POGÁCSÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úr által elmondott interpellációban felvetett kérdések nagyon jól mutatják azt, hogy az emberi tevékenység, az emberi beavatkozás a természetbe milyen rövid távú és hosszú távú következményekkel járhat, és mennyire könnyen felejti el az ember, hogy beavatkozott a ter-mészetbe, és ezt követően megváltoztatta adott esetben a felszínt, a felszíni vízfolyásokat.
Valóban, a Dunántúli-középhegységben folytatott mélyművelésű bányászat következtében óriási mennyiségű karsztvíz került kiemelésre, és ennek a vízkiemelésnek a következtében a felszínről források, vízfolyások tűntek el. Ezek a források, vízfolyások eltűntek, éveken át, évtizedeken át hiányoztak, és ezt követően ezek a területek beépítésre kerültek.
Nyilvánvalóan egy súlyos környezetvédelmi kérdés maga a víz kitermelése, és egy súlyos kérdéskör az is, hogy hogyan fordulhatott elő az, hogy beé-pí-tés-re kerültek azok a területek, amelyek egyébként természetszerűen vízfolyások útjában álltak vagy éppen forrásokon voltak. Ma már ezek a kérdések tudományosan vizsgálhatók, de nyilván a következményeket nekünk kell felmérni, a következményekkel nekünk kell tisztában lenni, és a kialakult helyzetben a legjobb megoldást meg kell keresni, meg kell találni.
A karsztvíz visszatérésével beépített területeken jelentek meg vízfolyások és források. Éppen ezért az Országos Vízügyi Főigazgatóság egy KEOP program keretében vizsgálja a karsztvíz megjelenésének a formáit, vizsgálja a várható megjelenését az elkövetkezendő időszakban ennek a karsztvíznek, illetve vizsgálja azt, hogy a beépített területeket ez milyen mértékben és hogyan veszélyezteti, milyen veszélyekre kell figyelmeztetni a lakosokat, illetve mire kell felkészülni mind életvédelem, mind pedig vagyonvédelem érdekében.
Az összegyűjtött információk szerint Tata város térsége és területe van a legkritikusabb helyzetben. Itt több forrás fakadt újra, aminek következtében a jelenlegi tatai vízrendszer, vízelvezető rendszer, felszíni vízelvezető rendszer nem alkalmas arra, hogy ezt az újraindult vízforrásokból kitermelődő vizet elvezesse. Az a KEOP pályázati forrás, amelyből a problématérkép, illetve a megoldások tervezete, terve elkészül, az mintegy 400 millió forintot emészt fel. Ugyanakkor ez a tervezet önmagában a rövid távú beavatkozásokra nem ad lehetőséget.
(14.50)
Azért, hogy azok a rövid távú napi problémák, amelyek jelentkeznek, megoldásra kerülhessenek, egy kormányhatározat született, amely mintegy 327 millió forintot biztosít arra, hogy Tatán a legszükségesebb beavatkozásokat el tudjuk végeztetni. A beavatkozásokat követően nyilván további intézkedésekre kerül majd sor azért, hogy a karsztvíz a beépített területeket ne veszélyeztesse.
S konkrétan az úttal kapcsolatban is arról tudom tájékoztatni a képviselő urat, hogy egyfelől készül tehát egy hosszú távú megoldást javasló tervezet a karsztvízhelyzet megoldására, másrészt a pillanatnyi problémák megoldására forrással rendelkezünk, harmadrészt pedig a Közút megkezdte a főút javításának és az ott lévő kürtő elvezetésének a tervezését. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem