DR. JÓZSA ISTVÁN,
DR. JÓZSA ISTVÁN,
DR. JÓZSA ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Egy igen fontos napirendi ponthoz érkeztünk, és nagyon örülök, hogy kifejthetem a véleményt, ugyanis egy múltjára sokat adó nemzet - márpedig a magyar ilyen - számára a régészeti feltárások intézése, bonyolítása, törvényi garanciái rendkívül meghatározók. Ezzel együtt az elmúlt - mondjuk úgy - húsz évben ez a terület azért elég különös hullámokat ért meg. Volt, amikor ez talán túlzottan is exponálva lett; mi úgy érezzük, hogy az utóbbi időben kicsit a súlyánál kisebb garanciákat kapott.
Tehát a régészeti feladatellátást a korábbi módosítások során már elválasztották a régészeti földmunkáktól. Valóban ez két különböző feladat, ezzel együtt nehéz egyik nélkül a másikat végezni. A régészeti feladatellátás a beruházások régészetileg érintett területének lelőhely-felderítése és a megelőző régészeti feltárása, valamint ettől elkülönítve a régészeti földmunka, mind a kettő szükséges a régészeti feladatellátáshoz, de önmagában nem a feltárás része a szakmai munka.
A régészeti feladatellátást mint tudományos módszerrel végzett tevékenységet a fentiek szerint a jövőben csak múzeumok végezhetik. A régészeti földmunkát viszont mint jellemzően kivitelezői feladatot főszabály szerint a beruházó által kivállalkozott (sic!) - mondjuk - szakmai cég; na nem úgy szakmai, hogy szakmai régészeti, hanem szakmai földmunkás cég.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter döntése szerint a jövőben nemcsak a megelőző régészeti feltárások, hanem a közigazgatási törvény szerinti nagyberuházások régészeti feladatellátását is csak múzeumok végezhetnék, amelyek hiányzó kapacitásaik pótlására kizárólag állami és önkormányzati fenntartású, feltárásra jogosult intézményeket vonhatnak be a feladatellátásba, és a továbbiakban a szaktevékenységek végzésében a szervezetek, gazdasági társaságok már nem működhetnek közre.
A régészeti feltárás nélkülözhetetlen része a régészeti bontómunka - az a határterület, hogy mi a régészeti és mi a földmunka -, amely azonban részben földmunkás-kapacitást igényel, részben hozzáértő muzeológust. A gazdasági társaságok, cégek ebbe a tevékenységbe lesznek bevonhatóak, mivel a múzeumok és a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság önmagában nem tudják megoldani a változó létszámigények miatt elsősorban idénymunkában jelentkező és idénymunkát vállaló munkavállalók közalkalmazotti alkalmazását vagy megbízását. Tehát itt adódott egy elég komoly áthidalandó probléma.
Az előterjesztő nem kívánja fenntartani az akkreditáció intézményét. Ez egy érdekes dolog. A feltárásra jogosultak akkreditációja önmagában nem sarkallta ugyan arra a múzeumokat, fenntartókat, hogy intézményeik kapacitásait jelentősen vagy egyáltalán növeljék. Tehát ilyen értelemben egy tartalommal meg nem telt jogosultság lett az akkreditáció. A jelen javaslat szerint viszont a cégek akkreditációjára nincs szükség, tekintettel arra, hogy a továbbiakban régészeti szaktevékenységet - például régészeti feltárás vezetését - nem láthatnak el cégek.
Az akkreditációs rendszer a közigazgatási törvény 2015. január 1-jén hatályba lépett módosítása alapján állott elő. A 2015 tavaszán kiadott engedélyek három évre szóltak vagy szólnak, mert még nem járt le teljesen. Az előterjesztő jelen tervezetet az akkreditációs engedélyek lejártát követően javasolja hatályba léptetni, ezzel akar biztosítani egy szükséges felkészülési időt. Aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz alkalmas, mert a felkészüléshez nemcsak idő kell, hanem pénz is.
A kulturális hatóság által 2004 óta vezetett lopott és eltűnt kulturális javak nyilvántartása alapján már több lopott tárgy megkerülése is előmozdítható volt. Tehát ez egy működő, eredményt hozó változtatás. Több esetben is azonban a bűncselekmények elévülte vagy egyéb körülmények miatt a felbukkant lopott tárgyak sorsának rendezése nem történhetett meg megnyugtató módon, vagy csak nagyon drágán, mint például a Seuso-kincsek, mert az azért így a feketedoboz-elv alapján, ha nem sértem a házszabályt, hogy logikai összefüggések kifejtésébe kezdek, az időrendet tekintve valamikor az előkerült a földből, ismertté vált, aztán eltűnt az országból. Tehát szükségszerűen jogszerűtlen cselekedetnek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy fellelhető legyen valahol külföldön, külföldi aukciós területen. De ebbe most nem akarnék belemenni.
Az új rendezés az ilyen ügyeket hivatott megoldani nemzetközi egyezmény, illetve vonatkozó európai uniós közösségi szabályozásból átvett megoldásokkal. Ez alapján az előkerült lopott kulturális tárgy az eredeti tulajdonosa részére visszaadandó, azzal, hogy a visszaadó felet kártalanítás illeti meg, ha a szerzés során kellő gondossággal és körültekintéssel járt el.
Most ez nem mindegy, hogy ez a kártalanítás milyen mértékű és ki határozza meg ezt a mértéket, mert lehet neki a kellő gondosság során felmerült költségekkel arányos térítés, és lehet, ami a Seuso-kincseknél, az eszmei érték alapján, ami természetesen többszöröse az ellopatásba fektetett anyagi ráfordításnak.
