DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik). Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon már talán minden olyan elhangzott, ami a devizahitelezés problémájával kapcsolatosan általában el szokott hangzani. Azonban kevés volt a fókusz, amit egy-egy körzetnek, vagy egy-egy földrajzi résznek, az ott élők problémáival kapcsolatosan tudtunk kiemelni. Voltak képviselőtársaink, akik a választókerületi fogadóóráikról számoltak be, hogy milyen intenzitással jöttek ezek a panaszok.
Én is úgy néztem ezt az ügyet, amikor a vitanapra készültem, hogy mi az, ami a karcagi, a nagykunsági embereknek vagy akár a tiszafüredi embereknek fontos, mi az, ami az ő vállukat nyomja igazából ebben a vitában. Legelőször onnan kell megnézni, hogy honnan is tudunk kiindulni, hogy kell-e változtatni a helyzetükön, ha a devizahitelekről beszélünk és azok problémájáról, és ha igen, akkor hogyan lehet. De ennek a kiindulópontja talán az, hogy meg kell nézni, milyen lehetőségeik vannak egyáltalán az embereknek kitörni ebből a pénzügyi krízishelyzetből.
Hiszen azt nem szabad elhallgatni, hogy bizony ez egy pénzügyi nyomás minden családon, a hozzátartozókon. Bármennyire is úgy gondoljuk, hogy kezelhető egy hitel, egy hitelnek azért az életben való kiszámíthatatlan folyamatok miatt mindig van egy pénzügyi terhe, nehézsége. Pláne azoknak, akik egy devizahitelezés után, egy nagyon nagy törlesztőrészlettel és egy még nagyobb, az eredetinél is jóval nagyobb hitelteherrel néznek szembe, és mind a mai napig próbálnak adott esetben törleszteni.
Mert miből lesz a hiteltörlesztés? Abból lesz a hiteltörlesztés, amit az ember haza tud vinni keresetként. Ha a Nagykunságot és Jász-Nagykun-Szol-nok megyét nézzük, sajnos nem állunk túl jól a bérekben. Bár a kormány többször elmondta, hogy micsoda bérfelzárkózás volt, és a mai napon talán el is hangzott európai összehasonlításban, hogy a kormány álláspontja szerint milyen feltűnően nagy felzárkózás volt európai viszonylatban a béreknél, milyen nagy fejlődést sikerült elérni, ezt az ott helyben élők nem igazán érzik.
Utánanézve, utánajárva az átlagos kereseteknek, azt láthatjuk, hiszen ezen a környéken nem kifejezetten jól fizető állásokból élnek az emberek, nem multicégek vezérigazgatói, nem bankokban tisztségviselők, hanem általános, normális foglalkozásúakról, vagy tanárokról beszélünk, vagy gépjárművezetőkről, vagy bolti eladókról, árufeltöltőkről, vagy egyszerű biztonsági őrökről, rendőrökről beszélünk. Az ő fizetésük egyébként az alacsonyabb régióban szór, nem is beszélve, mondjuk, az egészségügyi dolgozókról.
Egy részüknek bruttó 150 ezer vagy bruttó 220-230 ezerből kell megoldania mindazt, ami a család terhe. Természetesen, ha van egy másik kereső fél, az még ideálisabb eset. De vannak a megélhetés költségei, a lakhatási költségek, a család fenntartásának költségei, ebből kell valahogy beosztani mindazt a nagy terhet, amit a nyakukba vettek. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Nagykunságban nem igazán van jó helyzet bérek tekintetében. Az ország egyik legrosszabb területe Észak-Alföld és ennek része Jász-Nagykun-Szolnok megye, illetve a Nagykunság is.
Itt az embereknek még azért a kevésért is nagyon meg kell küzdeniük, amijük van. De hát ebből nagyon nehéz boldogulni, éppen ezért ez egy másik problémát szült, és ez az elvándorlás nemcsak külföldre, hanem az országon belül is. Azt láttuk, illetve azt látjuk, hogy sokan a devizahiteles válság miatt, és ez a mai napon már szóba került, sokszor egészen Győr-Moson-Sopron megyébe mentek a mi megyénkből, sokan pedig meg sem álltak az országhatárokon. Felültek különböző multicégek kamionjaira, elmentek az Egyesült Királyságba dolgozni, és nem a szakképzettségüknek megfelelő, hanem az alatti, egyébként jó megélhetést biztosító állást találtak; pontosan azért, hogy tudják törleszteni azt az elszabadult hitelt, és tudják egyáltalán megtartani azt, amit megszereztek maguknak.
Hiszen mifelénk, de szerintem minden magyar háztartásban azt tartják, hogy a ház, az ember tulajdona a legnagyobb kincs. Ezek az emberek ezt próbálták megőrizni. Így hát olyan kényszerbe, egy olyan pénzügyi présbe kerültek, ami ahhoz járul hozzá, hogy gyakorlatilag elnépteleníti a vidéket. A saját becslésünk szerint, naponta járva például Karcag városát, a papíron 20 ezres városban körülbelül, egyeztetve egyébként a hatósági szolgáltatásokat is igénybe vevők számával meg az onnan felmerülő adatokkal, úgy lehet látni, hogy körülbelül 13 ezren laknak életvitelszerűen hétköznap a településen. Egy részük vagy már csak lakcím szerint van ott, vagy jellemzően nem a városban él, hanem életvitelszerűen Budapesten vagy nyugat-magyarországi városokban, településeken él, és csak időszakosan jön vissza. Ez pedig egy folyamatosan szűkülő spirálba hozza ezeket a településeket, nem is beszélve a sokkal kisebb falvakról. Folyamatosan szívja el a levegőt a jól fizető állások elől, és szívja el a levegőt a reális és normális hiteltörlesztési lehetőségek elől.
De hogy emellé még mi kell? Hát, kell minden esetben munka. És ebben sem állunk jól. Jász-Nagykun-Szolnok megye országos összehasonlításban a második legrosszabb munkanélküliségi mutatókkal „büszkélkedik”. Ezt nem szabad mondani, a második legrosszabb munkanélküli-rátával áll a szégyenpadon. Lényegében Borsod-Abaúj-Zemplén előzi meg csak ebben az egyébként szomorú mutatóban. És vannak olyan településeink, például Kunmadaras, ahol az országos átlag háromszorosa a munkanélküliség, és vannak olyan Tisza menti falvak, ahol a település egynegyede nem lát munkát, mert nincs munkája.
Ezeken a településeken hogyan lehet egyáltalán az embereknek bármifajta hitelt törleszteni? Ott, ahol munkalehetőség nincs, ott, ahol elment már gyakorlatilag a lakosság egy része, miből fog bárki maga körül megélhetést teremteni? Ez egyenes út szimplán ahhoz, hogy vagy csődbe mennek ezek a családok, vagy elveszítik a tulajdonukat, vagy kénytelenek elvándorolni akár az országon belül vagy akár külföldre.
Összességében tehát jól látható, hogy az adatok az ellen beszélnek, hogy minden, amit a kormány tett, valóban segítség lehet-e. Meg kell nézni, hogy hogyan alakulhatott ez ki. Többen elmondták, milyen jogi körülmények vezettek oda és milyen jogi környezet van. Azt kell mondjuk, hogy a jogi környezet meglátásom szerint cseppet sem javult. Mindaz, ami fennállt 2014 előtt, az azóta nem igazán mérséklődött, nem javult, és nem javította a helyzetét a valóban nagy problémával élő devizahiteleseknek.
Hogy egy személyes dolgot is elmondjak, kezdő ügyvédjelöltként és kezdő ügyvédként nem nekem jutottak a legjobb falatok, a legjobb munkák, és nem én voltam a legjobb ügyeket ellátó dolgozója az irodának. Természetesen a szamárlétrát meg kell járnia az embernek. Viszont volt lehetőségem találkozni azokkal a lakosokkal, akik a menthetetlen helyzetükben folyamatosan bejöttek és elmondták, micsoda gondba kerültek. Kívánnám sok képviselőtársamnak, de ne legyen senkinek ilyen, hogy 28-30 évesen az embernek 50 éves, illetve 45 éves, családot fenntartó, de gazdasági veszélyhelyzetbe került emberek síró arcát kelljen néznie és mondani neki, hogy egyszerűen nem tudjuk megoldani jogászként, nem tudjuk megoldani ügyvédként a problémát, mert a jelenlegi jogi állapot, jogi helyzet olyan, hogy képtelenség az ő problémájára bármilyen jó megoldást találni.
Ezt kellett végigélnünk, és higgyék el, képviselőtársaim, amiket önök úgy gondolnak, hogy megoldás volt, az nem megoldás. Most sem oldotta meg a javának a problémáját. Ezek az emberek most is pontosan ugyanazzal küzdenek. Ott van egy ugyanolyan vállalhatatlan nagyságú hitelük. Mindaz, aki egyébként árfolyamgátba belépett, most indul újra az egész, most néznek szembe azzal, hogy megint egy óriási, vállalhatatlan hitel van előttük, amit ki tudja, hogyan fognak törleszteni a saját béreikből.
Megint ugyanezek az esetek fognak előfordulni. Függetlenül attól, hogy a kormány mit nem tett meg, függetlenül attól, hogy az ellenzékben lévő és korábban kormányon lévő MSZP hol rontotta el, közös felelősségünk lenne, hogy a politikai barikádokon túl kitaláljuk azokat a megoldásokat, amelyek mindenki jogos elvárásai.
Ezek az asztalon voltak, ezt a devizahitelesek, az érdekvédelmi szövetségeik, az egyes választópolgárok az ön, az ön, az ön választókerületében mind elmondták, hogy mit szeretnének. Ezt kellett volna meghallgatnunk, és ennek kellett volna itt papíron nyomának lennie, és ezt kellett volna papírra vetnünk. Az lett volna az igazi megoldás.
Mert jelen esetben sokkal inkább úgy tűnik, hogy önök kiszúrtak és ezáltal az egész Országgyűlés kiszúrt a devizahitelesekkel. Lényegében fikarcnyit sem tudtunk segíteni rajtuk, volt egy szűk réteg, akinek talán nyújtott segítséget például az árfolyamgát jelensége vagy például a törlesztési lehetőségek, de senkin nem segített az, hogy egy mesterségesen megtalált magas árfolyamon kellett bármit is törleszteni.
(19.10)
Az a helyzet, képviselőtársaim, hogy a társadalom java részét, amely ezzel a problémával küzd, egy reménytelen helyzetbe taszítottuk, egy reménytelen helyzetbe taszították mindazokat a Nagykunságban Tiszafüredtől Túrkevéig, Fegyvernektől Karcagig, akik a devizahiteleiket nyögik most is. Ezeknek az embereknek reális lehetőségük sincs arra, hogy az elkövetkezendő 15-20 évben ez alól a teher alól szabaduljanak, hiszen a kereseteik, a munkalehetőségeik egyáltalán nincsenek arányban azzal, amit még törleszteniük kell.
Képviselőtársaim, ezen kell majd dolgozni. Ez lenne most is a feladatunk, de ez lesz 2018-tól is a feladatunk, mert ez a probléma nem szűnt meg, ezt nem lehet a szőnyeg alá söpörni, ezen továbbra is dolgozni kell, és végleg meg kell találni azt a rendezési módot, amely méltányos, és amely mindenkinek segít. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
