IKOTITY ISTVÁN,
IKOTITY ISTVÁN,
IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Fél év telt el a fekete kedd óta, amikor a kormánypárti többség megszavazta a lex CEU néven elhíresült törvényt. Statáriális jelleggel két nap alatt erőszakolták át a parlamenten a felsőoktatási törvénynek ezt a módosítását, amelynek tulajdonképpen semmi más célja nem volt, mint hogy jogi akadályokat állítva ellehetetlenítse a Közép-európai Egyetem magyarországi működését. 27 külföldi egyetemről beszéltek, de csak egyetlen olyan egyetem volt, amelyik egyik új feltételnek sem tudott megfelelni. Olyan mérget kevertek ki a kormány boszorkánykonyhájában, amely a külföldi egyetemek közül egyedül a CEU számára volt kifejlesztve.
Azt állították, hogy azért volt szükség a külföldi egyetemekre vonatkozó szabályozás módosítására, mert egyes külföldi egyetemek törvénytelenül működnek Magyarországon. Márpedig, mint mondták, egyetlen egyetem sem állhat a törvények fölött. A CEU-t azzal vádolták meg, hogy törvénytelenül működik, holott ha valóban így lett volna, már rég megvonták volna a működési engedélyét. Izzadságos munkával, az Oktatási Hivatal kamu vizsgálatával apróbb adminisztrációs hibákat találtak, amilyenek egyébként számos egyetemnél is előfordulnak - sőt még sokkal komolyabb hibák is -, és ebből lett a törvénytelenség vádja.
Azzal is meghurcolták a CEU-t, és ezt maga Orbán Viktor tette, hogy csaló egyetem, merthogy két diplomát ad. Igaz, hogy ez egy létező működési modell a világban, és az állami potentátok gyermekeinek a jó része is ilyen csaló egyetemre jár, de ez a körülmény a kormányfőt egy pillanatig sem zavarta. Aztán amikor a CEU jogos önvédelembe kezdett ezzel a végtelenül igazságtalan és méltatlan politikai támadással szemben, akkor megkapta azt is, hogy nem elég, hogy csaló és törvények fölött állónak képzeli magát, még politikai balhét is akar kreálni, nincs meg benne a jó szándék, szemben persze a jó szándékkal teli kormánnyal.
A történet augusztusban folytatódott, tehát körülbelül két hónapja, amikor a kormánypárti képviselők azzal a felkiáltással bojkottálták a rendkívüli parlamenti ülést, hogy a CEU léte körüli bizonytalanság nem valós kérdés, hanem egy kreált probléma. Akkor most miért ülünk itt? Itt vagyunk október közepén, és a kormány, amely eddig foggal-kö-röm-mel védte az álláspontját, miszerint az újonnan előírt feltételek teljesen normálisak és teljesíthetők, benyújt egy törvénymódosítást - sőt igazából kettőt - a feltételek teljesítésére vonatkozó határidőknek a módosítására. Az a kormány, amelyik eddig azt szajkózta, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartania, és senki sem vonhatja ki magát alóluk, most beterjeszt egy törvényt, amely gyakorlatilag elismeri, hogy a törvény - jó szándék ide vagy oda - betarthatatlan, vagy ha be is tartható, akkor is a kormány időhúzása miatt ez lehetetlen.
Utalok én is a miniszteri expozéra, amiben, ha megnézzük, arányaiban tulajdonképpen ugyanazt mondta a miniszter úr, ami korábban elhangzott, amit korábban nagyon sokszor elmondtak. Nagyon kevés hangzott el annak indoklásául, hogy miért is ülünk most itt, mi az oka ennek a módosításnak, és mi az indoka ennek a módosításnak. Zavarba ejtően keveset szólt erről a miniszter úr.
Annak a kormánynak a minisztere, amelyik eddig arról beszélt, hogy ha valaki meg akar állapodni, az nagyon gyorsan meg is tud állapodni a magyar kormánnyal a további működéséről, most azt mondja, hogy a megállapodás aláírása okafogyott, hiszen ha módosítják a törvényt, akkor addig nem kell megállapodni, amíg le nem jár a határidő. Mint láthatjuk, ezek az ordító önellentmondások, a saját hazugságaikba való belezavarodás egy cseppet sem zavarja önöket. Nem zavartatják magukat, ha lelepleződik, hogy önök azok, akik nem tartják be a törvényeket, önökben nincs meg a jó szándék, és önök nem akarnak gyors megállapodást, csak a bizonytalan helyzet tartósításáról szól a mostani módosítás.
Különösen cinikus a törvényjavaslat indoklása, amelyben azt írják, hogy „a jogállam általános követelménye, hogy a törvényeket mindenkinek be kell tartani, így a rá vonatkozó kötelezettségek alól egyetlen jogalany sem tarthat igényt egyedi mentesülésre”. S hozzáteszik még azt is, hogy ez igaz a CEU vonatkozásában is. A jogállamot használni érvként egy, a jogállamiságot két lábbal tipró törvény kapcsán arcpirító cinizmus. Különösen cinikus azzal érvelni, hogy a jogállamban mindenkire kivétel nélkül ugyanazok a kötelezettségek vonatkoznak - egy olyan kormány esetén, amelyik rendszert csinált a személyre szabott jogalkotásból és főszabállyá tette a haverokkal való kivételezést.
Az igazságügyi miniszternek mint beterjesztőnek, ha még itt lenne, felhívtam volna a figyelmét a jogállamiság elválaszthatatlan elemének, a jogbiztonságnak a követelményére. Tudják vajon önök, hogy mi az a jogbiztonság? Egy alkotmánybírósági határozatra szeretnék visszautalni. Az Alkotmánybíróság a 9/1992-es határozatában megállapította: „A jogbiztonság az állam és elsősorban a jogalkotó kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előrelátóak legyenek a norma címzettjei számára.”
(11.00)
A jogbiztonság elvébe ütközik a visszaható hatályú jogalkotás, a jogszabályok kellő felkészülési idő nélküli hatályba léptetése is. Önök szerint ez a törvény mennyiben felel meg a jogbiztonság követelményeinek? Mennyire felel meg a normavilágosság, a kiszámíthatóság, az előreláthatóság követelményének? És mi a helyzet a visszaható hatályú jogalkotás vagy a kellő felkészülési idő követelményével? Megmondom, ez a törvény köszönőviszonyban sincs az itt felsorolt elvárások egyikével sem. Pontosan önök azok, akik megcsúfolják, nem először és nem utoljára, a jogállamiságot.
Nem véletlen, hogy a Velencei Bizottság is a jogállamiság és az alapvető jogok szempontjából ítélte rendkívül problematikusnak a törvényt október 6-án nyilvánosságra hozott végleges állásfoglalásában. A testület szerint a törvény a már működő intézményekre vonatkozó új szabályok, szoros határidők és a szigorú jogkövetkezmények miatt sérti a jogállamiság elvét. Ajánlásukban már a működő egyetemek új előírások alóli kivonását szorgalmazzák. Tehát a Velencei Bizottság is megállapította, hogy a jogállamisággal nem egyeztethető össze egy olyan szabályozás, ami ilyen szoros határidők mellett és ilyen súlyos jogi következményeket kilátásba helyezve ilyen szigorú követelményeket támaszt a már működő intézményekkel szemben.
Mit tesz most a kormány? Meghosszabbítja a határidőket. A határidők tologatása azonban nem oldja meg az alapvető problémát, a már működő intézményekre aránytalan és fölösleges terheket rakó feltételek nem szűnnek meg. Az akár az intézmények működési engedélyének visszavonásával is fenyegető helyzet nem változik. A kormány által önkényesen értelmezett feltételek ezután sem lesznek világosabbak, érthetőbbek, egyértelműbbek. A törvény által célkeresztbe vett CEU léte semmivel sem lesz kevésbé bizonytalan, kiszámíthatatlan.
A valódi megoldás ezért csakis a törvény visszavonása lehet. Ez egy rendkívül tisztességtelen harc, amit a CEU-val folytatnak. Mi is alig akartuk elhinni, amikor az egész ámokfutás kezdetét vette, hogy az Európai Unió egyik tagállamában ma meg lehet tenni, hogy egy tisztességesen, a jogszabályoknak megfelelően működő, magyar fiatalok ezreit és tanítók százait foglalkoztató, sikeres, nemzetközi ranglistákon rendre előkelő helyen szereplő egyetemet, ami eddig csak adott Magyarországnak, egyik napról a másikra meg lehet hurcolni, sárba lehet tiporni a becsületét és a jó hírnevét.
(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az egész ügy, ami semmi másról nem szól, mint a Fidesz politikai túléléséről, világosan mutatja, hogy milyen messzire képes elmenni a kormány, ha saját hatalmi érdekeiről van szó. A Fidesznek saját népszerűsége, nyers hatalmi céljai érdekében még egy sikeres egyetem elüldözése sem nagy ár, csak hogy félrevezesse az embereket, és hatalomban maradhasson. Nem lehet elégszer elmondani, a CEU-ügy kapcsán minden korábbinál világosabbá vált, ha a Fidesz túléléséről, hatalmának megtartásáról van szó, semmi sem elég drága. Képesek feláldozni Magyarország nemzetközi megítélését, szövetségeseinkkel való jó viszonyt, hazánk érdekérvényesítő képességét, a tudományos életben elfoglalt helyünket és az ahhoz fűződő nemzeti érdeket, hogy minél több tehetséges fiatalt tartsunk meg. Orbán Viktor nem hazája érdekeit nézi, hanem saját hatalmi érdekeit. Minden ennek rendelődik alá. Még egy egyetemből is képes ellenséget csinálni.
Az LMP meggyőződése, hogy egy demokratikus jogállamban egy egyetem léte nem múlhat a kormány jóindulatán, önkényes döntésein, aktuális politikai érdekein. A törvényes határidő-meg-hosszab-bítás azonban továbbra is fenntartaná ezt az állapotot. A CEU léte körüli bizonytalanság újabb egy évvel hosszabbodna meg, az egyetemnek továbbra is egy évet kellene kiszámíthatatlanságban töltenie. Mondják meg, milyen emberek önök, hogy szándékosan bizonytalanságban akarják tartani egyetemi tanárok, dolgozók, kutatók ezreit!? Miért jó ez önöknek? Miért teszik ezt mindenki ellenkezése ellenére és a nemzet elemi érdekeivel szembemenve?
Miért élnek vissza folyamatosan hatalmukkal és fordítják azt káros dolgokra ahelyett, hogy építő, a nemzet javát szolgáló módon kormányoznának? Miért van szükség egyetemrombolásra? Miért nem építik, virágoztatják inkább az egyetemi szférát, hogy ne minél kevesebb, hanem minél több egyetem működjön Magyarországon a nemzet javára? Magyarországnak nem kevesebb, hanem több minőségi képzést nyújtó, mindenki számára nyitott és autonóm felsőoktatási intézményre lenne szüksége. A CEU-ügy a felsőoktatás több éve tartó leépülésének is válságtünete.
A kormány évek óta szívja el a levegőt az egyetemek elől. Hadd idézzem az ELTE jogi kara tanszékvezetőjének a Facebookon közzétett levelét, amiben a CEU kapcsán a hazai felsőoktatás súlyos gondjairól ír. Idézem: „A felsőoktatásnak a költségvetés kétségbeejtő szűkössége, szegénysége mellett évek óta halmozódó sérelmei vannak. Egyebek közt a vaskancellári rendszer bevezetése és ezzel a bürokrácia felduzzasztása, hatalmának növelése a szerény egyetemi források terhére, és egyben a rektor hatáskörének radikális korlátozása. Továbbá az ’univer-sitas’ régi szellemi függetlenségét nem ismerő főiskolák egyetemmé emelése, illetve a ’parancs-értettem’ rendszerben működő Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozása és kizárólagos monopolhelyzetbe hozása számos képzésnél, valamint kiemelt finanszírozása. Ezzel szemben az állami támogatás drámai csökkenése más fontos területeken, így a jogász- és a közgazdászképzés esetében. Könnyen megtalálhatjuk a közös nevezőjét ezeknek az intézkedéseknek, az pedig az autonómia közvetett vagy közvetlen módon történő korlátozása, elvétele.” Eddig az idézet.
Ahelyett, hogy a súlyos gondokkal küzdő felsőoktatás színvonalának emelésével, autonómiájának erősítésével lennének elfoglalva, olyan törvényeket hoznak ide elénk, amelyek gyakorlatilag egyetemrombolásról szólnak. Arról szólnak, hogy önök a kicsinyes politikai harcaikban bármiből bármikor ellenséget kreálhatnak, ha érdekeik úgy kívánják. Magyarországnak végre egy olyan kormányra és olyan vezetőkre volna szüksége, akik nem rombolni, hanem építeni akarnak, akik nem elveszik a fiatalok lehetőségét attól, hogy hazánkban tanuljanak és boldoguljanak, hanem mindent megadnak ahhoz, hogy itthon tudják kibontakoztatni tehetségüket.
Ma Magyarországnak egy tudásellenes kormánya van, aminek rövid távú egyéni érdekeit a nemzet hosszú távú érdekei elé helyezi. Ezen változtatni kell, és mi változtatni is fogunk. Az LMP szerint Magyarországnak akkor lesz a nemzet hosszú távú érdekeit szolgáló kormánya, ha az oktatást a legfontosabb nemzetstratégiai ágazatnak tekinti, és nem a bérek leszorításával, a bérmunkás bedolgozói szerep erősítésével igyekszik versenyképessé tenni az országot, hanem a képzett, kiművelt emberfők sokaságával. Ehhez pedig a jól működő egyetemek vegzálása helyett vissza kell pótolni a felsőoktatásból kivont milliárdokat, ingyenessé tenni az első diploma megszerzését, visszaadni az egyetemek autonómiáját, kivéreztetés helyett kezelni a vidéki felsőoktatási intézmények forráshiányát, és végzettséghez juttatni minden fiatalt. Köszönöm a szót, elnök úr. (Demeter Márta tapsol.)
