CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat célja, hogy a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek bejegyzésére irányuló eljárás mentes legyen a jelenlegi 100 ezer forintos cégbejegyzési illeték alól. A mentesség vonatkozna a törvény hatálybalépésekor már folyamatban lévő eljárásokra is, sőt a törvényjavaslat kapcsán benyújtott módosító indítvány értelmében azok a közérdekű nyugdíjasszervezetek is érvényesíthetnék az illetékmentességet, amelyeket a cégbíróság már bejegyzett. Ha a közérdekű nyugdíjasszövetkezet bejegyzésére irányuló eljárásban az illetéket megfizették, azt az állami adóhatóság a cégbíróság illeték-visszatérítésről szóló végzésének közlésétől számított 30 napon belül hivatalból visszatérítené a javaslat szerint. A módosító indítvány értelmében a végzést a cégbíróság az állami adóhatósággal elektronikus úton közli.
A kormány egyetért a közérdekű nyugdíjasszövetkezetek bejegyzésére irányuló eljárás illetékmentességének bevezetésével, hiszen a kedvező illetékszabály elősegíti a közérdekű nyugdíjas-szövet-ke-ze-tek létrejöttét és működését. Az indítványban megfogalmazott cél illeszkedik a cégbejegyzési eljárásokhoz kapcsolódó hatályos kedvező illetékszabályhoz is, amely illetékmentességet biztosít a nonprofit jellegű szociális szövetkezetek bejegyzése kapcsán is, elősegítve ezáltal az említett jogalanyok hatékony és a nemzetgazdaság számára is eredményes működését.
(18.00)
A kormánynak változatlanul az az álláspontja, hogy a közérdekű nyugdíjasszövetkezet új eszközt, illetve szabályozási modellt jelent, ami a foglalkoztatási és szociálpolitikai jellegű problémák megoldását segíti elő. Álláspontom szerint ez a foglalkoztatási forma hasznos mind a gazdaság, mind pedig a nyugdíjas emberek számára. Reményeink szerint a gyakorlat is visszaigazolja a közérdekű nyugdíjasszövetkezet céljának megvalósulását.
Engedjék meg, hogy a vitában elhangzott néhány véleményre reagáljak. Felhívom a figyelmet arra, hogy a szövetkezeti törvény csupán a speciális szövetkezeti formákra vonatkozó szabályokat tartalmazza, a szövetkezetekre mint szervezeti formára vonatkozó általános rendelkezések a polgári törvénykönyvben találhatók. Több alkalommal, több felszólalás kapcsán mintha keveredtek volna a vélemények e tény kapcsán, ezért tartottam fontosnak, hogy ezt kihangsúlyozzam.
Még egyszer tehát szeretném elmondani, hogy a kormány támogatja a törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslat azon pontját is, amely felhatalmazza a kormányt arra, hogy rendeletben állapítsa meg a minimális szolgáltatási díj mértékét a közérdekű nyugdíjasszövetkezet esetében is. Meggyőződésem, hogy ezzel a törvényi szabályozás teljes körűvé válik.
Tisztelt Országgyűlés! Előre is szeretnék köszönetet mondani azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek a törvényjavaslat tartalmából indultak ki, és a hozzászólásukban jelezték, hogy szavazataikkal támogatni fogják a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és a szavazás alkalmával ezen ígéreteket szeretném, ha be is tartanák. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem