DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A devizahitelezési válság a 2000-es évek szociálliberális kormányainak szégyenteljes öröksége, amelyet napjainkig sem sikerült teljes mértékben kihevernie az országnak. A polgári kormányra maradt a devizahitelezési válság kezelése, így a Fidesz-KDNP sorra hozta meg a devizahiteleseket segítő intézkedéseket, ennek köszönhetően 25-30 százalékkal csökkentek a törlesztőrészletek, és 1000 milliárd forinttal csökkentek a családok terhei.
A tisztánlátás érdekében kérem, engedjék meg, hogy a mai vitanap elindításaként összegezzem a lakossági hiteladósok megsegítését célzó, az utóbbi években foganatosított állami intézkedéseket és azok előzményeit.
A lakóingatlan egyik jellegzetessége, hogy emberöltőnként teljes mértékben fel kell újítani vagy újat kell helyette építeni. Az ország lakosságszáma és az átlagos családnagyság alapján Magyarországon évente átlagosan 40 ezer új otthon iránt lenne igény. Az 1980-as évek után először 1999-től sikerült elérni, hogy a lakásépítések száma folyamatosan növekedni kezdjen. Emlékszünk még az Orbán-kormány intézkedéseire. Ennek elsődleges eszköze a kamattámogatott, forintalapú lakáshitel-konstrukció volt.
A 2002-es országgyűlési választásokat követően költségvetési indokok alapján megszüntetésre került a szociálliberális kormányzat idején a forintalapú lakáshitelek kamattámogatása. Az emberek saját otthon utáni vágya azonban fennmaradt. A forintalapú lakáshitelezést állami kamattámogatás nélkül nem lehetett fenntartani, hiszen az akkori 8-12 százalékos forint-alapkamathoz 14-18 százalékos piaci kamatszint társult.
A csökkenni nem képes infláció, illetve a magas alapkamat a jelentős kamatkülönbözet miatt az alacsonyabb kamatozású devizahitelek felé terelte a háztartásokat. Ezekhez a lakáshitelekhez mérsékeltebb kamattörlesztési teher járult. Ezt a mérsékeltebb kamatfizetési terhet a fennálló tőketartozás, a folyamatosan változó árfolyam ellensúlyozta. Az árfolyamkockázat kérdése azonban az első időszakban teljes mértékben háttérbe szorult, az adósok számára meghatározó jelentőséggel a külföldi devizák stabil és a forintnál lényegesen alacsonyabb kamatszintje bírt.
Lényegében egy klasszikus buborékjelenség kialakulását lehetett megfigyelni a piacokon. Mind az adósok, mind pedig a hitelezők oldalán a kockázatok szintjének szinte teljes ignorálása volt a jellemző az elérhető nyereség reményében.
A hitelfelvevő háztartások többségénél az egyetlen szempont, amely alapján döntésüket meghozták, a havi törlesztőrészlet nagysága volt, a hitelnyújtó bankok pedig a leendő adós élethelyzetének, hosszabb távú fizetési lehetőségeinek vizsgálata helyett ingatlanfedezet-alapon értékeltek és döntöttek. Ráadásul az ingatlanfedezet értékelése során a bankok olyan ingatlanokat is elfogadtak zálogtárgyként, amelyek piaci értékesítésére esély sem mutatkozott a későbbiek során.
A 2008-as pénzügyi és gazdasági válság hatására a magyar forint jelentősen leértékelődött, miközben az euró és még inkább a svájci frank jelentősen felértékelődött. Ebben az évben a lakossági új hitelfelvételek 90 százaléka devizaalapú volt. Mivel azonban a magyar bankfelügyelet nem lépett, a devizahitelezés 2006 és 2009 között már az egész magyar gazdaságra nézve veszélyes méretűvé vált.
(14.40)
A háztartások devizahitel-állománya a 2006. év végi 2000 milliárd forintról a 2009. év elejére 6000 milliárd forintra emelkedett. A 2008-as pénzügyi válság kirobbanása után is még mintegy 1000 milliárd forinttal nőtt a magyar lakosság devizahitel-állománya.
Ekkor azonban már tartott az a folyamat, amely utóbb a magyar adósok fő problémájává vált. A forint mellett az euró is jelentősen gyengült a svájci frankhoz képest. A válság alatt a svájci frank tartalékvalutává, más szóval menekülővalutává vált, és ennek következtében az euróval szemben mintegy 25 százalékot erősödött. Ezzel egyidejűleg a forint mintegy 10 százalékot gyengült az euróval szemben.
Mindezek alapján, amíg 2008 elején egy svájci frank körülbelül 150 forintot ért, addig 2010-ben ez már elérte a 200 forintot, 2012-ben pedig a 250 forintot. Nem ennyire kiugró, de azért látványos volt a forint gyengülése az euróval szemben is. Amíg 2008 elején egy euró körülbelül 250 forintot ért, 2010-ben már 280-at, 2012-ben pedig 300-at. A gyorsan gyengülő forintárfolyam, különösen a svájci frankkal szemben, drasztikusan rontotta az eladósodott háztartások helyzetét. A bankok esetében pedig a jelzáloghitel-portfóliók minősége romlott, a bankrendszer nem teljesítő hiteleinek aránya folyamatosan emelkedett.
A 2008-as válság hatására mindeközben jelentősen megnőtt Magyarország országkockázati felára. Ezzel egyidejűleg a hazai bankok refinanszírozási költsége is megnőtt. A refinanszírozási költségek növekedését azonban megállította az, hogy az Európai Központi Bank, valamint a svájci jegybank kamatcsökkentésbe kezdett. Mivel azonban sem a magyar pénzügyi felügyelet nem lépett, sem a hazai jogi szabályozás nem szabott ennek korlátot, ezért a magyar bankok - a számukra törvényben biztosított egyoldalú szerződésmódosítási joggal sokszor visszaélve - kamatemelésekbe kezdtek. Az egyoldalú szerződésmódosítási jogot eredeti funkciójával szemben profitnövelési célra kezdték el használni.
Mindezeken túlmenően a devizahitelezés hazai elterjedésének más okai is voltak. Így például a bankok közötti, egyre inkább kockázati alapúvá váló verseny, a hitelezők és az adósok közötti egyre jelentősebb információs aszimmetria, a közvetítőhálózat kérdése, a pénzügyi kultúra hiányosságai vagy a referencia-kamatlábhoz kötött hitelkamatok bevezetésének elmaradása.
A 2010-es évek elejére a lakossági devizahitel-állomány - nagysága és az ahhoz kapcsolódó kockázati tényezők révén - már a gazdasági fejlődést gátló tényezővé lépett elő. Ezt az össztársadalmi terhet csupán néhány adattal szemléltetve: 2014. június végén a lakossági devizahitel-állományunk még mindig meghaladta a 4147 milliárd forintot, amelyből 3607 milliárd jelzáloghitel volt. 2014 első félévének végén összesen hozzávetőlegesen 872 ezer fogyasztói devizakölcsön-szerződés állt fenn.
A magyar jogalkotónak tehát több ok miatt is lépnie kellett. A devizaalapú lakossági hitelezést végül 2010-ben tiltották meg. A devizaalapú fogyasztói jelzáloghitel-szerződések forintra váltására 2014-ben, az egyéb, nem jelzálog fogyasztói hitelek forintra váltására pedig 2015-ben került sor.
A devizahitelesekkel kapcsolatos átfogó intézkedések jogi alapját a Kúria a 2014. június 16-án meghozott 2/2014. számú polgári jogegységi határozata jelentette. Az Országgyűlés ezt követően fogadta el a jogegységi törvényt, amely 2014. július 18-án lett kihirdetve, alig egy hónappal a jogegységi határozat elfogadása után. A Kúria jogegységi határozata kizárólag a bíróságok számára kötelező, azonban az abban kifejtett jogelvek általános jellegük révén a jogviszonyok széles körét érintik, ezért az abból származó követelmények érvényre juttatásához törvényalkotásra volt szükség.
A jogegységi törvény révén a Kúria jogegységi határozatában foglaltak külön perindítás nélkül minden devizaadós számára irányadókká váltak. Ez mindenekelőtt az árfolyamrés semmissége tekintetében tette elkerülhetővé több százezer per megindítását. A jogegységi törvény megdönthető vélelmet állított fel az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötések tisztességtelensége mellett. A törvény gyorsított peres eljárásban tette lehetővé a pénzügyi intézmények számára, hogy az egyoldalú szerződésmódosítási jogra vonatkozó kikötéseik tisztességét bizonyítsák.
Külön rendelkezett a folyamatban lévő devizahiteles perek kezeléséről. Azokat a pereket kellett felfüggeszteni, amelyek tárgya részben vagy egészben az árfolyamrésre vonatkozó, illetve az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötés volt. Ezek jellemzően a megállapítási perek. A bírósági végrehajtások, valamint a jelzálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének felfüggesztéséről is külön rendelkezett. A jogegységi törvény alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket az Alkotmánybíróság a 34/2014. november 14-ei Ab-határozatában visszautasította.
A tisztességtelen szerződéses kikötéshez kapcsolódó múltbeli fogyasztói túlfizetések elszámolásáról külön törvény, az elszámolási törvény rendelkezett. Az elszámolási törvény rendelkezései szerint a fogyasztó követelését a fogyasztói kölcsönszerződés fennállásának időszakában az MNB elnökének rendeletében meghatározott módon úgy kell kiszámítani, mintha a túlfizetéseket a túlfizetés időpontjában előtörlesztésként teljesítették volna.
A jogalkotó többféle elszámolási módszertan közül választhatott. Ezek közül a fogyasztó számára az úgynevezett előtörlesztéses elszámolás a legkedvezőbb. Ennek lényege, hogy az adós javára mutatkozó túlfizetést a tőketartozás terhére előtörlesztésként kell elszámolni. Az előtörlesztéses elszámolás révén a korábbi, kedvező árfolyamból származó nyereség az adósoknál jelenik meg. Amennyiben a tartozás devizában került meghatározásra, akkor a túlfizetést is át kell váltani az adott devizára. Ennek során a túlfizetést is azon az árfolyamon kellett elszámolni, amelyen a pénzügyi intézmény a törlesztést, vagyis a túlfizetéshez kapcsolódó kamat- és tőketörlesztést átváltotta.
Az elszámolás felülvizsgálata kapcsán a törvény rögzítette, hogy amennyiben a fogyasztó a pénzügyi intézmény elszámolásában foglaltakat vitatja, úgy első körben a pénzügyi intézménynél élhet panasszal. Ennek eredménytelenségét követően a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat. A Pénzügyi Békéltető Testület eljárást megszüntető döntésének, illetve a helyes elszámolást megállapító határozatának megváltoztatása iránt pedig polgári nem peres eljárást kezdeményezhet.
A Magyar Nemzeti Bank félidős jelentése szerint a teljes elszámolási folyamat mintegy 3,6 millió fogyasztói kölcsönszerződést érintett, melynek során körülbelül 764 milliárd forintnyi fogyasztói követelést térítettek meg az arra jogosultak részére. A devizahitelesek problémái ráirányították a figyelmet a fogyasztói hitelek jogi szabályozására, illetve a szabályozás hiányosságaira.
A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény 2014. évi módosításának elsődleges célja, hogy a bankok a fogyasztóknak tisztességes és átlátható szerződéses feltételek mellett nyújtsanak hitelt. Ennek érdekében a törvény többek között meghatározza a fogyasztói hitelszerződések egyoldalú módosításának új, átlátható szabályait. Ezek az új rendelkezések egyaránt kiterjednek a kamatok, díjak és költségek egyoldalú emelésére.
Részletezi és hatékonyabbá teszi a hitelezőt a szerződéskötést megelőzően terhelő tájékoztatási kötelezettséget. Ennek fő célja, hogy a fogyasztó megalapozott döntést tudjon hozni a hitelfelvételről és az azzal járó kockázatokról. Ingyenes felmondási jogot biztosít a fogyasztó számára a kamatperiódus leteltét követően. Célja megkönnyíteni a bankváltást és a bankok közötti versenyt. Maximalizálja a késedelmi kamat mértékét, megakadályozva azt, hogy a hitelezők uzsorajellegű kamatokat alkalmazzanak a már amúgy is fizetési nehézséggel küzdő adósokkal szemben. A hitelezőt a szerződéskötést megelőzően terhelő tájékoztatási kötelezettségét kiterjeszti a fogyasztói kezesre és a zálogkötelezettekre is. A törvény elsődlegesen az információhiányban szenvedő fogyasztót kívánja az eddiginél is magasabb szintű védelemben részesíteni.
A fogyasztói hitel adósainak védelmét szolgáló törvényi intézkedések körét 2014-ben a forintosítási törvény gyarapította. A törvény megalkotásának kettős célja volt: egyrészt az, hogy a devizában eladósodott fogyasztóknak az árfolyamváltozásból adódó kiszolgáltatottságát megszüntesse, másrészt, hogy az árfolyamkockázat megszüntetésével a pénzügyi intézményrendszer stabilitását biztosítsa.
(14.50)
A törvény következtében ennek alapján a korábban devizában fennálló tartozások pénzneme ex lege változott meg.
A korábbi mintákhoz hasonlóan a forintosítási törvény sem egyszerűen a fennálló devizatartozások forintra történő átváltását írja elő. Az átváltási árfolyam meghatározása mellett ugyanis legalább ilyen fontos kérdés a forintra átváltott hitelek induló forintkamatának a meghatározása. A törvény elsődleges célja tehát az volt, hogy az egyébként érvényes szerződések esetében a jövőre nézve kiküszöbölje az árfolyamkockázattal járó terheket úgy, hogy a hatálybalépéstől kezdve állapított meg egy árfolyamot. A törvény a jelzáloggal biztosított deviza- és devizaalapú kölcsönszerződések esetén a tartozás forintra átváltásának előírásával a jövőre nézve szüntette meg az árfolyamkockázatot.
Az átváltási árfolyam meghatározása során nem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy a Kúria jogegységi döntése arra a következtetésre jutott, hogy az árfolyamkockázat az érvényes szerződések esetén a hiteladóst terheli. A tartozás forintra átváltása valamennyi fennálló deviza- és devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződésre vonatkozott. Ezeknek a szerződéseknek a módosulása a törvény erejénél fogva következett be, a törvény ezzel kapcsolatban nem írt elő semmiféle kötelezettséget a fogyasztó számára. A tartozás forintra átváltásáról szóló értesítés az elszámolási kötelezettség teljesítését tartalmazó értesítéssel együtt került a fogyasztó részére megküldésre.
A törvény bizonyos feltételek megléte esetén lehetőséget biztosított arra, hogy a fogyasztó kérje a kölcsönszerződésből eredő tartozás forintra átváltásának mellőzését. A devizahitel konstrukciójának megtartása elsősorban azoknak lehetett előnyös, akik devizában kapják a jövedelmüket, a hátralévő futamidő már rövid, vagy a jövedelmükhöz képest devizában fennálló tartozásuk csekély.
Összegezve tehát utólag megállapítható, hogy a forintosítás a legjobb időben történt, hiszen minden adott volt ahhoz, hogy a forintosítás érdemi kockázatok nélkül megtörténhessen. A Kúria jogegységi döntése, a gazdaság sebezhetőségének csökkenése, a jegybanki alapkamat kifejezetten alacsony mértéke mind elősegítették azt, hogy a forintosításra sor kerülhessen, s annak pozitív hatása a következő években folyamatosan érvényesülhessen, a háztartások vagyona stabilizálódhasson, a pénzügyi rendszer sokkellenálló képessége erősödjön, s a monetáris politika hatékonysága növekedjen.
A forintosítási törvényben rögzített konverziót folytatta a szerződések szélesebb körére vonatkozóan az egyes fogyasztói kölcsönszerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény. A devizahitelekből eredő tartozások forintra átváltását követően az érintettek nagy számára is tekintettel egyre nagyobb problémát jelentettek a gépjárműhitellel rendelkező adósok fizetési nehézségei, amelyre a svájci frank 2015. januári hirtelen és váratlan emelkedése is ráerősített. Az előbb említett törvény hatálya főszabályként kiterjedt minden olyan fogyasztóval kötött devizahitelre - ideértve a pénzügyi lízinget is -, amelyre a forintosítási törvény hatálya nem terjedt ki.
A devizahitelek kivezetése mellett a devizatörvényeket megelőzően a devizahitel-károsultak megsegítése komplex kormányzati célkitűzésként a pénzügyi tárgyú jogalkotásban és a többszintű otthonvédelmi intézkedések bevezetésében is következetesen megmutatkozott. 2010. augusztus 11-én módosult a bírósági végrehajtásról szóló törvény, amely valamennyi, lakás kiürítését elrendelő határozat végrehajtásának elhalasztását rendelte el 2011. április 15. napjáig. A törvény rendelkezéseit azokban a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kellett, amelyekben a kilakoltatás foganatosítására még nem került sor.
A kormány 2011. június 9-én terjesztette az Országgyűlés elé a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvény tervezetét. Az árfolyamrögzítés célja az volt, hogy az egyes devizák jelentős árfolyam-ingadozási hatását átmenetileg tompítsa, és ezzel a devizakölcsönnel rendelkezők helyzetét kiszámíthatóbbá tegye. A svájcifrank-hitelek törlesztőárfolyamát 180 forinton, az euróét 250 forinton, a jenét 2,5 forinton rögzítették a programban részt vevőknek átmeneti időre, legfeljebb 60 hónapig.
A rögzített árfolyam és az ezt meghaladó tényleges törlesztési árfolyam közötti különbségre a hitelező speciális célú, a felelős hitelezés szabályai alá nem eső forint-jelzáloghitelt nyújt, más néven: gyűjtőszámlát nyit, aminek fedezete ugyanaz a lakóingatlan, mint a devizahitel esetében. A gyűjtőszámlahitel végső lejárata nem lehet korábbi, mint a devizakölcsöné. A magyar állam készfizető kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 100 százalékáért a rögzített árfolyam alkalmazási időszaka alatt, továbbá kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 25 százalékáért a rögzített árfolyam alkalmazási időszak záró időpontját követően.
Az árfolyamgátat választó ügyfelek elhalasztott tartozásának kamatrészét 50-50 százalék arányban a bankok és a költségvetés átvállalta. Az árfolyamgátba belépők száma meghaladta a 170 ezret, így az ügyfelek több mint 50 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek, egy ügyfél átlagosan 294 ezer forint kedvezményben részesült.
2011. július 1-jéig a kormány árverezési moratóriumot tartott fenn a bajba jutott lakáshitelesek szociális biztonságának érdekében. Az árfolyam-gát-törvény értelmében csak fokozatosan indulhatott el a lakáshitel-tartozások érvényesítése a kényszerértékesítési kvótarendszer miatt, amely az árverezéseket szabályozta. Meghatározott ideig, 2015-ig csak szűk feltételekkel engedték a lakások, családi házak árverését, egyrészt a bajba jutott lakáshitelesek szociális biztonsága érdekében, másrészt hogy ne kerüljön egy időben a piacra a lakásállomány indokolatlanul magas hányada, ezzel is rontva a lakások értékét.
Az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvény eredményként többek között a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvénybe beépítésre került a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetősége, amennyiben annak feltételei teljesülnek. Meg kell jegyezni, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összesítése szerint közel 170 ezer devizaalapú jelzáloghiteles család élt 2012. február végéig a fix árfolyamú végtörlesztés lehetőségével, amely kedvezmény az adósoknak 370 milliárd forint megtakarítást eredményezett. Egy adós átlagosan 2 millió 176 ezer forint kedvezményben részesült az alacsonyabb árfolyamnak köszönhetően, így a végtörlesztés nyomán az érintett devizahitel-állomány közel negyedével csökkent.
A hitelszerződésből eredő kötelezettségeinek eleget tenni nem tudó személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény létrehozta a Nemzeti Eszközkezelőt. A Nemzeti Eszközkezelő felállításának az volt a célja, hogy a magyar állam meghatározott feltételek fennállása esetén gondoskodjon a szociálisan leginkább rászoruló személy, azaz az hiteladós lakhatását biztosító lakóingatlan megvásárlásáról, majd közreműködjön abban, hogy a megvásárolt lakóingatlanban a hiteladós és a vele egy háztartásban élő személyek bérleti díj fizetése ellenében továbbra is ott lakhassanak.
Az 1245/2011. számú kormányhatározatban a kormány 2 milliárd forint összegű forrás azonnali átcsoportosítását rendelte el az eszközkezelő javára. A határozat szerint az eszközkezelő 2014. december 31-ig összesen legfeljebb 5 ezer ingatlant vásárol meg. A kormány és a Bankszövetség között 2011. december 15-én megkötött megállapodás rögzíti, hogy az eszközkezelő 2012. év végéig 8 ezer, 2013 végéig összesen 15 ezer, 2014 végéig pedig összesen 25 ezer ingatlant vásárol meg. Meg kell jegyezni, hogy a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvény módosításai kapcsán a jogosulti kör egyre jobban szélesítésre került.
A Nemzeti Eszközkezelő-programban előreláthatóan 40 ezer szociálisan rászorult hiteladós család szabadul meg a jelzáloghitel-tartozásától úgy, hogy az állam a lakóingatlant megvásárolja, és a hiteladós a fennmaradó banki tartozás megfizetése alól törvény erejénél fogva mentesül, és lakóingatlanát továbbra is használhatja a piaci bérleti díjnál jóval kedvezőbb bérleti díjért.
A felhalmozott hiteladóssággal és egyéb tartozásokkal kapcsolatos törlesztési kötelezettségek teljesítésére, a fizetési nehézségek rendezésére megoldást jelenthet a természetes személyek adósságrendezése, azaz a magáncsődejárás is. A magáncsődeljárást a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvény szabályozza, amely 2015. szeptember 1-jén lépett hatályba. A magáncsődeljárás célja, hogy az adós és a hitelezői együttműködésével az adós fizetőképessége helyreálljon, s olyan adósságtörlesztési terv kerüljön elfogadásra, amely figyelembe veszi a felek méltányos érdekeit, ugyanakkor az adós és annak családja létfenntartásának és lakhatásának biztosítását is.
A magáncsődeljárásban van lehetőség arra, hogy az egyezség vagy bírósági határozat szerinti feltételekkel az adós megtarthassa a lakóingatlana tulajdonjogát, vagy helyette esetleg egy kisebb értékű lakóingatlant vehessen.
(15.00)
Az eljárás alatt az adós és a hitelezők érdekeinek összehangolásával valósul meg az adósságuk rendezése, oly módon, hogy annak eredménye az adósságok könnyített feltételekkel történő rendezése, ugyanakkor azonban a hitelezők méltányolható érdekeinek figyelembevétele is.
Magáncsődvédelmet az olyan adós kezdeményezhet, akinek vagyona és törlesztésre fordítható jövedelme nem elégséges a felhalmozott adósságával kapcsolatos törlesztési kötelezettségének teljesítésére. A magáncsődvédelem alatt úgy történik meg az adósságok rendezése, hogy az adós fizetési képességének helyreállítása a cél. A jogalkotó célja az adós és a vele együtt élő családtagok anyagi ellehetetlenülésének megakadályozása. A csődvédelem ezért annyit jelent, hogy az adós az eljárás alatt védve van a végrehajtási intézkedésektől, a végrehajtáson kívüli kényszer-értékesítésektől, és rendezett keretek között, állami segítséggel újratárgyalhatja tartozásai rendezését, a tárgyalások sikertelensége esetén pedig bírósági határozat szerinti részben tartozáselengedésben, illetve fizetési kedvezményekben részesül. A lakóingatlanra vonatkozóan kötött jelzáloghitel-szerződés törlesztéséhez az állam több éven keresztül állami támogatást biztosít, amelynek összege elérheti a havi 25 ezer forintot is.
(Az elnöki széket Sneider Tamás,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A bírósági végrehajtásról szóló törvény 2017. március 21-én hatályba lépett módosítása az adósok további védelme érdekében előírta, hogy a fogyasztóval kötött szerződésen alapuló követelés behajtása iránt indult végrehajtási eljárásban a lakóingatlan árverése esetén az érvényes vételi ajánlatnál el kell érnie legalább az ingatlan becsértékét, ezenfelül a végrehajtást kérő is kizárólag a becsértéknek megfelelő összegért veheti át az ingatlant. A módosítás célja, hogy a lefoglalt ingatlanok minél magasabb áron kerüljenek értékesítésre, valamint a fennálló követelések is a lehető legnagyobb mértékben térüljenek meg.
A jelenleg kihirdetés előtt álló legújabb törvényjavaslat értelmében a végrehajtó a lakóingatlan kiürítésének foganatosítását december 1-jétől március 1-jéig terjedő időszak helyett november 15-étől április 30-ig terjedő időszakot követő időszakra halasztja el, ha a kötelezett magánszemély. A törvényjavaslat ezzel meghosszabbítja a kilakoltatási moratórium időtartamát. A módosítással érintett rendelkezést a hatálybalépése napján folyamatban levő azon végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben lakóingatlanok kiürítésére még nem került sor.
És akkor néhány szót még arról, hogy hogy állunk a mai napon, és ki hogy viszonyul a Házon belül ehhez a kérdéshez. Látható az, hogy üres székeket láthatunk szemben (Gyöngyösi Márton: Azért ott is van egypár! - Közbeszólások a Jobbik és az LMP soraiból.), Dömötör Csaba államtitkár úr éppen említette a napirend előtti felszólalásoknál. Az MSZP ténykedése arra hasonlít, mint amikor a gyújtogató a tűzoltókat vonja felelősségre a ház oltásáért. Ebben a tekintetben gyakorlatilag ma is kint a Ház előtt ugyanazok védik a devizahiteleseket, akik devizahitel-csapdába kergették a magyar családokat. Az ellenzék is felelős - főleg a baloldali része - a magyar családok eladósodásáért.
Magyarországon 2002 után, ahogy említettem, megszüntették a korábbi kedvező kamattámogatási rendszert, és belehajszolták a családokat a devizahitel csapdájába. A Gyurcsány-kormány katasztrofális válságkezeléséről vagy éppen a Bajnai-, Gyurcsány-csomagokról külön említést nem is kellene tennünk, ugyanakkor tudhatjuk, hogy az országra egy 20 milliárd eurós adósságállomány-törlesztés várt 2010 után rögtön, ami az új kormány terheit jelentette, ezzel is nehezítve a kormány mozgásterét ezen a területén, de mint az iméntiekben elmondtam, e mellett a szűk mozgástér mellett is mindent meg tudtunk tenni azért, hogy enyhítsünk a terheken.
