BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

BUDAI GYULA
BUDAI GYULA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a védelmet, elnök úr, de úgy gondolom, hogy még meg tudom magamat védeni néhány hőbörgő képviselőtársamtól a jobbikos padsorokban.
Minden idők legnagyobb korrupciós botrányában, a négyesmetró- beruházásban több száz milliárd forint tűnt el, és most már teljesen egyértelművé vált, akár a nyilvánosságra került adatok, akár az OLAF-jelentés alapján, hogy ezeknek a pénzeknek a jelentős része szocialista és szabad demokrata kormányok képviselőihez került. (Szilágyi György folyamatos közbeszólásai.) Ezek között vannak olyan képviselők, akik jelenleg is aktívan politizálnak, illetve szeretnének a balliberális oldal meghatározó alakjai lenni, akár Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Medgyessy Péter, Demszky Gábor, Horváth Csaba, Gy. Németh Erzsébet vagy Hagyó Miklós. (Szilágyi György: Elszámoltatási biztos…)
Tehát, mint ahogy mondtam, közel 166 milliárd forint tűnt el a metróberuházásból, ez a metróberuházás mintegy egyharmada, és ezek a jelentések, amelyek ezt támasztják alá, egyértelműen a szocialista és szabad demokrata kormányok felelősségét határozzák meg. Tehát mindenképpen meg kell találni a pénzt, illetve el kell számoltatni azokat a személyeket, akik felelősek ebben, akik ellopták, illetve elcsalták a metróberuházásból származó összeget, ugyanis ne felejtsük el, hogy az Európai Unió közel 59 milliárd forint visszafizetésére kötelezte Magyarországot a beruházás kapcsán.
Ugyanakkor továbbra is egyértelmű, hogy az MSZP továbbra is falaz azoknak a személyeknek, akik érintettek ebben az ügyben. Nem véletlen, hogy sem a parlament gazdasági vizsgálóbizottsága, sem pedig a fővárosi vizsgálóbizottság előtt egyetlen szocialista politikus nem jelent meg, kivéve Medgyessy Pétert, de ő nem tagja a Szocialista Pártnak; sem Gyurcsány Ferenc, sem Hagyó Miklós, sem Demszky Gábor nem vállalta a felelősséget, hogy megjelenjen a bizottság előtt.
Kérdezem az államtitkár urat, hogy ebben az ügyben mi az álláspontja. Mikor derül ki végre az igazság, és mikor kapunk konkrét választ arra, hogy hová (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tűntek ezek a pénzek? Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Szilágyi György: A volt elszámoltatási biztos kérdezi…)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem