BENCSIK JÁNOS

Teljes szövegű keresés

BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! A Tatai-medence települései az idei esztendőben emlékeznek meg a szénbányászat 120 évvel ezelőtti kezdeteiről, továbbá a nagy múltú szakma kultúra-, gazdaság- és társadalomformáló szerepéről. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy az erőltetett iparosításnak negatív hatásai is voltak. A kitermelendő szénkészlet jelentős része a karsztvízszint alatt helyezkedett el, így annak felszínre hozatalához a vízszint süllyesztésére volt szükség. Az erőltetett vízkitermelés következtében elapadtak Tata forrásai. A forráskürtőket eltömedékelték, az évszázadokon át vizes rétként és kaszálóként használt földeket építési területté nyilvánították, majd beépítették.
A bányászati tevékenység megszűntével megkezdődött a felszín alatti karsztvíztározók vissza-töl-tő-dése. Mostanra helyreállt az eredeti nyugalmi vízszint, és egytől egyig újjáéledtek a tatai források. Az időközben beépített területeken jelenleg 8 ezer tatai él, 8 ezer tatai számára jelentenek napi gondot az egyre intenzívebbé váló források által előállított veszélyhelyzetek. A városban olyan lakóépület is található, amelynek alagsorában egy percenként 500 liter vízhozamú forrás éledt újjá. A felszínre bukó források következtében útbeszakadásokkal, a közművek használhatatlanná válásával, továbbá a napi 30 ezer köbméternyi karsztvíz elvezetésének meg-ol-datlanságával szembesülnek az érintett lakók.
Tata város önkormányzata évekkel ezelőtt önerőből kezdte meg a veszélyforrások feltérképezését. A problémahalmaz kezelése jócskán meghaladja a helyi közösség teherbíró képességét, ezért másfél évvel ezelőtt a Belügyminisztérium segítő közreműködését kértük. Kezdeményezésünkre létrejött egy operatív munkacsoport, és néhány héttel ezelőtt egyedi kormányzati döntés is született a legégetőbb beavatkozások központi költségvetésből történő finanszírozásáról.
Tisztelt Államtitkár Úr! Közben a várost keresztülszelő négysávos állami közút is beszakadt, mivel az út alatt egy aktív forráskürtő helyezkedik el. Az első intervenciós csomagban nem került nevesítésre az érintett útszakasz, ezért a város lakóival együtt kérdezem, van-e remény arra, hogy belátható időn belül megszüntetésre kerül az utat érintő tarthatatlan állapot.
Továbbá kérdezem, hogy a kormány tervezi-e átfogó intézkedési terv kidolgozását a közép-du-nán-túli újraéledő források által okozott veszélyhelyzetek felszámolására. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem