DUNAI MÓNIKA,

Teljes szövegű keresés

DUNAI MÓNIKA,
DUNAI MÓNIKA, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a 2017. szeptember 28-án tartott ülésén megtárgyalta az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak a Magyar Államkincstárba történő beolvadásához szükséges törvénymódosításokról szóló T/15866. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. országgyűlési határozat 46. §-a alapján 23 igen szavazattal, 7 nem ellenében, tartózkodás nélkül támogatta. Az összegző módosító javaslat tartalmazza a Népjóléti bizottság nyelvhelyességi, illetve technikai javaslatait, pontosításait. A kormány az államigazgatási szervezetrendszer egyszerűbb szerkezetének és takarékos működésének megvalósítása érdekében döntött korábban arról, hogy 2017. november 1. napjától az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság beolvad a Magyar Államkincstárba. A beolvadás a Kincstár számára azt is jelenti, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által jelenleg ellátott feladatokat is át kell vennie. Jelen törvényjavaslat az átalakulással összefüggésben a Kincstár működéséhez kapcsolódó egyes kérdéseket rendezi, és a beolvadás miatt szükséges további törvénymódosításokat tartalmazza.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat a központi hivatalok és a költségvetési szerv formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával kapcsolatos kormányzati döntések végrehajtásához kapcsolódik, és elősegíti mind az államigazgatás, mind a társadalombiztosítás hatékonyabb és korszerűbb működését. Ehhez kérem szíves támogatásukat. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem