CSEPREGHY NÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen az ismételt szólási lehetőséget.
A mai harmadik, hasonló témakörben megfogalmazott kormányzati álláspontra és egyben az utolsóra kerülne sor. A kulturális örökség védelméről szóló törvény értelmében a kulturális örökség a nemzet egészének közös szellemi értékét hordozza magában. Ezért megóvása mindenkinek kötelessége, és ez kiemelt feladat a mindenkori magyar állam tekintetében.
Ez a kötelezettség a szabályok állandó és folyamatos monitoringját írja elő, és esetlegesen szükségessé teheti és teszi is az éppen aktuális hatályos szabályozás felülvizsgálatát. Most arra kérjük a tisztelt Országgyűlést, hogy ennek a monitoringozási és felülvizsgálati feladatnak a jegyében vitassa meg és fontolja meg, hogy a kulturális örökség védelméről szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosítása aktuális-e.
Részleteiben az Országgyűlés előtt lévő törvénytervezet összesen négy törvény módosítását célozza. Ezek az alábbiak: elsőként a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény; a második a kulturális örökség védelméről szóló; a harmadik a körözési nyilvántartási rendszerről és a személyes dolgok felkutatásáról és azonosításáról; míg a negyedik az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény. Ezeket javasolja a kormány ezzel a mai javaslatával módosítani.
A tervezet legtöbb elemében a kulturális örökség védelméről szóló törvény pontosítására irányul, a régészeti örökség és a kulturális javak védelmével kapcsolatos szabályok egyszerűsítését szolgálja.
(11.50)
Tisztelt Ház! A kulturális örökség védelméről szóló törvény közelmúltbeli módosításai azt szolgálták, hogy a régészeti lelőhelyek védelmét minél jobban össze lehessen hangolni a beruházásokkal. Az elmúlt évek talán egyik nagy vitája volt az, hogyan, miként szerez érvényt a kormány egyszerre a beruházások minél gyorsabb kivitelezhetőségének, ettől kezdve termőre fordulásának, és miként szerez érvényt a kulturális örökség védelmi feltárására hivatott szervek munkájának és lehetőségeinek.
A kulturális örökség védelméről szóló törvény jelenlegi módosításáról szóló törvényjavaslat elsősorban a beruházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárásokat strukturálja, szabályozza újra, és lényegében folytatja a 2016-ban megkezdett szabályozást vagy zárja azt le bizonyos tekintetben.
A törvényjavaslat régészeti örökség védelmére vonatkozó részének lényegi elemei a következők.
1. A régészeti feladatellátás szaktevékenységeit kizárólag közfeladatot ellátó állami vagy önkormányzati fenntartású, feltárásra jogosult intézmények, vagyis múzeumok végezhetik, tehát magát a munkát, amikor az indokolttá válik különböző szabályok alapján, csak a múzeumok tevékenységében lehet ellátni.
2. Határozottan elválasztásra kerül a régészeti feladatellátás szaktevékenységi része, tehát a feltárás elvégzése, a dokumentálás, a régésztechnikusi feladatellátás és a járulékos kiegészítő tevékenység, például a régészeti munkát megalapozó vagy előkészítő földmunka és régészeti bontómunka, amelyről belátható, hogy sokkal kisebb régészeti szakismeretet igényel.
3. A régészeti feladatellátás koordinációs feladatait a jövőben a Magyar Nemzeti Múzeum fogja ellátni.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A kulturális örökség védelméről szóló törvény kulturális javakkal kapcsolatos módosításának indoka elsősorban az elmúlt évek hatósági, hivatali és ügyféltapasztalatain alapszik. Az új szabályozások részben az egyszerűsítésre, a bürokráciacsökkentésre irányulnak a végleges és ideiglenes kiviteli engedélyezés terén, részben pedig az eddig hiányzó szabályozást állapítják meg, többek között a lopott műtárgyak visszaszolgáltatásának ügyében.
A módosítás céljai között szerepel az állami költségvetési források hatékonyabb és észszerűbb felhasználása, így a védett kulturális javak állami elővásárlásijog-gyakorlásának kiszélesítésével az állami közgyűjtemények és a „Nemzeti kastély- és várprogram” megvalósításáért, valamint az állami örökségi helyszíneket kezelő felelős szervezetek részére is lehetővé tevő, a szerzeményezés ezen módját biztosító rendelkezések kapcsán. (Sic!)
A módosítás a koherens és egyértelmű szabályozást biztosító módosítások megtételét és jogszabályalkotásra irányuló felhatalmazó rendelkezések pontosítását szolgálja. A módosítás kiterjed az eltűnt kulturális javak körözésének elrendelésére is, amely indokolttá teszi a körözés nyilvántartási rendszeréről és a személyek, dolgok felkutatásáról és azonosításáról szóló törvény módosítását.
Ezeken a pontokon kérjük a tisztelt Országgyűlés támogatását. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem