HERINGES ANITA

Teljes szövegű keresés

HERINGES ANITA
HERINGES ANITA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót. Meg szeretném ragadni az alkalmat, hogy felhívjam ezekre a problémákra a figyelmüket. Hiszen ahányszor a víziközműszektorról beszélünk, muszáj beszélnünk arról is, hogy milyen állapotban van Magyarországon a vízhálózat. És bármennyire jómódú egy település, a mai napon is látható, hogy sajnos a hálózatunk eléggé elöregedett, komoly problémákat jelent pont a szolgáltatás is már. Hiszen fel kéne újítanunk ezeket a hálózatokat, erre kéne tudnunk pénzt adni a szolgáltató szektornak, merthogy ezen víziközmű-szolgáltató cégek nagy része önkormányzati tulajdonú cég. És pont azért, amit elmondtam, hogy az elmúlt időszakban ki lettek zsigerelve ezek a cégek, éppen ezért nagyon nehézzé teszi például egy hiba bejelentését is már, ami egy apróság lenne, vagy amikor egy lakosnak bármi problémája van a víziközmű-szolgáltatással, csőtörést észlel, vagy bármi ilyen gondot vesz észre otthon, akkor nehezen tud az ügyfélszolgálatok felé fordulni. Hiszen pont azért, mert nagyon-nagyon kevés pénze maradt ennek a szolgáltató szektornak, ezért hol csökkentettek nagyot? Nyilván az ügyfélszolgálatokon.
És sok esetben megtörténik az, amikor a lakos felhívja az ügyfélszolgálatot, akkor egy teljesen más településen csörög a telefon, így azt sem tudják beazonosítani, hogy hová kell kimenni a problémát megoldani. Sajnos, a problémamegoldásra is napokat kell várni, éppen ezért szerintem komolyabban kéne beszélnünk erről a szektorról újra. Át kéne gondolnunk az egész törvényt. Ugye, önök vezették be a közműadót, pont erre a szektorra, a legjobban nekik fájt, hiszen ők azok, akik a legnagyobb összeget kell hogy fizessék, merthogy a hálózat hosszához képest fizetik ezt az adót a szolgáltatók.
Találnunk kéne egy megoldást arra, hogy a fejlesztésekre is legyen pénz, hogy a csöveket ki lehessen cserélni, hogy minden lakoshoz eljuthasson a csatornahálózat, a szennyvízhálózat, az ivóvízhálózat, merthogy sajnos még az én választókerületemben is van olyan város, ahol a város nem minden területén van ivóvízhálózat. Azt gondolom, hogy ez a XXI. században nem megengedhető Magyarországon, éppen ezért arra kellene most igazán pénzt fordítanunk, hogy ezeket a hálózatokat rendbe tegyük, a csövek cseréjére legyen pénz, az ügyfélszolgálatokra legyen annyi pénz, hogy a lakosságnak könnyű legyen egy probléma bejelentése minél hamarabb. Legyen annyi ember, aki minél hamarabb oda tud érni a megfelelő eszközökkel, kijavítani ezeket a hibákat, mert ez az igazán bosszantó problémák egyike. A lakosság érzi ezeket a problémákat, mert tipikusan az a szektor, amit mindennap használ, és tipikusan az a terület, ami a mindennapokban tudja dühíteni, sérteni őket.
Ezért még egyszer szeretném elmondani, hogy az okoshálózatok létrehozása nagyon-nagyon jó ötlet, az okosmérések nagyon-nagyon jó ötlet, de az a baj, hogy Magyarországon még alapvető problémákkal küzdünk. Ezeket a problémákat is meg kéne oldanunk, ezekre is meg kell találnunk a pénzt és a megoldást. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem