tudják összegereblyézni a saját költségvetésükben. Mi a Jobbik szakértőivel mintegy 600 milliárdnyi olyan költést találtunk az önök büdzséjében, amely vagy tökéletesen homályos célokra kerül elkülönítésre vagy - bocsássanak meg érte - nettó marhaságokra vagy piramisépítésekre, olyan presztízsberuházásokra, amelyekre nem lenne szükség Magyarországon, és messze nem csak a stadionok egy részére gondolok, mert a tömegsport támogatására, mondjuk, elementáris szükség volna. De számtalan olyan egyéb tervezetet látunk, ami bőven felülvizsgálható lenne. Vagy éppen minisztériumok olyan dologi kereteire, amely keretek csökkentése nem érintené magyar dolgozók bérkeretét, tehát nem sodorna veszélybe munkahelyeket, de a fiatalok életkezdése tekintetében elképesztő lehetőségeket rejtene magában az, hogyha változtatnának, ha mernének változtatni.
Nagyon remélem, hogy amellett, hogy biztosítjuk támogatásunkról ezt a tervezetet, választ kapunk arra, hogy a demográfiai tél közepette milyen lépésekre meri elszánni magát ez a kormányzat, hiszen ennél fontosabb kérdés Magyarország életében jelen pillanatban nincs, nem található. Köszönöm a lehetőséget.