Az ellenzék viszont nem támogatta a devizahiteseket segítő intézkedéseket. Az első kilakoltatási moratóriumnál vagy akár a Nemzeti Eszközkezelőnél is, amikor gyakorlatilag másfél millió családon tudtunk segíteni, a kamatokat korlátoztuk, akkor a devizahitelek betiltását és a bankok általi egyoldalú kamatemelések korlátozását sem Vona Gábor, sem az MSZP nem szavazta meg. Meg lehet nézni a parlamenti jegyzőkönyvekben.
Az árfolyamgát bevezetése, amiről beszéltem, átmenetileg tompította a terheket, és rögzítette az árfolyamot, 170 ezer családnak nyújtott segítséget. Itt az árfolyamgát bevezetését és ezzel a devizahitelesek megsegítését nem támogatta szavazatával sem Vona Gábor, sem a Jobbik-frakció, ahogy nem támogatta az MSZP-frakció sem. A Nemzeti Eszközkezelő létrehozását például az LMP nem szavazta meg. A végtörlesztésről beszéltünk: sem az MSZP, sem az LMP nem szavazta meg.
Bankok elszámoltatása, kilakoltatási moratórium. A kilakoltatási moratóriumot, amelyet 2017. október 31-én hosszabbított meg a parlament, láthatjuk, hogy az LMP két társelnöke sem szavazta meg, sem Hadházy Ákos, sem Szél Bernadett nem szavazott. Sallai Róbert Benedeknek sem volt fontos, hogy a családok télvíz idején ne legyenek kilakoltatva.
2013-ban a Jobbik 43 fős frakciójából mindössze 9 képviselő, míg a 48 fős MSZP-frakcióból 6 szavazta meg az akkori moratórium-meghosszab-bí-tást.
2011-ben az MSZP-frakció többsége nem szavazta meg a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, 25 MSZP-s képviselőnek nem voltak fontosak a devizahiteles családok. Az LMP részéről pedig 16 képviselőjük nem szavazta meg… - ennyi nem is volt, 6 nem szavazta meg a törvénymódosítást.
2010-ben a kilakoltatási moratóriumot 27 szocialista képviselő nem szavazta meg.
Ezeket csak azért soroltam föl tisztelt képviselőtársaimnak itt a vita során, hogy ha igazán érdemi vitát akarnak a devizahitelesek helyzetéről, a devizahitelekről folytatni, lehet, hogy ezzel a hiányzó frakcióval kellene ezt a vitát lefolytatniuk.
Mindesetre a polgári kormány kezelte a devizahitelezési válságot, ennek fényében döntöttünk az árfolyamgátról, végtörlesztésről, banki elszámoltatásról. Az ellenzéki padsorokban ülő képviselők, akik kezdeményezték ezt a vitanapot, nem szavazták meg valamennyi intézkedést (Dr. Szél Bernadett: Mert jobbat mutatunk!), bár azt senki nem vitathatja, hogy ezek a devizaadósoknak a megsegítését szolgálják. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) Ha önökön múlna (Dr. Szél Bernadett: Nana!), akkor ugyanezek az eredmények születtek volna, ahogy szavaztak, magasabb lenne ma a törlesztőrészlet, több maradna a bankoknál, még többen mennének csődbe. (Dr. Szél Bernadett: Hazudik!)
A kormány által tett intézkedések egyértelműen rávilágítanak arra, hogy amit egy végrehajtó hatalom tehet a csapdába esett emberek megsegítésére, azok a kormányzati lépések megtörténtek. A jövőben is kellő érzékenységgel és odafigyeléssel kezeljük a bajbajutottak helyzetét, és ahogy eddig is megfelelő intézkedések megtételével segítettük őket, amennyiben mód, lehetőség és mozgástér lesz, ezt a jövőben is meg fogjuk tenni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