A javaslat szerint a külföldi kölcsönzési hozzájárulás és a kiviteli engedélyezés tartalmilag azonos feltételeket vizsgál, ezért a kettős engedélyezés fenntartása csak a legszükségesebb mértékben indokolt, azaz semennyire.
Az elmúlt időszak hivatali szervezeti változásai miatt az állami elővásárlási jog gyakorlása során az államnak a következőkre volt joga. Az állami elővásárlási jog gyakorlására történő felajánlást továbbra is a kulturális javak hatóságánál, azaz a Miniszterelnökségen kell az érintetteknek megtenni, ami azért érdekes, mert ebben a nagy intézménymegszüntetési akcióban - nem akarom azt mondani, őrületben - ezek az intézmények megszűntek, ahova lehet fordulni.
Úgyhogy most a Miniszterelnökséghez kell fordulni. Hogy azon belül az ki lesz, ez most még nehezen kideríthető a külső szemlélő számára.
A Miniszterelnökség kijelöli a jog gyakorlására az irányítása alatt álló örökségvédelmi háttérintézményt - a Budavári, Eszterháza, Helikon Kastélymúzeum, Gödöllői Királyi Kastély s a többi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságokból valamelyiket - vagy az állami közgyűjteményt. A kijelölt örökségvédelmi háttérintézmény vagy állami közgyűjtemény a feltárásra válaszként nyilatkozik az állami elővásárlási jog gyakorlásáról, és pénzügyileg a műtárgy átvételével együtt lebonyolítja az adásvételt, vagy lemondó nyilatkozatot tesz, ha a jogvesztő határidőn belül nem nyilatkozik.
Ez egy meglehetősen nagy kockázat, ugyanis itt nemcsak egy kulturális zsűrizést, örökségérték-mérést kell elvégezni, hanem az egyéb törvényi előírásoknak megfelelően a fedezetet is biztosítani kell.
(12.10)
Ugyanis ha anélkül nyilatkozik valaki, akkor egy másik törvényt megszeg, hogy fedezet nélküli kötelezettséget vállal, ami szintén nem egy elfogadható joggyakorlat.
A kijelölt örökségvédelmi háttérintézmény vagy az állami közgyűjtemény kiértesíti a Miniszterelnökséget az állami elővásárlási jog gyakorlásáról. Ez nagyon jó, csak… Na, mindegy. Szóval, itt ez nem látszik működőképesnek. Ez nem látszik működőképesnek.
„A nem kiviteli engedélyköteles tárgyak esetén a továbbiakban a hatóság már nem - a kiviteli engedélyezéssel azonos, időigényesebb eljárás keretében jár el és - műtárgykísérő igazolást állít ki, hanem egy gyorsabb eljárás keretében igazolja (pl. a kérelemre rávezetett záradékszerű hitelesítéssel), hogy az érintett tárgy nem tartozik az örökségvédelmi jogszabályok szerint kiviteli engedélyköteles kulturális javak körébe.”
Azért itt javasolnám felhívni a figyelmet a digitális technológia fokozott alkalmazására, ugyanis ezt beazonosítani, hogy miről milyen zsűrivélemény történt, és arról milyen engedély adható ki, na, ezt gyalogmódszerekkel nehéz garantáltan jól végezni. Tehát javasolnám, hogy komoly számítástechnikai támogatást, adatbázist, fényképes, digitális azonosítást kapjanak ezek a nemzeti kincset érintő műtárgyak.
Az egész előterjesztéshez el kívánom mondani, hogy 2010 óta meglehetősen hányattatott ennek a területnek a szabályozása, bizonyos törvényi módosításokban kevéssé értelmes és káros módosításokat is végrehajtottak a kulturális örökségvédelemmel kapcsolatban.
Ahol a gazdasági és fejlesztési érdekek a történelmi és régészeti érdekek elé kerültek - volt erre is példa -, ott, mi úgy érezzük, ha nem is törvényszerűen, de megvan a lehetősége annak, hogy a történelmi és régészeti értékek sérüljenek, esetleg eltűnjenek.
A gazdasági lobbi érdekét teljesítve a régészeti örökség védelmét esetenként a legszükségesebb törvényi minimumra szorították. A gazdasági lobbi vélt érdeke, hogy a régészeti örökség védelmét így lehet időben gyorsítani és pénzben olcsóbbá tenni, ami a kulturális megközelítésnek nagyon gyakran ellentmond.
Az MSZP-frakció nem ért egyet azzal a folyamattal, hogy a kulturális örökségvédelmet ilyen mértékben háttérbe szorítják. Azt elfogadjuk, hogy volt benne némi bürokratizmus, tehát gyorsabbá, gördülékenyebbé kellett tenni, de ilyen mértékben szétverni, ez már nagyon nagy kockázatokat hordoz.
Nem értünk egyet azzal, hogy a múltunk feltárt vagy éppen feltáratlan, feltárásra váró kincseit pusztán a gazdasági érdekek vagy szervezési, beruházás-szervezési gondok miatt veszni vagy veszélyeztetni hagyjuk. Tehát mi a kulturális, a műemlékmegvédési megközelítés erősítését tartanánk szükségesnek, és attól tartunk, hogy jelen előterjesztés nem ad kellő garanciát arra, hogy a védendő értékeink valóban megmaradjanak és méltó helyre kerüljenek. Köszönöm a szót.
